LISIEUX – Abide!
(2022.Frozen Records, Throatruiner)
A francia LISIEUX 2019 után jelentette meg harmadik nagylemezét. Ami megint csak egy igen jóra sikerült album lett. Jelenleg négyen alkotják a csoportot: Cindy – ének, akusztikus gitár, szintetizátor, Hugo - basszus, szintetizátor, keverés, Michaël – elektromos gitár és Christèle – dob. Az Abide! dalai 2019 és 2022 között készültek, ami érződik is rajtuk, mert nagyon össze vannak rakva. Nagyin igényes a hangszerelés, még úgyis hogy elég jól be lehet kategórizálni. Nagyon kellemes hallgatni való, mert mélysége ellenére, nagyon jó hangulata van minden dalnak.
A nyitó Révolution egy nagyon elszállós, érzékeny dal a címe ellenére. Egyből eszembe jutott valahol a Cocteau Twins az énekről, a zenéről meg valami dark-folk hatás, de annál sokkal finomabb az egész. A második dal is teljesen éteri, ami főleg az ének miatt van. A zenei alap meg tele van a dark-folkra jellemző gitározással, bár még a neoclassical is eszembe jutott róla. Nagyon szép darab. A folytatásban is ugyan ez a „csoda” folytatódik. Kicsit karcosabb szerzemény, főleg annak köszönhetően, hogy van benne egy mély férfi vokál, ami ellensúlyozza a női ének lebegését. Valamiért itt a korai Dead Can Dance is eszembe jutott a hangulatáról. Ez kicsit ritmikusabb dal is, mint az előző kettő az említett vokál, meg az ütőshangszerek miatt. Ez követi a négyes Herb Harp, ami szerintem a legszebb dal a lemezen nekem. Gyönyörű benne a női ének, tényleg az említett Cocteau Twins éteriségét idézi, még ha a zenei alap tök más milyenek is. Nagyon jó az ütőshangszerek visszafogottsága az elején, majd a végén a kiteljesedésük, meg a szintik ködössége is növeli ezt a könnyed érzést hallgatás közben.
Az ezt követő címadó Abide! volt nekem a legközelebb a dark-folkhoz, de sokkal tisztább zenei megszólalású és valahogy érzékenyebb darab is. Nagyon tetszik a hangszerelés, amiről az olasz Ataraxia is beugrott. Viszont ebben a dalban szerencsére nem dominál a középkori hangulat, hanem sokkal inkább egy XXI. századi köntösbe öltöztetése ennek a hangulatnak.
A hatos The Wake eleje orgonára és az énekre épül. Simán templomi hangulattal indít. Kicsit talán komor, de még is van egy szépsége az egésznek. ez a szépség tovább fokozódik a harmadik perc körül, ahol a szintik lágy fátylat képeznek, azért hogy utána egy drámai orgona zárja le a darabot. Nagyon „csúnyán” sikerült beleszakadnom az egész hat percbe.
A következő Chant De Fer teljesen egy dark-folk dal is lehetne a gitározás miatt, ha az ének nem vinni el egy sokkal merengősebb, álmodozós világba a hangulatát. Nagyon erős megint benne a férfi vokál, ami nagyon jól kiegészíti a női éneket. Szép dal ez is, ami megint csak megérintett. A nyolcas Haut-Beffroi a kerövidebb felvétel a lemezen. Elektronikus háttér és tiszt ének ami meghatározza. Persze csak annyira tiszta, hogy a lebegés ebben is megmaradjon. A záró Inner Hero megint csak egy kicsit tempósabb dal, ugyanazzal a szállós énekkel, amit a zenei alap dobjait puhítja, de mégis marad ereje a dalnak. Jó zárás, egy jó lemezhez.
Rendelés, meghallgatás itt: https://lisieux.bandcamp.com/album/abide
