SERMON – Till Birth Do Us Part
(2023. Bitume)
Honnan kezdjem? A SERMON-ra magamtól sohasem találtam volna rá. Leginkább azért, mert valahogy a zene amit Ők játszanak nem kerül a látókörömbe. Kicsit furcsáltam, hogy a doom zenekar küld nekem levelet, mert nem szoktam hasonlókról írni. Aztán elkezdett érdekelni, mert török black/doom zenekarba meg végképp nem szoktam belefutni. Ugyan nem az én stílusom, bár a ’90-es években volt néhány amit kedveltem, mégis meghallgattam és nem bántam meg. Egyébként ez a zenekar bemutatkozó anyaga, amiről ha nem tudom rohadtul nem gondoltam volna azt.
A zenekar trió felállásban működik: Cem Barut – ritmusgitár, Durmuş Kalın – gitár, szintetizátor, dobprogramok és Harun Altun – ének felállásban. Még mielőtt a lemezről bármit is írnék fennakadhattál azon, hogy a programozott dobok vannak a zenekarban. Nem jelent semmit, mert én nem olvastam utána az első hallgatás előtt, hogy milyen felállás van. Végig megvoltam győződve róla, hogy dobos is van. Ráadásul milyen jó dobos! Szóval nem klasszikus dobgép hangokra kell gondolni. Mély, súlyosan technikásra leprogramozott dobtémák vannak az egész lemezen. Persze nem csak ez figyelemre méltó az nyolcszámos Till Birth Do Us Part-ban.
Elsőre szemet szúrhat, hogy elég hosszú számok vannak az albumon. Ami ijesztő is lehet, de meghallgatva nagyon átjön hogy gondosan kimunkált szerzemények ezek. Ráadásul a számok nagyrészében több ötlet és hangulat is beköszön. A hangszerelésben is nagyon jó dolgok vannak. A mai technika már olyan, hogy a vonós hangszerek és egyebek hangjáról sohasem mondtam volna meg, hogy nem élő zenészek játszották fel. A gitárosokról meg nem is beszélve, mert annyira jól játszanak és annyira profi az egész, hogy egy pillanatra sem unatkoztam. Persze vannak benne megszokott gitárhangulatok vagy áthallások, de akkor is nagyon oda vannak téve.
Ami elsőre feltűnt, hogy az ének a black-metal felé húz, amit én annyira nem kedvelek. Viszont a zene meg sokkal több ennél. Ráadásul nagyon jól egyensúlyba hozta a zene, az énekkel járó diszkomfort érzésem. A lemezen beljebb haladva egyre inkább nem zavart. Az ismertetőben hivatkoztak a Paradise Lost-ra, meg a Type O Negative-ra, mint hatás és valahol én tetten is értem a zenéjükben ezeket a bandákat. Az fontos, hogy nem a lenyomata egyik nevezett zenekarnak sem a SERMON zenéje. Sokkal inkább csak egy fajta nyomatként jelennek meg a dalokban. Valahogy sokkal komplexebb nekem az a lemez. A nyitó nyolcperces Posthumus-ban már átjön, hogy egyfajta „dark-metal”, doom hangsúly van. Ez leginkább a billentyűs hátterekben fogható meg. Itt még azért szoknom kellett az éneket, meg az egész stílust, mert mint írtam régen hallgattam hasonló zenéket. Hosszú dal, de több hangulat van benne, így, nem sikerült megunnom. A második Silver Splinter egy nagyon kemény dal lett. Itt már nem volt bajom az énekkel és még a beszélős részek is bejöttek. Egyébként nekem a The Nefilim Zoon-ja ugrott be 1996-ból. Persze a török zenekar sokkal modernebbűl szól, meg azért technikásabb is. Ez sem rövid a maga 6 percével.
Aztán jön a Flawless Entropy ami engem igazán kezdett megfogni, ott a hegedű és a cselló alápakolása a black/doom alá teli találat. Nem könnyű ez a darab sem, de nagyon jó ötletek vannak benne és tök változatos. Ez egy olyan jó fajta, bólogatós szerzemény. Mondjuk szerintem az egyik legsötétebb dal is. A négyes Requitement teljesen visszaidézte nekem a ’90-es években hallott doom, dark-metalos dolgokat. Főleg, hogy van néhány melankólikusabb rész is benne. Valamiért ez is bejött nekem, pedig tényleg nem annyira vagyok otthon stílusban.
A következő dal eleje, meg eleve templomi orgonára emlékeztető felvezetővel indít. Na ez, egy igazi hamísíthatatlan doom, melankólikus, sötét metal „ballada”. Nekem kicsit hosszú volt, de azért a profizmusa miatt végig fenn tartotta a figyelmemet.A hetedik Destined To Decline az legnagyobb kedvencem a lemezről. Nagyon jó a felvezetés, a szélfújással, a hegedű és cselló hangokkal, majd a lassú komótos, morgó ének lassan borította el az agyamat. Plusz a gitárok is profin lettek hozzáadagolva. Kicsit a skandináv sötét metal színteret megidézve. Marha jó szavalás is benne, meg ahogy alatta szólnak a vonósok, majd ahogy „belesír” a gitár az briliáns. Nekem egy igazi darker sláger! Az utolsó majdnem 2 perc, meg egy hibátlan befejezés. Ha csak ezért kellett volna végig hallgatnom ezt a lemezt, akkor is megérte volna.
Az utolsó két dalban a srácok visszakeményednek igazán black/doom-metalba. Nekem az utolsó dal első fele jött be igazán, mert valahogy van egy jó sötét atmoszférája, de nincs végig hörgő ének, hanem csak hangulatok vannak. Persze a végén azért "bemorog" az énekes, meg megdörren a gitár, de nekem akkor is az első fele maradt meg a számnak.
A török SERMON bemutatkozó lemez elég erős lett! Ugyan én nem vagyok igazán képben a stílussal, de eléggé elkapott. Nem okozott nehézséget végig hallgatni. Szerintem, akik bírják ezt a vonalat, azoknak nagyon befog jönni. Főleg azért mert változatos, nem ragad le a stílus egy jellemzője mellett megszólalásában. Ami nagy szerencse, mert így a jó hosszú szerzemények nem fulladnak unalomba.
Meghallgatás, rendelés itt: https://bitumeprods.bandcamp.com/album/till-birth-do-us-part
