DAS KAPITAL at Ráday Klub Remixed (Magizter), meg néhány infó a Das Kapital zenekarról

(2021. Fasaan Records)

das-kapital-logo.jpgA Ráday Klubra biztosan csak néhányan kapják fel a fejüket. Főleg arra, hogy 2022-ben hogy jön képbe ez a helyszín. A DAS KAPITAL csoportra meg még kevesebben emlékezhetnek. (Persze ez a zenekar nem az a német, dán jazz zenekarral, ami most ezen a néven működik.) Ez a zenekar magyar volt és a '80-as évek közepén működött, sajnos nagyon kevés ideig. Mégpedig az "ős" ipari, zaj zene nyomvonalán. Olyanokat követve, mint az akkori Test Dept vagy a korai SPK. Nagyon kevésszer említik itthon, de pl. Szőnyei Tamás Rock a vasfüggyöny mögött című könyvében konkrétan nevesíti a szerző őket, mint az ipari zene magyar követőit. A digitalizáció egyik izgalma, hogy elő kerülnek felvételek vagy valamiféle dokumentumok a régi időkből. Ez is egy ilyen felvétel, igaz nem az eredeti koncert anyag, hanem egy remix.  Pontosabban kettő, amit a svéd Fasaan Records vinylen kiadott tavaly. A posztban nem feltétlenül erről lesz szó, hanem  némi infó a csoportról, meg képek is, meg persze az említett hanganyagról szövegelés, mert ezért kezdtem el írni a posztot.

 A zenekart Égő Ákos szintetizátor, látvány vezette ( ex-AKTUS, ex - ArtDeco), ex - Magizter), Kiss Csaba (KisCsé - Tizedes, Bandanas - Sajnos Ő 2007-ben autóbalesetben elhunyt.) dob, Perei Dezső dob - ütősök (ex - Psycho), Szádóczky András dob - ütősök, Major Csaba gitár és Szilágyi Gyula gitár, basszusgitár (később Magizter) alkotta. A legendárium szerint az első próba után egy héttel volt a debütáló koncert.  Izmos lehetett, kaotikus és tényleg ipari: vasak, ütősök, elektronika, gitárok. A fiatalok szabályok nélkülisége,  lelkesedésével párosulva.

Az első koncert érdekessége az volt, hogy szerepelt rajta a német  - magyar barátság logó, ezért egy csomó NDK-s punk ment el rá.

daskapt.jpg

Az második koncert a plakát  szerint, az azóta lebontott Petőfi Csarnokban a korai Die Trottel-el játszottak volna, de végül egyedül maradtak, mert a Die Trottel nem lépett fel azon az estén. A plakát érdekessége, hogy ebben a formában a jobboldali szöveg miatt nem kerülhetett ki, ezért a jobb szélét le kellet vágni.

 

daskapital_19860909.JPG

Összesen öt koncertjük volt. 1986 augusztus 09-én volt az első koncert a Pecsában ez egy szombati nap volt. A zenekar előtte alakult augusztus elején. A próbákat egy budai villa pincerendszerében tartottak, ott próbált több zenekar is, hétvégére "odaköltöztek" a zenekar tagjai is. A második  keddi napon ugyanott a Pecsában.  1986. 09. 16-án. Még 1986.09.07-én a Ganzban volt koncert, az említett Ráday Klubos koncert 1986. 11.15-én,  1986.11.21-én a Kassák klubban léptek fel egy angol zenekarral.

Gondolom minden és mindenki összeért az akkor undergroundban, mert például az angol Left Hand Right Hand-el közös koncert plakátját Sóos György az ArtDeco-ból készítette. 

das-kapital-plakat.jpg

Ezután 1987-ben a zenekar szétszéledt különböző okok miatt. Szilágyi Gyula Svédországba távozott, ahol néhány év múlva elektronikus zenével kezdett foglalkozni. Később csatlakozott hozzá Lengyel Zoltán majd Égő Ákos is, akivel Magyarországon játszottak néhány koncertet is a '90-es években. De a Magizter egy másik történet!

A Soundcloud-ra feltöltötték az összes megmaradt felvételt, plusz az 1993-ban készült remixeket. A minőség nem a legjobb, de ad azért némi hangképet, hogy mi is volt "ez". Viszont mint jelenség, próbálkozás, bátorság Magyarországon ebben a stílusban igencsak süvegelendő. A nagyon rövid életűség miatt, kevés emberben maradtak meg, de most pótolható. Kár, mert kíváncsi lettem volna mivé növik ki magukat.  Mielőtt rátérnék a remix-re, néhány kép  ami fennmaradt.

daskapital-radayclub-1986-1.jpg

Szilágyi Gyula - akinek köszönhető a remix és a dobos Kiscsé.

daskapital-radayclub-1986-2.jpg

Az ütős szekció és Major Csaba gitáros.

akos.jpg

Égő Ákos

A cikk apropója, hogy tavaly egy svéd kiadó felfedezte magának a Szilágyi Gyula és Lengyel Zoltán (ex - Lacht El Bahhtar gitáros) remixét, ami igen csak időt álló lett. Misem bizonyítja jobban, hogy egy 1993(!)-ban készült felvételért, 2021-ben bejelentkezik egy kiadó, hogy megjelentetné. Meg is jelent vinylen. Felhasználva a Ráday Klubos koncertből hangmintákat. Nagyon érdemes meghallgatni, mert még nagyobb abba a korba sem kell elhelyezni, hogy élvezze a hallgató. Plusz a lemezre készült még egy mix, az osztrák HEAP-tól.

Soundcloud,a fenn maradt felvételekkel, meg az 1993-as mixekkel: https://soundcloud.com/das_kapital

Fasaan Records: https://fasaan-recordings.bandcamp.com/album/das-kapital-at-r-day-klub-remixed

Címkék: Lemezek