180-as Csoport – Harmincöt éve – 2014.10.13. Budapest, Zeneakadémia
Jöhet a kérdés! Ez meg mi? Aki tudja, annak ugrás a következő bekezdésre, többieknek meg egy kis leírás. A 180-as Csoport 1979 és 1990 között működött Budapesten. A nevét onnan kapta, hogy a tagok átlagmagassága 180 cm volt. Egy olyan zenei kooperációra kell gondolni, ahol sok tehetséges, nyitott, hivatásos vagy félig hivatásos zenész kísérletekbe fogott. Milyen kísérletekbe? Természetesen zenei. No, de milyen zenei? A kortárs minimalista, repetitív komolyzene mára klasszikussá vált szerzőinek, mint Philip Glass, Steve Reich, Terry Riley darabjait bemutató közösség formálódott a tagokból.
Azt hiszem, új-zélandi zenekarról még nem írtam. Ebből kitalálható, hogy a Sunken Seas egy Új-Zélandon, Wellington városában működő zenekar. A csapat 2012-ben alakult, a Glass a harmadik nagylemezük. Amennyiben jó információim vannak, saját hazáján és Ausztrálián kívül máshol még nem játszott, így nem is nagyon lehet ismerős Európából.
A Neurot Recordings jó érzékkel nyúl bele abba, hogy megfelelően nehéz és mély bandákat szerződtessen le. A finn Dark Buddha Rising is egy ilyen választás volt részükről. A zenekar 2007-ben alakult az Inversum az ötödik nagylemezük. Az eredeti trió felállás kiegészült egy plusz gitáros, énekessel és egy szintetizátorossal, így öten játszanak a két számos 47 perces lemezen.
A következő mondatot is többször leírtam már mostanában, de mivel ezt a recenziót 2013-ban írtam, ebben az írásban is benne hagyom. Sok zenébe belefutok, de bevallom, mostanában kevés köt le teljes játékideje alatt – ami ilyen, azokról általában írok is. Az meg tényleg ritka, hogy a következő szerzeményt is izgalommal várjam valami érzés miatt, ami elindult bennem az előző dal közben. Akkor is, ha az a feszültség, a düh vagy a melankólia. A SubRosa lemez egy ilyen lemez, igaz, a munkásságuk 2006-ban indult és egyelőre csak ezt a lemezt hallottam tőlük, de számomra figyelemreméltó produkció.
A nyáron 8 év után megjelent a bolgár Irfan új lemeze. Mi még az aktualitás? Az, hogy 2015. november 18-án Budapesten a Dürer kertben játszanak.
Az ehhez hasonló banda nevek mindig beindítanak bennem valamit. Biztosan a szociális, meg a Coil miatt, utóbbi az egykori elektronikus alapvetés miatt, előbbi meg a szociális disztraksönök miatt, de jól is hangzik.
Nem hiszem, hogy ezt a kanadai zenekart be kellene mutatni, mert azt hiszem jó sokan ismeritek. Amit a godspeedék leraktak az asztalra, az már eleve megkerülhetetlen. A post-rock és az experimental-rock keverése (is), ami a nevükhöz kapcsolódik, sőt talán a stílus felemelése is az undergroundból. Függetlenül attól, hogy amikor a post-rock berobbant a köztudatba, ők már pont nem játszottak együtt. Azon kevés zenekarok egyike, amelynek nincs olyan lemeze, amire elhúztam volna a számat, hogy: na az előző jobb volt! A klasszikus hangszereket és az effektezést olyan arányban használják, keverik, hogy nincs idő elgondolkodni, honnan is merítenek még. Mindenhonnan. Bartóktól, a kortárs komolyzenéktől, az elektronikus zenéig, a metaltól az ambientig, de a saját világuk valahogy szerencsére tisztán egyik sem. Az side projectekről, mint mondjuk a Thee Silver Mt. Zion, meg ne is beszéljünk, mert az meg nekem egy külön fejezet a közös tagoktól. Tavaly év elején ők adtak ki egy erős lemezt, most a GY!BE következett!
(2013, Beneath Grey Skies)
Megjelent az Exterminating Angel 2015-ös demója, ami négy felvételt tartalmaz, három saját nótát, a negyedik pedig egy Rites of Spring feldolgozás. (A zenekar 1984 - 85-ben a későbbi Fugazi gitárost, Guy Piccioto-t is a tagjai között tudhatta.) 
Amikor megkaptam a project linkjét, hozzá volt még téve a levélhez, hogy ezek a Médeia Fiai gitárosának, Lanczkor Gábornak a felvételei lesznek. Ezt kár volt említeni, mert az első hallgatásnál folyamatosan kerestem a párhuzamokat. Ez pedig okozott bennem némi görcsöt, pedig személyesen nem is ismerem a szerzőt.