(2024. Cold Spring Records)

Gyanítom, hogy nem csak én kaptam fel a fejem a két név olvasásán. Főleg, hogy még együtt is csináltak egy lemezt. Mindkét előadót elég régóta ismerem. A MEAT BEAT MANIFESTO 1992-es Satirycon című lemez az egyik első elektronikus zenei lemez volt, ami a kedvencem lett. Jack Dangers vezette angol csoport a breakbeat, a techno, dub,  és számos elektronikus leagázásban tevékenykedik, tevékenykedett, ezek miatt (is) az underground elektronikus zenében is jelentős alkotónak tartom. A MBM ugyan zenekarként van jegyezve, de Dangers az egyetlen állandó tag hosszú ideje már. A japán MERZBOW Masami Akita  egy személyes noise, hars-noise, experimental - noise, stb., elektronikus "kinyilatkoztatása", aki nagyon súlyos, zajos, sok mindent keverő lemezeket jelentett meg. Ráadásul 1979 óta dolgozik az anyagain. No, de szerintem van aki képben van velük, aki meg nem az nézzen utána, mert sok anyag van fenn a neten róluk. Ez a két Úr "követte el" az április 26-án megjelenő Extinct című lemezt. Persze ez a fizikai formátumokra értendő, mert a digitális verzió a kiadó bandcamp oldalán már fent van.

 Az albumon három felvétel van. Ebből a nyitó Flakka! két verzióban egy 20 perces és egy rövidebb  Radio Edit verzióban (utóbbi a fizikai formátumon nincs rajta). Én nem ajánlom a rövidebbel kezdeni. Még pedig azért, mert a hosszabb verziók "daráltak meg" rendesen. Rohadt nehéz, de abból jön át a legjobban a mélysége és a súlyossága a lemeznek. Széttördelt ütemek, súlyos néhol industrial, harsh-noise-ba húzó zajok. A dob program megy végig körbe - körbe, alatta basszusok, analóg hangok kitekerve. Húsz perc totális zajadagolás az őrület felé. Elsőre nem jött be nekem, mert azt hiszem nem volt meg a befogadó állapotban hozzá. Másodjára már nagyon elkapott és nyomott, húzott, zavart, csavart, vitt magával. Nagyon jó ötvözet, mert néha olyan volt, mintha valami eksztatikus rituáléba akarna behúzni.

 Második negyed órás darab a Burner, ami akár Merzbow szóló is lehetne, ha nem lenne alatta az elektronikának az ütemesebb része. Persze a első fele totál zaj, majd lassan kibontakozik az ütem és az egyéb hangok. Sokkal inkább éreztem eleinte Akita munkájának, mint Dangers-ének. Aztán lehet tévedek. Mondjuk a vége egy katartikus, experimental-noise lett. Rohadtul tetszett. Elsőre egyébként ez jobban megfogott. Másodikra meg inkább a Flakka!, aztán néhány nap múlva, meg mindkettő befészkelte magát az agyamba.

Aki ismeri a kollaborációban résztvevőket szerintem nagyjából tudja mire számítson. Engem nagyon behúzott, mert nagyon más mint amiket mostanában hallgattam. Kaotikus, érdes, rituális, mély, feszültséggel teli, ennek ellenére nagyon egyben van. Persze kell hozzá egy idegrendszer, meg egy helyzet, de nekem akkor is...

(Íme egy videó, de én a hosszabb verziókat ajánlom, mert a rövidebbek ijesztőek lehetnek elsőre.)

Meghallgatás, rendelés itt: https://coldspring.bandcamp.com/album/extinct-csr330cd-lp