(2020. Holy Roar Records)

A bristoli csapatra nem magamtól találtam rá, hanem az igazán kiváló REACTION nevű magyar hard-core fanzine utolsó számában. Egyből felkeltette az érdeklődésem, mert az interjú  bevezetőjéből  kiderült, hogy az újság tartalmának egyik valamennyire "kakukktojása" a zenekar stílusa. Meghallgattam a korábbi lemezüket, majd gyorsan elém került, hogy a hamarosan megjelenik az új albumuk is. Vártam, vártam és meg is jelent szeptemberben. Az új album már előre elárulhatom, nekem nem okozott csalódást! Azt azért sajnálom megint csak, hogy élőben nem láttam amikor Magyarországon jártak.

A zenekar 2011-ben alakult és négy tagja van: Serena Cherry – gitár, ének, szövegek, Mark Lilley – dob, Alex Heffernan – basszus és Liam Phelan – gitár ének. A When I Die, Will I Get Better? a harmadik teljes stúdió anyaguk.

 A lemezen nyolc felvétel van és mind nagyon jól össze van pakolva és nagyon jól is szólnak, de nekem igazából nem ezért tetszik. Lehet rá aggatni a post-hardcore, metal jelzőket, de én úgy érzem, hogy az egész anyag olyan, mint egy négyágú mérleghinta. A négy ülésén pedig a post-hardcore, a metal, a shoegaze, meg a post-rock nevű "gyerekek" csücsülnének. Aztán néha egyik, néha másik előre csúszik kicsit, hogy a valamelyik oldal feljebb emelkedjen, majd újra egyensúlyt találjon vagy éppen a magasba emelje a másikat. Először szokatlan volt valamiért az egész, aztán persze már közben is rájöttem, hogy mi az, ami kiemeli a SVALBARD-ot a többi zenekar közül. Azt pedig az, hogy az alapok masszívak és sokszor a földbe döngölnek, de ott van mögötte egy olyan gitárhangzás, ami tök egyértelműen shoegaze, Szóval megy minden mint az úthenger, de mögötte ott van valami egészen sok pici finomság. Plusz az, hogy a Serena Cherry nagyon jó énekesnő. Aki kicsit járatosabb a hard-core zenékben tudja, hogy az üvöltéshez is iszonyatos energiák kellenek, ami az énekesnő hangjában megvan, viszont ami igazán egyedivé teszi a számokat azaz amikor a "normál" ének hangját is megvillantja és az agresszív energia kibocsájtó énekhang váltja egymást. Serena hangja nagyon rendben van és pont amiatt, hogy kapunk ízelítőt belőle az összképben nekem megmarad egy Nő kép. Elég meghallgatni a Click Bailt és a Throw Yout Heart Away kezdéseiben, ahogy simán  csak énekel és mögötte szólnak a gitárok. Nagyon szép. Úgy maradnak mélyek és szépek a dalok, hogy közben bejön némi post-rock, meg zúzda, mint pl. a Listen To Someone -ban, ahol Liam és Serena felváltva énekel. Liam a keményebb hangot hozzá, Serena az álomszerűbb, nőieset.

Persze azért ki van ez találva, hogy a hallgató ne üljön meg kényelmesen ezekben a hangokban fürödve. Még pedig azért, mert után felrobban az egész. Pusztán csak azért, hogy a műfajtól szokatlan gitározás is megférjen mögötte, meg ereje is legyen. A sokadik hallgatásnál a hangulatomtól függően vagy az egyikben vagy a másikban vesztem el. Jól kiérlelt számok és lehet hülyén hangzik, de bizonyos hangszer összeállások: dob - basszus, dob shoegaze gitárhangzás - ének is külön tudnának egy arculatot teremteni a bandának. Az biztos, hogy nagyon kivannak dolgozva a számok és a 37 perces hossz is és elég gyorsan "átgyalogol" és benne is marad az emberben. Na nem ragozom, mert úgyis "hallgatni, nem olvasni kell a zenét". 

Milyen stílus akkor így a végére? Post - hard-core - shoegaze - post - metal - metal "virágzat"!

Rendelés, meghallgatás: https://svalbard.bandcamp.com/album/when-i-die-will-i-get-better-2

Fbook: https://www.facebook.com/svalbarduk/