Fun-da-mental – A Philosphy Of Nothing
(2015. Nation Records)
Hihetetlen meglepetés ért azáltal, hogy rátaláltam a Fun-da-mental új lemezére. Azt hittem, régen nem létezik az Aki Nawaz vezette különítmény. A ’90-es években többször is láttam őket élőben, utoljára a 2004 körül, Belgrádban, ami egy nagyon kemény koncert volt. A zenéjük élőben (és lemezen is) hip-hop ötvözve, erős elektronikus kísérettel, közel-keleti, indiai tradicionális zenei hangmintákkal, ütősökkel. Minden fellépésük és minden megnyilvánulásuk a globalizáció, az Egyesült Államok és a kapitalizmus bírálatával van tele, némi politikai iszlám felhanggal fűszerezve. Az utolsó, 2006-os All is War nagylemez már nem tetszett annyira, azóta meg szinte semmit sem hallottam róluk.
A zenekar neve, - ami egy Cocteau Twins szám címe is volt valamikor - és a nagyon furcsa album cím az, ami Igazából felhívta a figyelmemet, a kanadai Edmontonban működő duóra, amelynek tagjai: Amanda Trajkovski – basszusgitár, programok, ének és Philip Traikovski – gitár, programok, ének. A zenekar 2014-ben alakult és ez az első hosszabb lemezük, ami a napokban kazettán(!) jelent meg, illetve digitálisan a bandcamp oldalukon.
Nem tudom, hogy szégyelnem kellene-e magam, de korábban sohasem hallottam a Love Of Diagrams nevű ausztrál zenekarról. Csak azért kezdtem így, mert a zenekar 2001-ben alakult és a Blast a negyedig nagylemezük és ahogy elnézem a Facebook profiljuk alapján elég ismertnek tűnnek, legalábbis a saját kontinensükön biztosan, és bár volt európai turnéjuk is, én eddig nem hallottam róluk. A zenekar trió felállásban működik, amelynek tagjai: Antonia Sellbach – ének, basszusgitár, Monika Fikerle – dob és Luke Horton – gitár, ének.
Szokatlan lehet, hogy egy kortárs zeneszerző művéről írok, de mivel ez egy webzine, és én nagyon kedvelem a munkásságát, ezért akár írhatok is róla. Egyébként a kortárs zenéről Rácz Zoltánt, az Amadinda Ütőegyüttes vezetőjét idézném: „Ami ma zene, az mind kortárs, nem is értem miért kategorizálunk…”
Erről a lemezről tavaly ilyenkor írtam: azaz 2014-ben. Kapott hideget - meleget másoktól, nekem azóta is tetszik a PTV3 utoljára megjelent nagylemeze.
Talán sokaknak nem mond semmit a Correction House neve, de akinek igen, azt biztosan nem hagyja hidegen. Főleg a tagok miatt, ha abból ismer valakit: Scott Kelly (Neurosis), Mike IX Williams (Eyehategod), Bruce Lamont (Yakuza), Stanford Parker (Minsk, Nachtmystium). Azokat meg szintén nem hagyja hidegen szerintem, akik az első lemez a Last City Zero turnéjának budapesti állomásán részt vettek, mert tuti maradandó nyomot hagyott bennük, ahogy bennem is.
A Romain Barbot és Grégory Buffier vezette Toulouse-ban működő Saaad lemezeiről már írtam korábban az endhits.hu-ra. Az idén ugyan adtak ki egy önálló vinyl-t, de elkészítették ezt a kollaborációt is, Charlie Floyd (Postdrome) és Jose Acuna (EUS) közreműködésével, illetve az első Dervish Dealer című számban közreműködik még Nik Koniwzski hegedűn.
Jöhet a kérdés! Ez meg mi? Aki tudja, annak ugrás a következő bekezdésre, többieknek meg egy kis leírás. A 180-as Csoport 1979 és 1990 között működött Budapesten. A nevét onnan kapta, hogy a tagok átlagmagassága 180 cm volt. Egy olyan zenei kooperációra kell gondolni, ahol sok tehetséges, nyitott, hivatásos vagy félig hivatásos zenész kísérletekbe fogott. Milyen kísérletekbe? Természetesen zenei. No, de milyen zenei? A kortárs minimalista, repetitív komolyzene mára klasszikussá vált szerzőinek, mint Philip Glass, Steve Reich, Terry Riley darabjait bemutató közösség formálódott a tagokból.