WHAT'S YOUR DAMAGE? - Concluded.

(2021. Self Released)

whats2021.jpg

Igazából pont az volt a fejemben, hogy hallgatnék valami punkosabb dolgot. Erre a chicagói "kis kedvenc" bandám új lemezébe akadtam bele. Nagyon megörültem neki, mert a bemutatkozó anyagukat nagyon sokszor meghallgattam, meg még írtam is róla (itt). Azután valahogy, talán a COVID miatt lemaradtam arról, hogy megjelentettek egy split lemezt is a The Prettybads-el. Mihelyst kedvem és lehetőségem is lett rá, gyorsan be is csatlakoztattam a hallójárataimba az igen csak friss nyolcszámos Conclude.-ot.

A négyes banda felállás nem változott. Nagy szerencsére maradt Quinn az énekesnői poszton, Sean - basszus, Wiley - dobok és Bob - gitár hármas pedig a hangszeres fronton. Lehetséges, hogy a lelkesedésem mondatja velem, de sokat csiszolódott a dolog és a megszólalás is jobb, mint a az első EP-n. Pedig azt is nagyon bírtam! Mintha ragaszkodnának a nyolcas számhoz, mert ezen a cuccon is nyolc dal van és nincs egy gyenge darab sem köztük. A játékidőben meg pont ugyanazt a negyed órás szintet hozzák.

Az első Diet Culture-tól már megindult bennem valami. Elve a női énektől, a gitár punktól szokatlan megszólalása miatt, mert nem daráltak széjjel. A dob - basszus meg hozza a kötelező feszültséget és van benne valami kicsit new-wave-es hatás is, a végén a kis "puttyogással. A második State Of Fear-t jó kis tempós basszus kíséri, néhol már ártatlannak tűnő énekkel, ami olyan kiscsajos. Végig marad egy kis szomorkás hangulata a gitár nyers hangzású, de mögötte mintha hallottam volna valami szokatlan elektronikus kütyü megszólalást. Azt hiszem valami gitáreffekt holdudvar lehet.

 

A hármas Hanging On talán a post-punk felé kanyarodik picikét, de nem örülnek meg a dalban, szóval hangulatilag marha jól kísérhető az egész szám. Negyediknek kapunk egy rövidke dalt, a Free Palestine-t, ami egy punk dal. Itt is csak gyanítom, hogy gitáreffekt az elektronikus hang, de rohadt diszkréten húzódik meg a háttérben és ad is a hozzá egy kis hangulati valamit. Az következő dal az Ideology, számomra teljesen egy post-punk/punk keverék szerzemény. A zenéről meg a valamiért a korai Siouxsie and the Banshees ugrott be, meg az Üvegtörők film. Jó kis dal, meg Quinn éneke nagyon - nagyon bejött benne.

A hatos Democracy egy lazább szám, már hogy a többihez képest, nekem ez hozta be az egyesült államokbeli lazább punk vonalat. Ez ezt váltó Brainwashed Nation megint egy nyersebb darab, rohadt jó az első váltás utáni átállás és az is, hogy fenn tartanak végig egy nyers punk feszkót benne. Ez a darab nagy kedvencem lett egyből!

 

A záró dal is egy kiváló választás, mert van ebben egy is kis "lemondás", melankólia, a "széttekert" recsegés, gitárzúgás, a végére ahogy meg elveszik az egész szám az effektezésnek köszönhetően a távolba. Hatalmas ötlet.

Rövidke anyag, de nem csalódtam benne. Nem mesterkélt, nem steril, teljesen őszinte, de nem primitív és nem is a gyorsasággal, agresszivitással akarnak "meggyőzni". Márha egyáltalán megakarnak valmiről. Szóval legalább egy hallgatás szerintem a nem pusztító, gyors punkra rácsúszottaknak kihagyhatatlan. Azt sajnálom, hogy a szövegek nincsenek ott a dalok mellett, mint a bemutatkozó anyagon. Hallgassátok!

Meghallgatás, letöltés itt: https://whatsyourdamage.bandcamp.com/album/concluded

Fbook: https://www.facebook.com/whatsyourdamagechicago/

 Ez a videós dal a Split-en jelent meg, de annyira jó ez a póló készítős videó, hogy "kénytelen" vagyok kirakni. Plusz az új anyaghoz még nem találtam videót, ha lesz cserélem!

 

 

Címkék: Lemezek