derTanz, VIET CONG (Can) – 2015.08.28. Budapest, A38.
Csak röviden!
A magyar derTanz-t többször láttam már élőben, de igazán most élveztem először, mert végre jól szólt és a basszus, dob, ének felállás nagyon rendben volt. A kompromisszummentes, egyediségre törekvő, szokatlan, nem könnyen fogyasztható zenéjük, ezen az estén nálam nagyon működött. Sajnos kevés, ennyire a maga útját járó zenekar működik Magyarországon! Nem punk, nem zaj, nem rock, free-punk, de még az sem, meg nem tudom mi, derTanz.
Gondolom sokan emlékeztek a mára legendássá vált TAD-re! A Sub Pop kiadó nagy reménysége volt a ’80-as évek végén, aztán a Nirvana beelőzte őket. Az ominózus turné – amit általában mindenki legendából ismer -, és ami által Budapestet is megjárta a Nirvana, Tad Doyle bandájával volt. Ezóta eltelt nagyon sok idő, volt egy kis szünet, meg egy Hog Molly nevű banda, ezután jött a Brothers of the Sonic Cloth, amely 2009-ben készített egy demót, játszott néhány koncertet, majd 2015 februárjában kiadta azonos című első nagylemezét.
Azok, akik hallották a ’90-es évek elején az Egyesült Államokban működő Hammerhead noise-rockját, most bizonyára felkapják a fejüket, hogy mi is ez. Igen, „az a Hammerhead” új lemezzel jelentkezett 2015-ben. Előzménye egy tavalyi Európa turné, amely folytatásaként a turné után átalakultak az utódzenekarként működő Vaz-zá, így eljutottak Szegedre is, ahol a Jazz Kocsmában szétrobbantották a hallójárataimat. Ott már szó volt róla, hogy lesz új Hammerhead lemez is és íme itt van. A közös pont, hogy Jeff Morridian Jr. és Paul Erickson mindkét bandának tagjai, de a Hammerheadben kiegészülnek Paul Sanders basszistával.
Egy ideje hallgatok egy felvételt, ami a nevezett zenekar 2015. januári koppenhágai koncertje. Azt hittem már eltűntek, mint zenekar, most meg újra előkerültek és nagyon bejött! Néha előkapom a nem túl hallgatóbarát, de nagyon erős, húsz évvel ezelőtti lemezeiket, meghallgatom, és érzem bennük az erőt. Érdekes módon manapság talán jobban értem az üzenetet, mert sajnos van mit újraérteni rajta, még mindig. A ’90-es évek elején kétszer is megfordultak Magyarországon, közvetlenül a rendszerváltás után. Mondtak néhány olyan dolgot, amit nem nagyon hittünk akkor, mégis bekövetkezett. Akik bármelyik fellépésükön ott voltak, mai napig emlékeznek rá, és a zenekar jelképére és állásfoglalására: A partinak vége! A jel számos európai városban megtalálható az utcákon, graffitiként, matricaként, falba vésve. Valamiért fontosnak tartom, hogy legyen róluk egy írás, - ezért került ki korábban az endhits.hu-ra is - mert számomra és még egy maroknyi ember számára fontosak még ma is, és aktuálisak is sajnos.
A legutóbbi Jarboe koncert után vettem egy Helen Money albumot, amihez kaptam egy Twilight Records kiadványt. Mivel semmit nem tudtam erről az argentin kiadóról, meg a titokzatos nevű AEAEA-ról, egyből ki is csomagoltam, amikor hazaértem. Aztán kinyitva kiderült, hogy ez talán valami izgalmas dolog lesz.
Korábban is jeleztem, és most is fogom: nem vagyok irodalomkritikus. Szóval ez nem egy kritika és nem is recenzió, csak egy ajánló. Korábban írtam már Lanczkor Gábor Anarchitecture nevű zenei projektjéről, ami erős benyomást gyakorolt rám. Az ismertető írásakor nem tudtam még, hogy ez az anyag egy könyvvel is összekapcsolható, ami a Folyamisten címet viseli.
Van néhány visszatérő csapat nálam, az egyik ilyen a Wisconsini Tyranny is Tyranny. Az első lemezüket is volt szerencsém meghallgatni és írni is róla. A zenekarban 2013 óta a dobos poszton volt változás, így a zenekar jelenlegi tagsága: Jason Jensen – gitár, M. Guy Ficcioto – trombita, basszusgitár, vokál, Jonathan „JB” Brown – dob és Russel Emerson Hall – gitár, ének.
Hol van Elisabetin? A válasz: ez az Erzsébetváros Temesváron van, a koncert pedig a városrész Jézus - Szíve Katolikus Templomában volt, tavaly ősszel.
A szegedieknek nem hiszem, hogy be kell mutatni a zenekart. Mármint azokra gondolok, akik nem a populáris zene mezején bolyonganak. A zenekar négytagú, és ez a második nagylemezük. Én vártam ezt a lemezt, mert az első lemez ugyan tetszett, de hatások számomra annyira egyértelműek voltak, hogy kíváncsi voltam, sikerül-e ezeket a „gyerekbetegségeket” kinőnie a zenekarnak.
Ezt a cikket, igazából a lenti videó miatt rakom fel. Zseniális filmekből vágott, nagyszerű hangulatú videóanyag. A filmrészletek és a zene tökéletes egysége. A lemezajánlót is érdemes elolvasni, mert a zene magában is megállja a helyét. Viszont a kettő együtt nagyon erős!
A 2014-es év utolsó napjára egy igazi meglepetés megjelenés volt. Legalábbis számomra. Utoljára a 2005-ben megjelent Quiet Like The Moon dupla cd-t vettem meg a Dark Water Memories-tól, azt hiszem a Last Exit lemezboltban. Elég sokat hallgattam abban az időben, főleg a második lemezt. Utána volt valamilyen megjelenés még, ha jól emlékszem, de az valahogy nem ért el hozzám. Az elmúlt időszakban nem nagyon hallottam a projektről; Illetve hogy Matolcsy Kálmán új felvételeket tett volna közzé ezen a néven. Így, december 31-én meglepett a Facebook bejegyzése az új felvételek megosztásáról. Gyorsan le is szedtem a három szerzeményt tartalmazó új Dark Water Memories lemezt a megadott linkről és meg is hallgattam.
Mindig sajnálom, hogy nem a megfelelő időben sikerül lemezekről írnom. Így vagyok Jarboe és Helen Money közös lemezével is, mivel lassan egy hónapja megjelent. Ezt a lemezt is Jarboe 2015-ös, Helen Money-val közös turnéján sikerült megvennem (ahogy az AEAEA-t), és megint csak nem bántam meg! Aki olvas bennünket, annak nem hiszem, hogy be kell mutatni Jarboe-t. Ha mégis, csak annyit, hogy énekelt és zenélt a Swans-ban, a zenei underground számos képviselőjével lépett már fel, vagy dolgozott együtt stílustól függetlenül. A teljesség igénye nélkül: Neurosis, Bakcword, Steve Severin, Justin K. Broadrick (Jesu), Csihar Attila… a zenekaraiban megforduló embereket meg inkább nem is sorolom. Ennél sokkal fontosabb a hang, amivel bennünket táplál. Egyedi, erős, varázslatos és utánozhatatlan, főleg hogy teljes mértékben hangszerként gondolkodik róla.