(Self Sabotage Records, 2019)

A kanadai TUNIC néhány héttel ezelőtt járt Budapesten, amelynek a koncertjére én nem tudtam elmenni, de Tibor haverom igen, akit megkértem, hogy vegyen nekem lemezt ha már elmegy. Megvette: szóval köszönöm neki, de nem fogja ennyivel megúszni az emlegetést. Mindenesetre ennek köszönhetően a CD formátum landolt a lemezjátszómban. Szerettem volna vinylen, de állítólag sikerült a lemezeiket a koncert alatt jó magyar vörösbor leöntéssel tönkretenni, így maradt a CD verzió. Amit nem bánok, mert ez egy irgalmatlanul súlyos, energikus lemez. A  COMPLEXION a trió első teljes nagylemeze, ami 11 szerzeményt tartalmaz.

Az album nem egészen 22 perc, de olyan energia és feszültség van benne, hogy képtelen lettem volna abba hagyni a hallgatását. Súlyos basszusok, ötletesen effektezett, de többnyire torzított gitárok, durván püfölt dob és üvöltő ének. Első hallgatásra a Rollins Band Life Time lemeze ugrott be az énekről, meg az egész feszültségéről, majd még az énekről a  post-hardcore Snapcase énekes részei is. A basszusról meg a dobról meg a '90-es évek durvább noise-rock cuccai: mondjuk az amerikai Cutthroats 9. Utóbbit egyébként loptam egy másik recenzióból, de tényleg van némi hasonlóság. Valamiért még a '90-es évek legelejéről belga  kedvenceim a Noise Gate, meg a Billy and the E.P.'S is beköszönt nálam, de ők inkább "vagdaló" gitárok miatt. Nincs a játék idő alatt csak néhány lélegzetre való idő. A gitár végig metsző, totálisan őrült és ugyan egyszerű, de valahogy nagyon izgalmasak és nagyon durván is szólnak, a basszus meg irgalmatlanul vastagon döng a gitárok alá. A dobos valami elképesztő energiával üti a bőröket, az énekes, meg olyan dühösen énekel - üvölt, hogy egy "kigyúrt állatot" képzelnék el a hang alapján, de nem az. Nulla póz! Nagyon öntörvényű a TUNIC zenéje. Nem is nagyon tudom belőni, mert talán leginkább noise-rock, de kisebb arányban akár punk, post-hardcore is lehetne. A feszessége, feszültsége és az ereje miatt, valami egész egyedi dolog a  végeredmény a nyilvánvaló hatások ellenére. Réteg zene a javából, de nagyon erős! 

A pesti koncerten Tibor elmondása alapján alapokról játszottak, ami elég érdekes lehetett, mert a beszámolója alapján a hangzás hagyott némi kívánnivalót maga után. Főleg, hogy a lemezen is lejön, hogy a dobos nagyon üti a szerkót, meg az egész elég "idegbeteg" cucc. Én azért furcsállom, hogy Budapestre meghívnak egy kanadai zenekart és hagyják, hogy alapokról játszanak. Remélem lesz még egy körük errefelé és akkor megtudom nézni őket és megtapasztalhatom ezt a dühöt, energiát élőben is!

Addig is hallgassátok meg és nézzetek videókat! Jó fajta!

Oldal: https://tunicband.com/

Bandcamp: https://tunicband.bandcamp.com/