Érdekes lehet, hogy egy kortárs komolyzenei koncertről írok, de mindenképpen szerettem volna néhány karakterbe égetni az eseményt. Lehet nem is csak arról fog szólni az írás, de meglátjuk. Arvo Pärt 1935. szeptember 15-én született, tehát most töltötte 83. születésnapját. Ennek apropóján tartott hangversenyt a Liszt Ferenc Zeneakadémia, a Tallini Kamarazenekar és az Észt Filharmónia Kamarakórusának közreműködésével. Korábbi években is megemlékeztek a zeneszerző születésnapjáról, de kevés olyan koncert volt ahol, csak az észt mester művei hangzottak el. Legalább 20 éve ismerkedtem meg az első darabjaival és ugyan nem sűrűn, de hallgatom a szerzeményeit a mai napig. Amikor először hallottam, a bizonyos műveinek a minimalizmusa, letisztultsága, szépsége és a mélysége fogott meg. Sokszor kevés lejátszott hanggal (2-3) és a csenddel is építi fel a darabjait. Elég sok szerzeményét - egész pontosan, szinte mindet - átjárja egyébként a szerző vallásossága. Egészen akkor értettem meg sok művét, amikor jó néhány évvel az első szerzemények meghallgatását követően, az akkori   párom, aki római katolikus, felhívta néhány dologra a figyelmem - gyanítom erre a beszélgetésre Ő nem is emlékszik már -, ami fontos a darabjainak értelmezése kapcsán. Mondjuk arra, hogy az énekek szövegének pontos tartalma mi, hol a helye a liturgiákban és "honnan jönnek". Halás vagyok neki ezért (is), mivel én nem kaptam hagyományos "vallási oktatást", emiatt nekem kellet ezzel  a beszélgetéssel az i-re az a bizonyos pont. Ezután a megértés után, a mélységeit is még jobban éreztem a műveinek. Az általa kitalált tintinnabulinak (harangocskák) is fontos szerepe van a zenei megszólalásaiban, ami egész pontosan  Pärt leírása alapján a következő: ""Egyszerű anyagokból építkezem egyetlen hármashangzatból, egy bizonyos tonalitásban. A háromhangzat három hangja a harangokhoz hasonlít.". Ez a szerkezet legtöbbször teljesen felismerhetővé teszi a kompozícióit vagy azt, hogy kikre hatottak a művei.

A hangversenyen  négy műve hangzott el, az 1977-ben írt Cantus in memoriam Benjamin Britten, ezt követte a már  kórussal előadott Adam's Lament (2009) ami a 2012-ben megjelentett nagy lemez címadó szerzeménye (2014-ben ez utóbbi  alkotása kapott Grammy - díjat.) A szünet utána a  1985-ös Te Deum következett, ami nagyon sokszor hallottam lemezről, de élőben sokkal jobban megérintett. Majd vissza ugrottunk, a 2012-es albumhoz, amiről a Salve Regina szólalt meg. Engem mind a négy tétel nagyon megfogott és tudatosult bennem, hogy mennyire fontosak nekem a szerzeményei és az érzések amiket megélek rajtuk keresztül, amit kifelé sajnos nagyon nem tudok kiadni, kimutatni megfelelően. Hát ez van! A Tallini Kamarazenekar és az Észt Filharmónia Kamarakórusa méltán  kapott vastapsot a közönségtől, ami után még két  rövidebb ráadás volt. Az elsőt nem ismertem, a második a megint csak a 2012-es lemezről  az Estonian Lullaby volt, ami néhol egy gyerek dalra hasonlít. De milyen is lenne egy altatódal? 

Nagyszerű hangverseny volt és úgy látszik, hogy Arvo Pärt művészete elég népszerű lett az elmúlt két évtizedben Magyarországon, amit jól mutatott a teltházas koncert. Remélem lesz még ilyen, csak az észt zeneszerző műveiből felépített hangversenye a Liszt Ferenc Zeneakadémiának!

 Szerepeljenek itt a koncerten elhangozott darabok, más előadóktól! Érdemes meghallgatni őket. Bár azt nem gondolom, hogy mindegy lenne kik adják elő, mert az észt zenekar és a kórus ezen az estén nagyon erős volt. Ilyen estén kinek jár a taps? A szerzőnek, a zenekarnak, mindkettőnek? Azt hiszem: mindkettőnek.

 Salve Regina, a Sátántangót képeivel kísérve.

Bővebben róla itt: https://www.arvopart.ee/en