(Szerzői, 2014.)

A 2014-es év utolsó napjára egy igazi meglepetés megjelenés volt. Legalábbis számomra. Utoljára a 2005-ben megjelent Quiet Like The Moon dupla cd-t vettem meg a Dark Water Memories-tól, azt hiszem a Last Exit lemezboltban. Elég sokat hallgattam abban az időben, főleg a második lemezt. Utána volt valamilyen megjelenés még, ha jól emlékszem, de az valahogy nem ért el hozzám. Az elmúlt időszakban nem nagyon hallottam a projektről; Illetve hogy Matolcsy Kálmán új felvételeket tett volna közzé ezen a néven. Így, december 31-én meglepett a Facebook bejegyzése az új felvételek megosztásáról. Gyorsan le is szedtem a három szerzeményt tartalmazó új Dark Water Memories lemezt a megadott linkről és meg is hallgattam.

(2015, Aurora Borealis)

Mindig sajnálom, hogy nem a megfelelő időben sikerül lemezekről írnom. Így vagyok Jarboe és Helen Money közös lemezével is, mivel lassan egy hónapja megjelent. Ezt a lemezt is Jarboe 2015-ös, Helen Money-val közös turnéján sikerült megvennem (ahogy az AEAEA-t), és megint csak nem bántam meg! Aki olvas bennünket, annak nem hiszem, hogy be kell mutatni Jarboe-t. Ha mégis, csak annyit, hogy énekelt és zenélt a Swans-ban, a zenei underground számos képviselőjével lépett már fel, vagy dolgozott együtt stílustól függetlenül. A teljesség igénye nélkül: Neurosis, Bakcword, Steve Severin, Justin K. Broadrick (Jesu), Csihar Attila… a zenekaraiban megforduló embereket meg inkább nem is sorolom. Ennél sokkal fontosabb a hang, amivel bennünket táplál. Egyedi, erős, varázslatos és utánozhatatlan, főleg hogy teljes mértékben hangszerként gondolkodik róla.

(2014, Controlled Burn Records)

Hét évet kellett várni a New York-i noise-rock duó új teljes nagylemezére, ami  2014. 06. 17-től vinyl/CD formátumban kapható . Aki képben van a Hydra Head kiadó megjelenéseivel, annak nem lehet ismeretlen a zenekar neve. Igaz, a Hydra Head már a múlté, van helyette saját kiadó! A kéttagú zenekart Justin Foley gitáros-énekes és Tod Calabrese basszusgitáros alkotja, az alapokat pedig a Dobgép adja, ami/aki a harmadik tagja a csapatnak.

„Szóval nem bírok öregedni. Így van. Saját korosztályomra idegenként tekintek. Legtöbbjük ráadásul felnőtt. Olyan felnőtt, amilyen én sosem leszek. Egyrészt, mert nem akarok, másrészt és ez a valódi ok, az akaratomnál erősebb ok: nem is tudok.” – A botcsinálta zenész énképe

Sajnos mostanában olyan produkciókat is hajlamosak vagyunk hanyagolni, amelyek többet érdemelnének. Jönnek az új zenék és velük együtt az új nemzedék. Talán ezért lenne fontos, hogy ne feledkezzünk meg olyan csoportokról, zenekarokról, amelyekről  méltatlanul keveset hallunk, de a múlt század utolsó negyedében jelentős dolgokat adtak az underground(?) zenei kultúrának. Az egyik ilyen vonulat az akkor ipari zenének nevezett stílus volt.   E stílus egyik legjelentősebb zenekara és ipari-performance csapata az angol TEST DEPARTMENT volt. Amelyik 2014-ban újra adott egy koncertet a wales-i bányász sztrájk 30. évfordulóján és kiadványokat is megjelentetett.

(2015, Flemish Eye/Jagjaguwar)

Persze erről a névről sem egy zenekar ugrik be nekem – gondolom másnak sem!  Pedig ez egy kanadai banda Calgaryból, amelynek a debütáló nagylemeze a Viet Cong. A zenekar 2012-ben alakult, a korábban Women nevű art-rock, indie-rock csapat romjain, amelyek gitárosa elhunyt, így a basszusgitáros Flegel új bandát alapított Viet Cong néven.

(2015, Trottel Records)

Személy szerint én régóta várom, hogy legyen valamilyen felvétele a PaprikaPaprikának. Ugyan élőben csak kétszer láttam, de az első 5 perc után már járt a lábam a ritmusoktól, mindkét alkalommal. Amikor a lemezjátszómba helyeztem most megjelent, hét számos mini albumukat  vártam a hatást nagy kíváncsisággal.