KOLLAPS - Until The Day I Die
(2022. Cold Spring Records)
Az ausztrál KOLLAPS-ról - ami már lassan nem is ausztrál - , már korábban is írtam recenziót. Igazából leginkább már Wade Black énekes zenekara, aki az egyetlen alapító tag. Folyamatosan változnak körülötte az emberek, ami nem véletlen szerintem. Gondolom a zene miatt is lehet ez, mert nem egyszerű. Egyik lemezük sem az, így ez sem. Tudom, hogy nagyon megosztó a csoport, de nekem kifejezetten bejönnek lemezen. Élőben meg hangulat kell hozzá, mert brutális hangerőn nyomják a zajt.. Sajnos a mostani turné budapesti állomásán nem tudtam megnézni Őket, még ha ott is voltam a helyszínen. Korábban viszont többször is láttam. Az új lemez június 23-án jelent meg, aminek a CD verzióját meg is tudtam venni azért a koncerten.
A Kollaps tipikusan az a zenekar, amit néha gyűlölök, néha pedig pont azért hallgatom, mert rohadtul helyre rak. Helyre rak minden feszültségével, meg hangkavalkádjával. Ők valóban post-industrial-t nyomnak. Sőt, sokkal közelebb van a valódi, korai industrial-hoz, mint bármelyik más zenekar. Nagyon sok ipari hang, sok elektronika, súlyos gyötrő ének, csikorgások, feszültség van benne. A most megjelent album is ilyen, ugyanakkor mivel nem feltétlenül a hangerővel akarnak lebombázni, mint élőben ezért mégis csak tök izgalmas lett. Talán nekem ez az első lemezük, amit egyből betudtam fogadni. Pedig egyáltalán nem könnyebb, mint a korábbiak. Egyébként marha jól építkezik, mert az első két dal(?) 6 perce is elég súlyos, de utána a harmadik I Believe the Closed Fist meg egy igazi képen csapás. Nyolc perc tömény industrial. Vasakkal, zajokkal, súlyos hátborzongató énekkel, lecsapó dobhangokkal, nem a szokásosra kell gondolni, hanem vaslemez hangokra, rugóra, ilyesmikre. Nagyrészt ezek kiszámíthatatlanul jönnek. Nekem az a zsigeriség van benne, mint a Missing Foundation-ben volt a '90-es évek legelején. Brutálisan letaglózó nehéz zaj és feszültség massza. Gyanítottam, hogy a folytatás sem lesz könnyebb. Nem is! A következő Hate is Forever, egy kibaszott kalapálás, egy totális őrülethez, még akkor is ha a fellélegzéshez van egy kis szünet is benne. Sulykoló basszus, bepörgő dob, pokoli ének. Természetesen folytatódik a pusztítás a következő trackben is. Majd jön egy szokatlan darab, ami tényleg dal szerkezetű felvétel, ami a címadó Until The Day I Die. A záró Iron Sigh Halo megint egy igazi ipari darab, bár a felvezetésénél nem lehet tudni mi lesz belőle. AZtán persz megkapjuk, amit meg kell, hogy zsibogjon a fülé és az agy. Stílusba maradó, nyers, elemi, nem könnyű, de erős záró tétel.
A KOLLAPS hozza a szokásos pusztítást, nagyon nem könnyű lemez, de én valamiért bírom. Nagyon!
Bandcamp: https://coldspring.bandcamp.com/album/until-the-day-i-die-csr309cd-lp
