Szerencse, hogy napközben csekkoltam a fesztivál facebook profilját, mert így kiderült, hogy van némi program változás. Az utolsó cserélt fellépő az elsővel, így a vasárnap első koncertje a BY THE SPIRITS-é lett.
Sajnos a Wroclawi Indusztriál Fesztiválnak is betett a járványhelyzet, de nézők nélkül és leginkább lengyel előadókkal online, mégis csak tető alá hozták az eseményt a szervezők.
Korábbi írásaimban már jeleztem, hogy a lengyel zenei színtér eléggé változatos, izgalmas és figyelemre méltó sok stílusban. A wroclawi fesztivál, ami lassan 20 éves múltra tekint vissza is elég erős felhozatalt szokott hozni lengyel és nemzetközi előadókból is. Elektronikus, ipari és egyéb ezekhez a stílusokhoz köthető fellépőkből. Valahogy lengyel zenészek, zenekarok a "nagy nevek" miatt nem kerülnek annyira fókuszba. Erre itt van az online fesztivál és csak füleltem és néztem, hogy mennyire jó produkciók vannak a fesztivál profiljába tartozó zenékből Lengyelországban.
Jobb dolgom nem lévén, legtöbbjét végig néztem élőben!
Nagyon köszönöm a lehetőséget a szervezőknek, hogy így nem maradtam le róluk!
Ez a poszt egy szubjektív ajánló, de a többi koncert is megnézhető az oldalon. Bár, ahogy most nézem, nagyjából mindet ajánlanám valamiért. Bocs!
(2020. Self Released)
A BRUNSTEN egy dán trió, ami egy noise-rock alapú "darálót" üzemeltet, bár túl egyszerű így kategorizálni őket, mert ez még sem igaz teljesen. Még pedig azért, mert vannak benne finomságok. Ahogy mondják: "amikor a kevesebb, több". Az 1500 című lemezt 2018 őszén vettek fel, mennyiben a keverés miatt csúszott, akkor megérte a zenekarnak is várni az idén októberi megjelenéssel. Elképesztőn jól szól mind a tíz szám a lemezen.
Egyébként nem kell megijedni, mert a teljes játék idő 23 perc, szóval nem "gyilkolnak" le a hosszával. Már az első számba beleszerettem, mert felvezető gitár nagyon kellemes, a basszus meg feszes amennyire kell, hogy a refrénnel azért tarkón vágjanak,
Ez egy emlékeztető poszt lesz, mert lehet az infó nem jutott el mindenkihez. A zenehallgató közönség, aki szerintem a posztjaimat olvassa nagyjából vagy nagyon ismeri John Peel nevét a híres "összejöveteleirőll", amit a BBC-n 1967- től, 2004-ben bekövetkezett haláláig készített. Ezek egy nagyobb része élőben a BBC Rádióban felvett anyagok. Remek bandákat ismertetett meg a hallgatóival és ezen keresztül a világgal is. A felvételek pedig szerintem kuriózumok a maguk nemében!
(2020. Self Released)
A Párizsban működő SUBZERO FUN 2015-ben alakult zenekar és elég aktívak is. A tavalyi év májusa és 2020 májusa között négy anyagot is kidobtak a bandcamp-re. A zenekar tagjai, jelentsenek bármit is a rövidítések: HDJ - dob, JBF . basszusgitár, ének, RSO - gitár, ének.
A májusban megjelent ON3 négy szerzeményt tartalmaz, ami úgy tűnik nekem talán, hogy a három tag ellenére a két gitáros produktuma.
Nézegettem a közelmúltban írt posztjaim. Kicsit azaz érzésem lett, hogy felültem a nosztalgia vonatra. Pedig nem! Mondjuk ez az írás sem azt erősíti, hogy nem, mert ez is egy olyan zenekarról szól majd, ami a 2000-es évek elején beszüntette tevékenységét. Viszont nekem fontos, hogy magyarul jelenjen meg róluk valami, meg hogy talán szerzek új érdeklődőket az együttesnek.
(20 Buck Spin Records)
A Black Magnet egy Oklahoma City-ben működő egy személyes projekt, aminek az "agya" James Hammontree. A szóló munka egyébként meghallgatva a 24 perces lemezt piszkosul nem jön le, mert annyira telt az egész hangzása. Nekem amíg utána nem néztem eszembe se jutott. Azt gondoltam, hogy ez minimum egy duó formáció. Egyébként eddig, 2018-ban egy EP-t jelent meg tőle és ez az első teljes lemez anyaga. Ami azért valljuk be, csak egy kicsit hosszabb egy átlagos EP-nél.
Általában egyedül zenélve akusztikus vagy elektronikus anyagok szoktak születni. Általában. A Black Magnet utóbbi kategória, elektronika jó sok industrial - metal felhanggal.
Mostanában semmi sem biztos, de azért készül mindenki valamire. A 2020. november 20-21-ére tervezett Harmadik Ember Fesztivállal kapcsolatban tettem fel kérdéseket emailben, az esemény szervezőjének Baki Imrének.
Az első Harmadik Ember Fesztiválon részt vettem, ami igen erős felhozatalú volt. Viszont a nézőszámok nem igazolták vissza, ha jól tudom. Ennek ellenére újra és újra megszervezed. Pontosan hányadik Harmadik Ember Fesztivál lesz? Mire utal a neve?
(2020. Ant-Zen)
"- Van egy láncfűrész a kocsiban.
- Igen, az az enyém!"
Vettél már úgy lemezt, hogy bele se hallgattál? Amennyiben igen, akkor tudod hogy miért. Amennyiben nem, akkor én megválaszolom a saját válaszomat erre a kérdésre, a fenti lemezzel kapcsolatban. Egész pontosan azért, mert hosszú idő után ez az első lemez, amit így vettem meg. A LivingTotem-ről a budapesti Test Dept koncerten hallottam először, sőt zenét is akkor hallottam Tőle először. Néhányan rá is csodálkoztak, hogy nem ismerem Gulyás András "dolgait", mert mint DJ (DJ KRAAK) és mint előadó is ismert volt több ismerősöm előtt is. Szóval, a koncerten olyan LiveAct-et nyomott, hogy teljesen felidézte előttem azt a hangzást, azt az elektronikus zenélést, amiért a '90-es években szerettem ezt a műfajt. Egyszerűen minden hangját élveztem a műsorának. A koncert után megvettem az előző Raw Effort
(2020. Holy Roar Records)
A bristoli csapatra nem magamtól találtam rá, hanem az igazán kiváló REACTION nevű magyar hard-core fanzine utolsó számában. Egyből felkeltette az érdeklődésem, mert az interjú bevezetőjéből kiderült, hogy az újság tartalmának egyik valamennyire "kakukktojása" a zenekar stílusa. Meghallgattam a korábbi lemezüket, majd gyorsan elém került, hogy a hamarosan megjelenik az új albumuk is. Vártam, vártam és meg is jelent szeptemberben. Az új album már előre elárulhatom, nekem nem okozott csalódást! Azt azért sajnálom megint csak, hogy élőben nem láttam amikor Magyarországon jártak.
A zenekar 2011-ben alakult és négy tagja van: Serena Cherry – gitár, ének, szövegek, Mark Lilley – dob, Alex Heffernan – basszus és Liam Phelan – gitár ének. A When I Die, Will I Get Better? a harmadik teljes stúdió anyaguk.
Elég sok írásomban hivatkoztam az UNWOUND-ra, amiről többen mondták már nekem hogy nem ismerik. Igazából ezért is írom ezt a posztot. Most van rá lehetőség, hogy akit érdekel vagy korábban nem ismerte őket belehallgasson, vagy "rájuk nézzen" kicsit. Ha meg ismered, akkor: skip!
(2020. Wooden Lung)
Néha még nekem is furcsa, hogy az angol CRISIS megjelenéseiről írok. Mivel azt hittem, hogy ez a zenekar elveszik a legendáriumban és a 40 év ködében. Meg azt is hittem, hogy az újjáalakulás után, a korábbi anyagok újra kiadásaival és néhány koncerttel lezárják a történet. De úgy tűnik, hogy az eredeti tagok Tony Wakeford és Clive Giblin tényleg nem egy nosztalgia zenekart akartak csinálni. Bevallom, nem nagyon hittem benne inkább abban, hogy a post-punk hullámra akarnak felülni. Ehhez képest, itt egy új négy számos EP. (Aki fel akarja venni a fonalat, rakok ide linket a zenekarról. Meg ide.)
(2019. Cold Spring Records)
Tisztában vagyok vele, hogy az eredeti megjelenése a COIL lemezének nem 2019, hanem 1992. Ebből kitalálható, hogy a tavalyi egy újra kiadása az albumnak. Majd 30 évvel később kiadni valamit elég nagy bátorság. Bár ennél a duónál nem annyira, mert ez a lemez szerintem egy elektronikus zenei mérföldkő és valahogy még mindig friss, még ha megosztó is. A COLD SPRING RECORDS valahogy rá állt az újra kiadásokra, mert az elmúlt években kiadta pl. újra többek között az SPK, Psychic TV néhány lemezét is. Ez az album megjelenés azért fontos, mert annak idején szinte beszerezhetetlen volt itthon vagy ha beszerezhető volt, akkor nagyon drágán. Nekem egy TDK kazettán volt meg, mert volt egy barátom akinek én hoztam külföldről a '90-es évek közepén. Csak nekem épp nem volt rá pénzem, ezért átvettük kazira.
(2019. EREL Records)
Elég sok dolgot be fogok vallani, majd ennek a posztnak az írása közben. Először is, hogy erről az anyagról már írtam egy bejegyzést a megjelenés évében, de véletlenül kitöröltem. Mivel sokat vártam arra, hogy kirakhassam bekeveredett más jegyeztek közzé és töröltem. Azt hiszem az jobb poszt volt, mint ez lesz, de mégis szeretem ezt a lemezt.
Jó ajánlás az, ha következőket írom? Ez az egyetlen lemez az elmúlt évben, amit csak egyszer tudtam végig hallgatni, pedig legalább tízszer elkezdtem. Azt hiszem nem annyira, ha nem magyarázom meg. Pedig ez egy jó lemez! Annyira jól eltalált ambient ráadásul egy hangszerrel, profi mikrofonozással és effektekkel, hogy az idegrendszerem teljesen kisimul tőle és folyamatosan belehullok. Pedig még azt sem lehet mondani, hogy unalmas lenne, mert nem az.
(2020. Steelwork Machine Fr.)
Aki ismeri Douglas P. munkásságát az tudja, hogy a The Corn Years hivatalosan 1989-ben jelent meg először. Szóval ez nem egy új DIJ kiadvány. Egyébként 1989-ben sem egy teljesen egy új lemezről volt szó, mert az 1985 - 1987 közötti albumokról (Brown Book, Word That Summer) volt válogatás, kiegészítve néhány újra felvett vagy nagylemezen nem megjelent felvétellel. Persze felmerülhet a kérdés, hogy 30 évvel megjelenés után minek írok róla. Értelemszerűen azért, mert megjelent újra valamivel kicsit több tartalommal, amire a The Corn Years Plus cím is utal.