(2021. blindblindblind)

Nem is tudom honnan kezdjem, mert ez a lemez digitális formában már az év elején megjelent. Sokat kellett várni a vinyl elkészülésére. A megjelenéskor belehallgattam, de vártam a fizikai formátumot, meg el is felejtkeztem róla. Aztán a Független Lemezkiadók vásárán a magyar blindblindblind kiadó asztalán ott volt, így gyorsan vettem is egyet. A lemez dupla vinyl kiadvány, amely borítója nagyon sötét, de valamiért emiatt nagyon szép is. A közepén a szövegekkel van egy bootleg, ami igazán ötletes. A név  Daniel Hedin svéd alkotót takarja, aki 15 szerzeményt pakolt az albumra. A lemez nem rövid, mert közel 70 perc a teljes játékideje, de nagyon - nagyon különleges és igazán komoly művészi produkció. Szóval, nagyjából erről fog szólni ez a poszt.

Egyenlőre lövésem sincs, hogy milyen dalokat emeljek ki a 15-ből, mert annyira erősek és sokszor annyira különbözőek, hogy mindig másikra "csavarodok" rá. Van itt minden darkfolk, kísérleti elektronika, nagyon picit drone, art-country, meg egy csomó minden. Először az jutott eszembe, hogy nagyon meg vannak csinálva. Utána meg az, hogy a szerzőből zsigerből jönnek a hangulatok és azok adaptálása zenévé. Megpróbálom azért kifejteni mi jött be.

A kezdésként egy elektronikus szerzeménnyel indul a lemez, ami kicsit drone, amiben a szöveg a címben szereplő 23617 szám számainak mondása. Nagyon izgalmas nyitány. A második dal már akusztikus gitárra, tapsra és énekre épül, de nem tolakodó egyik sem benne. Nagyon megfogott a harmónika, ami nagyon jó hangulati elemet pakol a dalhoz. Az énekről egyébként halványan a Wovenhand jutott eszembe. Egyébként a több dalban is bevillant ez a név, de nem telepedett rá nálam a hallgatás közben. Persze lehetne mást is említeni, mert azért ez egy ének stílus. Ezután kicsit nehezedik az anyag, egy elektronikával és énekkel erősített szerzeménnyel, amibe a kísérő hangok miatt is sikerült beleszakadnom. Nagyon rendben van a borultsága ellenére. A következő dal is elég melankólikus, de nem annyira borús, mint az előző. A lemez nagyjából első negyedét az I Say Europe zárja, ami megint egy kísérletibb, elektronikusabb darab. Minimalista, pulzálló dobgéppel, effektezett énekkel, zajokkal. Izgalmas felvétel.

Az It's All About Your Eyes-nál is bevillant az art-country az énekről, de Daniel "nem ül fel" az ének hangzásnak, hanem a háttérben a minimalista gitár mellett, sötét zajok keringenek. Totál más hangulat, mint az ezt megelőző két dal. Nem is tudtam eldönteni, hogy ilyet akarok még, vagy jöjjön  következő. Jött a következő szájharmonikával gitárral, egy fajta "erdőben bolyongós" hangulattal. Ilyet akartam! A következő Erase Me egy ipari jellegű kalapálás szerű alapra van helyezve, torzításokkal. Az ének itt szinte felismerhetetlen, már ha van benne, mert nem vagyok benne biztos. Nagyon erős magával húzó percek. Meghallgattam többször is, mert annyira nehéz, de még is van benne valami, ami megidézi a korai indusztriált nekem.

Ezután jön az amire nem számít a hallgató. Vissza kanyarodunk a gitáros - énekes - szájharmónikás világhoz. Simán eltudom képzelni, ahogy a svéd erdők, "égig érő" fái között, a faház teraszán beleénekeli a szerző a dalt a levegőbe. Szomorkás dal, de hihetetlenül érzékeny és mély. A Like the Water is egy többször újra hallgatni való felvétel. Szerintem az egyik legjobb az albumon. Folytatódik ez a vonal, de az I Love You, You Are Perfect, Now Change egy minimalistább dal. Természetesen ennek is van egy nagyon mély hangulati eleme, imádtam a két szerzeményt egymás után. Legalábbis addig azt hittem, még a következő We Wake Up-ot meg nem hallottam. Nagyjából a számomra a korábbi két dal egyensúlya. Igaz, hogy a kicsit fájdalmas ének nagyon sok hangulati hullámzást rakott a dalhoz, ezáltal az én érzéseimhez is. Szóval még egy kedvenc sorolt be a többi közzé.

Pont amikor kezdtem volna megszokni, hogy innentől ilyen dalok lesznek, jön egy váltás. Amit én nem bántam. Minimalista, szélzúgásos, néha valami furcsa csőhanggal. Érdekes, viszont arra pont jó volt, hogy a folytatáshoz kicsit kitisztítsa a fejemet. Ebben a folytatásban egy nagyon szép dal következik, ami vissza kanyarodik a korábbi dal érzelmi húrjaira, sőt az ezt következők is akusztikus irányba tartanak és nagyon szépen felépítettek a maguk egyszerűségével, tisztaságával együtt. A címadó záró dal egy zongorára épített kompozíció, ami tökéletes, merengő lezárása a dupla albumnak.

Nem rövid lemez, viszont nagyjából három részre tagolható, a "kísérletibb" darabok miatt. Nagyon jó, elgondolkodtató, hangulatos, de nem populáris dalok vannak rajta. Egy jó fejhallgatóval, nagyon jó alámerülés egy stílusilag halál biztosan nem teljesen belőhető, inkább akusztikus zenei "világba". De az erdők végig ott voltak előttem, és mégis mind másmilyen volt! Örülök, hogy felkerült a dupla vinyl verzió a polcomra!

Érdemes belefogni és érdemes rá időt szakítani! Itthon a kiadótól megrendelhető, érdemes nekik írni, ha érdekel.

Rendelés: meghallgatás itt: https://ledays.bandcamp.com/album/we-are-nowhere

Le Days: https://ledays.bandcamp.com/

Fbook: https://www.facebook.com/ledays