REDWOOD LEVIATHAN - Vertigo
(2022. Self Released)
Ez egy bemutatkozó anyag, de van benne valaki, aki több mindenben játszott, játszik, amikről korábban már írtam itt. Még pedig Michael Jacobs dobos, aki a POrch és a The Tunnel zenekarok dobosa is. Így került hozzám ennek a négy számos cuccnak a hanganyaga. Ami persze nem az jelenti, hogy ugyanazt csinálnák, mint a nevezett zenekarok. Ami tökre nem is baj, mert pont ettől izgalmas ez az egész blogolós történet, meg a lemez is. Úgyhogy most gyorsan, röviden be is avatlak benneteket, miről is van szó. Meg természetesen jól meg is hallgathatjátok, ha szeretnétek.
A lemezt egy trió felállás készítette, ami azért ahogy elnézem főcsapásként mégis csak egy duó. Még pedig Stephen West játszik minden dalban basszusgitáron, és a második The Lurker című dalban gitározik, Michael Jacobs dobol minden dalban és Andrew Lund gitározik az elsőben és a harmadik Wait for It-ben. Akkor ebből talán nem biztos, hogy a gitár uralja a dalokat. Mert igenis, meg nem is.
Az első számban nagyon jó a dob felvezetés, majd szépen lassan teljesedik ki a basszussal meg az elektronikával a szerzemény. Van egy fajta hűvösség benne, de olyan atmoszférája van, hogy én igényeltem az újra hallgatást. Nagyon jó háttér hangok vannak benne, amit az első hallgatáskor nem is feltétlenül lehet kihallani. Kicsit fémes a hangzás, de attól az elszállása megmarad. A második The Lurker egy nagyon érdekes gitárral kezdődik. Legalábbis ahogyan szól. Kicsit szokatlan és pont attól izgalmas. Inkább nagyon szokatlan, mert ott a gitár, de a gitáros (pontosabban gitárosok) nem feltétlenül úgy játszik és úgy szólaltatja meg a hangszerét, ahogyan azt megszoktad. Olyan érzésem volt, mintha a húrokat valamivel csapkodnák, húznák, "szerelnék". Aztán lehetséges, hogy teljes tévedésben vagyok, de ettől a hangtól szinte ipari jellegű a megszólalása és az egész szám valami pszichedelikus indusztriálos valaminek hallod. A gitárok sírnak, fúrnak - faragnak, a dobok és az a fura fémes hang végig súlyoz és csapkod. Kicsit nehéz dal, de nagyon izgalmas.
Egyébként a következő két dalban is ez a nagyon szokatlan néhol, zajos, industrial, fémes stoner-es megszólalás megy. Baromi érdes izgalmas a néhol minimalista gitárokkal erősen megtámogatott, máshol meg jó arányban játszott dobokkal kísérve teljesedik ki a hangzás. Nagyon nehéz erről a lemezről írni, mert van benne egy fajta olyan egyediség, amit elég nehéz kategórizálni. A végén éreztem azt, ami közben nem tűnt fel, hogy egy minimális feszültséget is generált bennem. Attól, hogy izgalmas és attól is, hogy nem tudtam pontosan hova rakni. Viszont pont ettől jó az egész Vertigo! Nem mindennap fut bele az ember ilyesmibe.
