Elég régen írtam könyvről és pontosan most sem tudom, hogy ajánló lesz vagy nem. Azt sem tudom jelen pillanatban, hogy miért pont erről a könyvről írok. Leginkább azért nem tudom, mert szerintem aki ismeri és kedveli az írót az olvashatta már valamelyik művét. Valahogy úgy érzem, hogy aki nem olvasta, nem ismeri az írót nem biztos, hogy el is elfogja olvasni, ha nem spoilerezek. Nem fogok! Ráadásul nagyon nem szeretem ezt a szót spoilerezés, mert hasonlít egy csomó olyanra, aminek eleinte nagyjából mindenki megnézte a jelentését a neten vagy valahol máshol mielőtt elkezdte használni és tömegesen megjelent. Kivéve, ha nem maradtunk meg fejben a Ladák, a Toyoták és egyéb autók díszítőelemeinél, mint jelentés. Nekem elsőre amúgy is az utóbbi ugrik be, bármikor hallom vagy meglátom ezt a szót.

Egyébként meg, sem irodalom, sem zenekritikus nem vagyok, még azt sem mondanám, hogy jól írok. Inkább szarul, de Houellebecq meg nekem tetszően. Hívják fenegyereknek, őrültnek, mainstreamnek - na, megint egy olyan szó - túl nyersnek, szókimondónak, hímsovinisztának. Utóbbi miatt felmerül bennem sokszor, hogyha nők olvassák Őt, akkor mi az ami megfogja a könyveiben Őket. Nem találtam még rá választ! Főleg, hogy a szereplők leginkább férfiak, sok szexualitás van benne, de a nők valahogy tárgyiasítva vannak. Szerintem, leginkább. Kicsit olyan, mintha férfiaknak szólnának csak a könyvei, de biztosan nem. Az én fejemben van lehet csak így, pedig én nem vagyok hímsoviniszta. Pedig a női szereplőkből vannak nagyon pozitív karakterek az írásaiban és majdnem mindben megkedvelek valakit. A fickók meg majdnem mindig, ha nő lennék azt mondanám "disznók". Oké, nem mindegyikben, de inkább igen. Persze, persze a nők is szeretik a szexet és elég naturális leírások vannak a könyvekben, bár végül is azt hiszem ezektől tűnnek valódinak. Ahogyan a gondolatok is jól érthetően megírtak, maiak, realisták, a szereplők és az események is.  

Ebben a könyvben sincs máshogy, mint a többiben. Kiábrándult főszereplő, csalódottság, reflexiók a saját életére, kudarcokra, hibákra - kicsit a sikerekre -  és a jelen világra az író szemén keresztül. Nem lett a Szerotonin a kedvenc könyvem tőle, mert az Egy sziget lehetősége, A behódolás  vagy az Elemi részecskék jobban megtalált. Viszont hozza azt a világot, ami miatt elolvasom az írásait. Némelyiket többször is, mert olyan mondatok vannak benne, hogy még ha kellemetlen érzéseket is hoz fel bennem, akár saját magammal, akár másokkal, a  múlttal vagy akár a jelennel kapcsolatban, képes vagyok napok múlva is egy - egy bekezdést újra olvasni. Rendben: azt is tudom, hogy más író és más könyv is képes erre, de azt hiszem tizenvalahány és huszonvalahány évesen túl sok Easton Ellis-t, McInerney-t, Bukowski-t - már, ami abban az időben megjelent füzetekben magyarul -  olvastam és ebben az időben jött ki az első Michel Houellebecq könyv magyarul és nálam megmaradt olvasott írónak.

Azt hiszem nem írok róla többet, csak néhány ilyen bekezdést, ami nálam becsípődött bepötyögöm. Azok közül, amit megtalálok, meg...  Nem is tudom miért! Talán csak azért, mert most ezt akarom, ehhez van kedvem és ezzel fogok időt tölteni.  Nem biztos, ha nem ismered az írót érdemes ezzel kezdeni, de lehet, hogy mégis. Döntsd el! Olvasd el vagy olvass mást! Én most erről írtam. Valamit. 

"... nem csak a Beaugrenelle negyedet gyűlöltem, hanem egész Párizst is, undorított ez a környezettudatos nagypolgárok által megfertőzött nagyváros, igaz, én is nagypolgár voltam, környezettudatos viszont egyáltalán nem, például dízel terepjáróm volt - lehet, hogy nem sok mindent vittem véghez életemben, de legalább hozzájárultam a bolygó elpusztításához -, és szisztematikusan szabotáltam a közös képviselő által meghonosított szelektív hulladékgyűjtést:..."

"Pedig semmi sem utalt arra, hogy még valaha találkozni fogunk az életben, és búcsúzáskor mind a ketten tisztában voltunk vele, hogy nem látjuk többé egymást, hogy majd az ingatlanügynökség intézi a részleteket. Az ilyesféle dolgok állandóan bekövetkeznek az emberek életében."

" Az igazat megvallva negyedórán belül már egyáltalán nem volt mit csinálnom Bagnoles-de-l'Orne-ban; de éreztem, óvatlanság lenne már másnap visszatérni Párizsba. A karácsony - gátat átugrottam, de hátravolt még a szilveszter - gát ami másképpen veszedelmes,..."

"... mindenesetre ennek az épületszárnynak a berendezése semmi olyasmit nem idézett fel bennem, amivel a clécyi házban is találkozhattam volna, ez egy másik patológia volt, egy másik történet, és szinte megnyugodva feküdtem vissza aludni, nagy igazság, hogy a saját tragédiánk kellős közepén megnyugtat minket, hogy léteznek más tragédiák, amelyeket alkalmasint sikerült megúsznunk."

"És csakugyan, ettől a pillanattól kezdve érzem egyre érthetetlenebbnek a viselkedésemet, ettől kezdve óvakodom jelentést tulajdonítani neki, és érzem úgy, hogy egyre jobban távolodik az emberek közösségének józan eszétől is, amelyekről odáig azt hittem, hogy én is birtokukban vagyok. Azt hiszem, elég plasztikusan bemutattam, hogy soha nem voltam az, aki erős személyiségnek szokás tartani, nem tartozom azok közé, akik kitörölhetetlen nyomot hagynak a történelemben, vagy kortársaik emlékezetében."

"Úgyis mondhatnánk, hogy amikor már személyesen veszítettünk, és kijátszottuk az utolsó lapjainkat is, egyesekben megmarad az eszme - persze nem mindenkiben, nem mindenkiben - hogy van valami az égben, ami visszaveszi az ellenőrzést, merő szeszélyből úgy dönt, hogy ad még egy esélyt, újra eldobja a kockákat, és néha még akkor így érezzük, ha soha, életünk egyetlen pillanatában sem vettük észre valamiféle istenség közbeavatkozásának jelét, sőt létezésének jelét sem, néha még akkor is így érezzük, amikor tudjuk, hogy nem nagyon szolgálunk rá egy jótékony Isten közbenjárására, sőt, elnézve az életünket kitevő tévedések és hibák hatalmas tömegét, tudjuk, hogy kevésbe szolgáltunk rá bárkinél."

A könyv beszerezhető a Libri-ben, meg a neten!