BLEAKNESS - Functionally Extinct

(2019. Sabotage Records)

blealness.jpgLegnagyobb bánatomra, a járványügyi helyzet miatt, sem új zenéket hallgatni, sem írni nincs nagyon időm. Meló van! Emiatt, igen csak rövid leszek! A BLEAKNESS nevével az amerikai FOTOCRIME turné vendég fellépői kapcsán találkoztam, de mint mindegyik a közeljövőbe meghirdetett koncert dátum, ez is törölve lett sajnos.  Igaz már korábban rávetettem magam, a francia zenekar lemezére, azért csak írok róla. Meg azért is, mert reménykedem benne, hogy a Fotocrime turné pótlásnál jönnek Ők is. A  trió felállás 2019. decemberében hozta ki ezt a lemezt, ami zenekar első teljes nagylemeze. Egyébként a zenekar 2018-ban alakult és a  tagjai: Jake - dob, Nico - gitár, ének és Phab - basszusgitár.

A lemezre ráraktak mindent szerintem, amivel az utóbbi időben foglalkoztak, mert közel negyven perc a játékidő. Alapvetően megszólalásra egy punk  banda hangzása szólal meg, nekem a '80-as évekbeli Peter and the Test Tube Babies és a  korai Killing Joke ugrott be elsőre róluk. Ami igazan érdekes benne, ahogy a gitárok nagyrészénél keveredik a megszólalás a kicsit goth és a nagyon punk hangzásvilág között. Leginkább az egész album melankolikus, szomorú, kiábrándult punk/goth/dark keverék. Egyébként a dob, a basszus és az ének adja a punk alapokat, a gitár pedig a goth/dark érzést. 

Nagyon jó  punk dalok vannak rajta, már elsőre is több tetszett. Imádtam a Over And Over-ben a szaxofont, a Grand Promies kezdését, mert egy klasszik dark cuccként indul be. A Deadly Words meg egy lecsupaszított, kicsit megpunkosított Banshees szám lehetne Siouxsie éneke nélkül, ezt is nagyon bírtam. Egyébként az egészet, szóval érdemes rárepülni. Főleg, hogy ingyen letölthető. Nekem bejön ez a lemez, szerintem közületek is lesz olyan, aki rácsúszik. Lépnem kell! Hallgassatok új zenéket helyettem is, és ha tudtok vegyetek is. Főleg a "kis" bandáktól!

Letöltés itt: https://bleaknesspunk.bandcamp.com/album/functionally-extinct

Fbook: https://www.facebook.com/Bleaknesspunk/

Címkék: Lemezek