(2023. Self Released)

Azt hiszem ilyen hosszú című lemezről még nem is írtam. A MILA CLOUD egy Varsóban tevékenykedő egy személyles projekt. Igazából sohasem érzek késztetést arra, hogy megfejtsem ki van ez ilyen albumok mögött. Nem is annyira számít, meg Ők, Ő sem gondolom hogy ezt tartja fontosnak. A Long Way Back From..., ha jól számoltam az ötödik lemez, ami ezen a néven felkerült a bandcampre. Az ismeretségünk ezzel a lemezzel kezdődik. A stílus meghatározásban nagyon tetszett a dronegaze/cloudgaze meghatározás. Akkor nézzük, meg hogy nálam mi jött át. Mert átjött, egyébként nem csapkodnám most a billentyűket.

A lemezen 6 track van, aminek hangszerelésére nem lehet azt mondani, hogy bonyolult, mert leginkább egy darab gitár van benne. Viszont arra a hangulatra, amit ezzel ez egy gitárral csinál - meg ami minimálist még mellépakol -  az előadó, arra meg nagyon oda lehet figyelni. Persze a drone megjelölésből egyből vágtam, hogy nem lesznek stevevai-es szólók, hanem inkább egyfajta "hangjáték" lesz. A kezdő Cloudgazer első hangjai nem annyira tetszettek, aztán a felénél van egy annyira finom rész ami marha jól felvezette a szám második gitáros részét. Innentől fogva meg berántott a lemez. Lassan lépegető kitartott hangok, hangfelhők a végén meg a mélybe húznak. Viszont a második Sweet Mommy, meg teljesen olyan, mintha a folytatása lenne az első darabnak. Eszembe jutott egy olyan filmrészlet, ahol a kamera a panel lakótelep házait pásztázza. Kívülről szürke, de az ablakokból színes fények szűrődnek ki. 

A következő felvétel címe a Some Warsaw Junkie pedig erősített bennem ezt a furcsa szürke érzést, de itt már láttam felbukkanó embereket is. Nagyon bejön, hogy a gitár talán kicsit túl van vezérelve, de olyankor reccsen be amikor az ráerősített nálam a hangulatra.  Egyébként hasonló úsztatott folyamat zene megy benne, a hangzás ugyan az, de mégis valahogy hangulatilag megkavart. Ekkor történt valami bennem, ami nagyon meglepett. Elkezdett nem érdekleni, hogy melyik szám jön és milyen lesz, csak szóljon. Valójában három szerzemény jött még, de teljesen egységesnek éreztem pedig mégis kicsit más mindegyik. Ráadásul feltétlenül nem is érdekelt, hogy mi hogy szól, mi jön be. egyszerűen csak hagytam hogy körbe vegyen az egész és behozzon nálam képeket. Megmaradt ez a "lakótelepi érzés", de csak a falakat láttam, még is biztonságot adott, hogy valahol tudtam vannak mögöttük emberek is. A többedik meghallgatásnál is ezt éreztem. A szürke falak mögött ott pislákol mindenki saját dolga, érzése, ahogy bennem is a sajátjaim. Valahogy úgy háttér zene, hogy mégsem az, mert mindig kikapcsolt néhány percre. 

Ennek a lemeznek az egyik erénye az is, hogy nincs túl húzva. Alig 25 perc, de arra a 25 percre sikerül teljesen ráfókuszálni és nem válik egyáltalán unalmassá. Pedig, a gitár hangzás hozhatná azt. De nem hozza! Mindenesetre ráfordulok a MILA CLOUD többi lemezére is ezután, csak hangulat kell hozzá.

Meghallgatás itt: https://miladrone.bandcamp.com/album/long-way-back-from-the-familiar-place-weve-never-been-to 

Fbook: https://www.facebook.com/MilaDroneMilaDrone