Ô LAKE – Still
Ennél szebb lemezt idén még nem hallottam. Igen, szép. Egyrészt a hangszerelés, másrészt a hangulata és kompozíciók felépítése miatt is. Az Ô Lake egy francia project, amit Sylvian Taxier francia zenész alapított 2017-ben. Nem is tudom hogyan fogalmazzam meg, hogy mi is hallható a lemezen. Annak ellenére, hogy nem nehezen megfogható a stílusa számomra, a szépsége mégis mindent visz. Nem is érdemes kategórizálni. Neoclassical, kortárs komoly zene? Legyen az első, mert az utóbbihoz kicsit könnyedebb. A szerzőt Alphonse de Lamartine (1790 – 1869) a francia romantika egyik legmeghatározóbb költője inspirálta, ami gyönyörűen átjön a zenén keresztül. A lemezt nem a napokban kaptam, de időzítés, hely és a megfelelő környezet kellett, hogy meghallgassam többször is. Mindjárt le is írom miért, miután az újra belehallgatások utána, a melengető érzéseim elmúltak.
A Romániában működő Sun & Moon kiadóval képben vagyok. Leginkább azért, mert néhány megjelenésüket ismerem, így tudom hogy ambient, experimental, black-metal és egyéb nem mainstream zenék, zenekarok kiadását is bevállalják. A hetekben a kiadótól jött egy promóciós anyag az Erdélyben alkotó KOLDVOID friss megjelenéséről. Bevallom nem ismertem korábban a nevet, így teljesen újdonság volt számomra. A KOLDVOID egyébként egy főböl álló „zenei műhely”, ami már 2008 óta működik. Az utolsó teljes nagylemezét 2012-ben jelentette meg. Ami nem a közelmúltban volt. Onnantól szépen lassan készült és ért össze ez a tíz felvételt tartozó lemez, ami digitális és fizikai formátumban is kiadásra került. Kíváncsi lettem nagyon rá, mert a tíz dal valahogy nem állt nekem össze fejben, játékidőben, hogy hogyan lesz ez ambient lemez. Miért? Mert nem is állhatott, mert nem is az vegytisztán.
Nagyon érdekes és megtisztelő megkeresést kaptam a PAMPLEMOUSSE nevű zenekartól. Mondjuk már elve az, hogy a földrajzi tudásom legutolsó szegletétben is kutatnom kellett, hogy ismerőse a sziget neve ahonnan ők jönnek is megfogott. A sziget neve Reunion Island, aminek bevallom utána kellett nézzek hol van. A földarab Franciaország egyik megyéje, csak éppen Európától jó messze, Magadaszkár mellett és az Indiai Óceán nyaldossa partjait. A megtisztelő pedig az, hogy a március közpén megjelenő teljes nagylemezt meghallgathattam tőlük. Valahogy ráéreztek, hogy valami olyasmit játszanak, ami nekem tetszeni fog. Ez még nem lenne elég, akkor az első európai koncertjüket márciusban, a legendás noise-rock UNSANE-nel nyomják le, majd folytatják a turnét Franciaországban és Spanyolországban. Felvezetőnek ennyi.
Előszó:
Imádom ezt a zenekar nevet, mert ugyan nem túl pozitív emlék számomra, de a mezőgazdasági szakközépiskolai emlékeimet hozza fel. Persze, gondolom náluk nem konkrétan a forgatásos talajművelés a névválasztás motivációja. A szegedi trió bemutatkozó anyagát én már vártam. Két dolog miatt. Az egyik, hogy nagyjából a tavalyi alakulás óta várom mi is lesz ez, a másik hogy a zenekar tagjai az általam kedvelt, megboldogult Testrablók zenekar tagjai is voltak. Amit szintén szerettem. No de, a KULTIVÁTOR nem az, meg nem is olyan zene, hanem kicsit más és még is nekem tetsző. A trió felállás tagjai: Lilla – ének, Ibolya basszusgitár és Szati –gitár, plusz Mr.Boss a dobgép.
Nem tudom, hogy a RAPOON-ról mit kellene írjak. Leginkább azért, mert nagyjából kisebb – nagyobb kihagyásokkal hallgatom a lemezeit. Nekem mondjuk igazából, ’90-es évek eleji anyagai „csípődtek be”. Főleg, hogy az a fajta elektronikus ambient és néhol experimental amit abban az időben hallottam tőle, igazi unikum volt. Ezek leginkább a ’90-es években megjelent sorlemezeire igaz. Ja, hogy kitől? A RAPOON Robin Storey angol zenészt takarja. Akik képben vannak az indusztriál alap zenekaraival, azok teljesen biztos hogy ismerik a nevét. Még pedig azért, mert a ’70-es évek végén, a ZOVIET FRANCE nevű különítmény tagja volt. Onnan vált le – majd később azért csináltak ezen a néven ezt –azt -, majd elkezdte a saját projektjét a fenti néven. Megszámlálhatatlan lemezt adott ki az elmúlt évtizedekben, ehhez jönnek a válogatások, meg az együttműködésekkel készült anyagok. Sokat hallottam közülük, de jó sok ki is maradt. Persze nem egységes erősségűek ezek sem. Plusz ő azért vizuális művészet szintjén is eléggé nagy név. Érdemes utána nézni a munkáinak. Akkor a lemezről.
Természetesen ez nem egy új PSYCHIC TV lemez, mert ugye Genesis P-Orridge halála miatt ez nem is lehetséges. Viszont azt gondolom, hogy az indusztriálban meg még elég sok mindenben egy megkerülhetetlen csoport volt. Az angol Cold Spring Records pedig szerencsére sorra adja ki újra a korai anyagokat. A régi PTV rajongóknak nem lesz újdonság ez az album, de azért nekem fontos, hogy az újrakiadásról szó legyen a blogon.
A francia LISIEUX 2019 után jelentette meg harmadik nagylemezét. Ami megint csak egy igen jóra sikerült album lett. Jelenleg négyen alkotják a csoportot: Cindy – ének, akusztikus gitár, szintetizátor, Hugo - basszus, szintetizátor, keverés, Michaël – elektromos gitár és Christèle – dob. Az Abide! dalai 2019 és 2022 között készültek, ami érződik is rajtuk, mert nagyon össze vannak rakva. Nagyin igényes a hangszerelés, még úgyis hogy elég jól be lehet kategórizálni. Nagyon kellemes hallgatni való, mert mélysége ellenére, nagyon jó hangulata van minden dalnak.
A chicagói IRON YEARS-re az év végén akadtam rá a neten való keresgélés közben. Meghallgattam a lemezt, ami gyorsan „be is akadt” nálam néhány hallgatásra. A Reverie a debütáló nagylemezük, de 2018-ban alakultak. Volt már korábban fenn a neten két beharangozó dal az idén, de most itt a teljes album tíz szerzeménnyel. Az igazság az, hogy nekem az ő zenéjük nagyon populáris zene, de azokban a stílusokban mozog, amiket amúgy is szeretek. Ráadásul jó hangulatú dalokat sikerül írni, amiket jó sokszor sikerült az ünnepek alatt a füleimbe juttatni. Akkor a posztban legyen szó végre arról, hogy végül milyen cucc is ez. Jó lesz, hidd el!
Nem nagyon tudom, hogy miért vártam eddig a bécsi illetőségű MODECENTER új EP-jének a meghallgatásával, de jobb később, mint soha. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy áprilisban azon maroknyi néző egyike voltam, aki a budapesti koncertjüket megnézte. Nem nagyon hiszem, hogy aki ott volt, annak nem égtek volna be az agyába, mert marha jó banda. Nekem tetszett a tavalyi nagylemez is, de élőben meg végképp „ledaráltak”. Novemberben meg kijött a Peace EP. No, de milyen lett?
Talán néhányan felkapják a fejüket a VIDNA OBMANA névre. Aminek három oka lehet. 1. Van új VO lemeze? 2. Ez a blogos csávó hülye? Már régen nem készülnek ilyen felvételek. 3. Hogy kerül ez ide 2022-es kiadványként? Akkor jöjjenek a válaszok. Ez nem új lemez sajnos, másnéven készül valami másféle, ez pedig egy újra kiadás a lengyel Zoharum Kiadótól. Miért írok róla? Azért, mert ebben a fajta ambient-ben nekem a mai napig az 1984 és 2007 között működött projekt, az egyik legfontosabb „műhely”.
Új Death In June lemez az év végére? Igen is, meg nem is. Bár örültem volna, ha teljesen új lemez lesz. Érdekesnek viszont, mindenképpen érdekes lemez. Ehhez a tizenegy számos anyaghoz megint, Miro Snejdr működött közre billentyűs hangszereken. Akkor tisztázzuk már az elején, hogy milyen lemezről is van szó. Nem szokásos DEATH IN JUNE lemez az biztos. Sokkal több az elektronika és nagyon más stílusúak lettek a dalok. 
A múlt hónap végén jelent meg az angol DEAD MAMMALS ötödik anyaga. A duó tagjai: Chris – gitár, ének, basszus, dob és Peter – ének. A korábbi anyagokat is ők ketten készítették. Nem mondható, hogy a pandémia rájuk rossz hatással volt, mert elég termékeny két év van mögöttük. A debütáló nagylemezük idén februárban jelent meg, ami szintén nem hagyott hidegen, csak egyszemélyes blog íróként és szerkesztőként nem egyszerű mindenről írni. Az kimaradt, a mostani EP nem. 
A lengyel DÜSSELDORF amolyan legenda fél Lengyelországban. Leginkább az EBM és az elektronikus zene követői között. 1989 óta készítenek felvételeket, igaz a kezdő duóból csak Adam Radecki maradt meg. A kezdeti időszakban a zenéjükre a Front 242, Cabaret Voltaire és hasonló csapatok voltak hatással, de az elektronikus zenek határainak tágulásával ők is kipróbáltak sok mindent. Szóval egyáltalán nem egy kaptafa az korábbi anyagaik. Az AMOK egy teljesen új nagylemez, amiben Jacak Sokolovski lett Radecki társa és egy igen csak jó és jól hallgatható albumot pakoltak össze.
Amikor először megláttam a zenekar nevét, már röhögő görcsöm lett. Aztán az EP rövidítés újra értelmezésén megint csak. Mondjuk ezután tök egyértelmű volt, hogy meghallgatom. Az egyből lejött, hogy ez egy frankó kis punk cucc. Eleve minden szám megszólalásáról ez jutott eszembe, plusz amúgy is kedvelem a női énekkel működő ilyen bandákat. A zenekar egyébként Bercelonában működik, de nem feltétlenül katalán, de ez gondolom rohadtul nem érdekli őket sem. A lemez egyébként tényleg EP, mert hat szám van rajta és elég rövidke.