(2021. Self Released)

Folyamatosan az történik velem, hogy a darkfolk, neofolk - a két elnevezés, nagyjából ugyanazt a műfajt takarja -  stílusú zenekarokat elkezdem temetni. Egyrészt, mert nagyon hasonlóak mind, és a régebbiek szintjét ha meg is ütik az újak, akkor is nagyon - nagyon hasonlítanak a régebbi csoportokra. Másrészt meg elég sok köztük a nagyon maníros, erőltetett anyag. Ezután, mint mindig majdnem véletlenül belefutok valamibe, ami levesz a lábamról. Ilyen "lábról levevős" lett a Massachusettsben működő CRADLE OF JUDAH debütáló anyaga is.

Nagyon friss előadóról és lemezről lesz szó. Egész konkréten annyit sikerült megfejtenem, hogy a CRADLE OF JUDAH egy személyes "zenekar". Továbbá azt, hogy a bemutatkozó dal idén májusban jött ki, a teljes anyag pedig augusztusban.  A lemezen kilenc dal van, kicsit több mint harminc percben, de szerintem ebben a műfajban egy teljesen jó játék idő. Leginkább azért, mert a melankólikus, akusztikus gitárra és énekre épített dalok esetében a figyelem szerintem nagyjából eddig tartható fenn. Legalábbis nálam! Persze ez nem azt jelenti, hogy csak gitár - énekre épülnek a számok. Sőt, nagyon jó elektronikus hangminta hátterek, aláfestő elemek vannak a dalokban. Persze nekem sokszor az aláfestőnek tűnő dolgok tűnnek a fővonalnak hangulati szempontból. Ilyen például az album közepén a The Absence of Love, amiben nincs ének, csak talán valami filmből német nyelvű beszélgetés hangminta. Igazából nem ez a jellemző, hanem az ének - akusztikus gitár párosítás. Például nagyon jó dal  a második Gone is, ami aztán tényleg a Death In June vonalán mozog. Igaz több benne a billentyűs hangszer, meg baromi jól is szól. Van párhuzam, de nekem ennek ellenére nagyon bejön. Az ezt követő  Roots Of Perditon viszont hangulatban ugyan hasonló, de másfelé is elvitt és nem éreztem a "zenei elődök szellemét". Főleg amiatt, hogy nagyon jó lett a billentyűvel "festett tér", a gitár és az ének közé. 

A negyedik Play Wtih Fire is felhozott bennem zenekarokat, mint az :Of The Wand & Moon, a korai Rome de az énekhang valamiért nekem sokkal jobban tetszik a Cradle Of Judah-ban. Egyébként az is nagyon bejön a számokban, hogy különös gondot fordított az előadó arra, hogy az énekhang ne legyen teljesen egyforma a dalokban. Ezért a hangulatoknak is van egy fajta hullámzása a lemezen belül. Amely hangulatok, persze inkább a saját magunkba tekintésről, a sötétségen átszűrődő fényről szólnak. Nincsenek nagy vidám kitekintések egyébként, amit én nem is hiányolok. Ez is egy olyan tartalmi eleme a lemeznek, ami igazán maradandóvá teszi a hallgatást. Az első meghallgatás után, valami megragadhatott bennem, mert néhány nap múlva újra akartam hallani a számokat, sőt akkor már a digitális albumot is megvettem a lejátszómra. Leginkább azért, mert ennek a darkfolk stílusnak minden jegyét jól hozza. Jók a dalok, a hangszerelés és körbe lengi egy fajta  "erdei köd" az egész lemezt. Erős bemutatkozó album!  Azt hiszem és remélem is, hogy a darkfolk, neofolk vonalon fogok még hallani róla! 

A Cradle of Judah egyébként ott lehet ennek a műfajnak a nagy nevei mellett, ha ezt vonalat folytatja tovább ilyen minőségben! Remélhetőleg egyszer Európában is megvásárolható lesz fizikai hanghordozón! Mondjuk a szövegeket "elviseltem" volna a dalok mellett! 

Bandcamp: https://cradleofjudah.bandcamp.com/album/cradle-of-judah

Fbook: https://www.facebook.com/Cradle-of-Judah-101936078746623

Egyéb linkek: https://linktr.ee/cradleofjudah