HIRAKI - Stumbling Through The Walls

(2021. nefariousindustries)

hiraki.jpg

Általában amikor úgy érzem, hogy most  semmilyen zene nem jönne be, ami meg talán azt úgyis unnám, csak jön valami. Ezt szigorúan a zenére értem, és ez a valami most a dán HIRAKI második nagylemeze. A zenekar 2017 körül alakult, akkor jelent meg az első anyaguk, most pedig itt a második teljes lemez. A trió felállás: Jon Gotlev - ének, szintik, zaj, Tue Schmidt Rasmussen – gitár és Tim Frederiksen – dob, vokál. A lemez meg leginkább olyan, mintha bedobnánk egy tóba, amikor meg kijönnél vagy szárítkozni kezdenél, és amikor meg majdnem száraz vagy, visszahajítanak. Jól meg mondtam, mi?

 

A lemez fizikai formátumban még nem jelent meg, de digitálisan ingyen elérhetővé tették a srácok a bandcamp oldalukon.  Hét felvétel van rajta és mindegyik rendesen össze van rakva. Főleg aki szereti az elektro-industrial-ba oltott zenéket. Az elektronikus hangszerek és zajok dominanciájától válik az anyag nagyon egyedivé, de nehézzé is. Ugyan van benne gitár, dob meg ének, ami miatt jobban csúszik a noise-rock, hard-core vonal felé, de mégis beleillik a zenei képletbe minden. Sőt, az alapokat megszokva, néha elcsapongtam afelé, hogy ez inkább noise-rockos cucc, pedig nagyon nem. Az elektonikus alapoknál olyan dolgokat kell elképzelni, mint a Daughters, vagy a Street Sect-ben hallható őrületek, de azért itt mégis másabb a "vonal" a gitár, ének kettős miatt is. Egyébként én örülök neki, mert Youth Code is bevillanhatna, csak itt férfi az énekes, meg ugye az említett gitár is más érzetet ad. Ami hihetetlen volt a sokadik hallgatásra is, hogy van benne dobos. Olyan szinten van szimbiózisban az elektronikával, hogy néha gőzöm nem volt, hogy ez dobos vagy dobgép. Persze a legtöbb esetben dobos. Fura mi?

Szerintem a Strumbling Through The Walls is egy olyan lemez, ami szépen lassan hálóz be, sőt még ezt is megmerem kockáztatni, hogy kell egy kis kitartás és minden ellenállás felszámolása ahhoz, hogy befogadjuk. Mondjuk nekem nem ment nehezen, mert eleve kedvelem az ilyen dolgokat.  Az első dal ilyen szoktatós, aztán a második Wonderhunt, már nem annyira,  mivel sok Godflesh-t hallgatok az alapokra egyből ráéreztem. Az ének meg nagyon  kemény benne, szerintem több zenei határt is feszegeti. de hallgassátok meg! Ezután sima ügy volt az egész album. Van három szerzemény, amiben vendég énekesek is vannak, nekem a négyes New Standard-ban Rikke Fink-é tetszik a legjobban. Eleve kicsit "lazábban" indul a szám, plusz a női ének miatt is csak kicsit vészjósló. Persze a végére azért kiteljesedik a "történet" és  egy baromi jó összkép maradt meg a fejemben róla. Egyébként ezután is "szorítanak" végig a srácok a minimalista, kitekert gitárral, a dühös énekkel nem különben, néha engednek az elektronika által a feszkóból, de csak néha. Aztán megkapod újra és újra... Most így néhány sort írva, még sorolhatnám a stílus kategóriákat, mint: elektro-industrial-noise-punkrock-hardcore. Nem kéne! Inkább hallgassátok meg, előtte kössétek fel a gatyát, aztán kategórizáljátok ahogy akarjátok. Szerintem állat, nehéz, zajos, megjegyzendő.

Bandcamp: https://hirakiband.bandcamp.com/album/stumbling-through-the-walls

Fbook. https://www.facebook.com/HIRAKIband

Rendelés: https://shop.nefariousindustries.com/collections/vinyl/products/stumbling-through-the-walls

Címkék: Lemezek