(Forbidden Place Records (US), P.O.G.O. Records (BE) 2022.)

A múlt hónap végén jelent meg az angol DEAD MAMMALS ötödik anyaga. A duó tagjai: Chris – gitár, ének, basszus, dob  és Peter – ének. A korábbi anyagokat is ők ketten készítették. Nem mondható, hogy a pandémia rájuk rossz hatással volt, mert elég termékeny két év van mögöttük. A debütáló nagylemezük idén februárban jelent meg, ami szintén nem hagyott hidegen, csak egyszemélyes blog íróként és szerkesztőként nem egyszerű mindenről írni. Az kimaradt, a mostani EP  nem. 

Az EP-n öt szerzemény található, ami nagyjából az előszele a közeljövőben megjelenő második teljes albumuknak. Nem tudom, hogy a noise-rockban létezik-e az old-school címke, de ha igen akkor a DEAD MAMMALS az „old-school” amcsi noise-rockot hozza. Mondjuk ennél jobb felvezetés nem kell, ha a hallgató bírja a noise-rock-ot. A csalafintaság csak az benne, hogy mindezt ketten teszik, ami a korai bandákra nem volt jellemző. Mondjuk úgy, hogy trióktól kezdődött egy hasonló stílusú zenekar. Milyen bandákra gondolok? Olyanokra, mint a Shellac vagy a Hammerhead.  Pont az a nyersesség és lépkedő darabosság van a dalokban. A nyító Chew the Fat, pont az említett Shellac-ot juttatta eszembe, de mivel más a hangzás nem  telepedett rám. Lassan lépegető verze, majd kipengetésekkel „kiterített” refrén a végére meg egy kis kormolós basszus, meg még egy kis megőrülés. Jó ki kezdés. Főleg amiatt, hogy nem hagy kétséget felőle, hogy ez tényleg noise-rock lesz. A második Thick PPL jó röfögős basszussal indít, majd a refrébe bekapcsolódik még egy énekes, amitól nagyon pszchió lesz a hangulata. Kicsit beteg dal, de nagyon odavágós. Még egy gitárral még akár hard-core is lehetne. Imádni való a közepén a gitárok „körözése”. Izmos. A következő szerzemény, meg amolyan rock szerűségként indul, de valahogy nekem a The Jesus Lizard villantba arról, ahogy megmozdul az egész. Egyszerű szerkezetű darab, de pont jók. Hatásosak a kiállások, meg a beindulások is az éneket meg végképp nagyon bírtam.

A négyes Kim, Am Dying egy őrültebb szám és tényleg átrohan a hallójáraton a maga másfél percével. Ez vezeti fel a záró 5 perces The Heel-t, amiben baromi érdekes a gitár felvezetés, meg a basszus dinamikája és ritmus vezetése. Még akkor is, ha sokáig csak ugyanaz a téma megy. De nem is az a frankó benne hanem a gitárok, meg a kiállás utáni rész. Amiatt, hogy tudnak még tekerni a feszültségén felfelé. Erről is megint csak az amcsi bandák villantak be. Hiába angol a DEAD MAMMALS. Rohadt jó záró dal. Feszes, feszült, meg energikus az egész játék ideje. Amennyiben az előzők nem győznének meg ez a dal megfog arról, hogy marha jól csinálják. Baromi jó noise-rock EP ez. Alig várom a nagylemezt!

Meghallgatás, letöltés itt: https://pogorecords.bandcamp.com/album/dead-mammals-chew-the-fat-ep-pogo-171