A 2020-as, 2021-es fesztivál a COVID-19 miatt elmaradt, így nagyjából annak a 2020-as évnek a pótlására kerül sor idén az OFF Festival-on, a lengyelországi Katowicében. A benzin árak miatt, vonattal mentünk így délután 6 órára értünk ki. Az már sajnos szemet szúrt egyből, hogy a lemezkiadók és a bő merítésű lemezbolti standok elmaradtak. Sajnáltam, mert eddig ha tetszett valami amit nem ismertem, nagyjából a koncert után megtudtam venni fizikai formátumban. Meg lehetett jó lemezek között böngészgetni, amit sajnos idén nem. A helyszín, a fesztivál mérete viszont szerencsére nem változott és a program is elég jól sikerült. Talán azt lehetett érezni, hogy eddig sem volt túl sok külföldi, de most hallottunk a legkevesebb nem lengyel szót a helyszínen. Igaz azt nem mondom, hogy a műsor nem volt máskor erősebb, de nem volt okunk panaszra.

2022.08.05. - péntek

Az első fellépő, amire siettünk az amerikai DIIV volt. Egyszer belehallgattam, de valahogy akkor nem ragadt meg bennem. Viszont amit élőben műveltek az teljesen oda betonozott a színpad elé. Nagyjából egy órát játszottak, de olyan erővel és olyan hitelesen, hogy teljesen belelkesedtem Tőlük. Megéltek néhány tag cserét 2012 óta, de marha jó és erős produkció lett. A program nagyrészt az utolsó két lemezükre épült. Jó sok angol post-punk áthallás van a zenéjükben, meg egy kis My Bloody Valantine, no meg egy kis Sonic Youth is nekem. Viszont piszkosul egyben van és nagyon erős. Minden percét élveztem. Nem tudok kiemelni senkit, mert egy gépezetként működött az egész brigád, a felépítése az egy órának meg feszes és erős volt. A két alapító gitáros Andrew Bailey és Zachary Cole Smith összhangja és gitártémái nagyon megfogtak. Hibátlan kezdés volt.

Sok időnk nem volt pihenni, mert az Experimental színpadon kezdett az angol SQUID, akik tavalyi lemezéről írtam is korábban. Nagyon kíváncsi voltam rájuk élőben, mert eleve nagyon erős lett a bemutatkozó lemezük. Post-punk-nak kategórizálják őket, de sokkal közelebb van valamiféle experimental-rockhoz, sok elektronikával gitárokkal, trombitával. Teljesen tudatos, izgalmas és irgalmatlanul profi volt az egész műsor. Plusz a mindenki több hangszeren is játszott. Nagyon sikerült élőre átültetni a lemez izgalmas részeit, az egész koncert set vitt magával. Nagyon erős és meggyőző volt az egész energiája és lüktetése. Annyira érett volt, ha nem tudnám, hogy csak egy lemezük van simán azt gondoltam volna, hogy hosszú évek óta vannak együtt. Nagyon értékes, technikás  és energikus bulit nyomtak. A lengyel közönség meg vette is a lapot, ahogyan szokta. Velünk egyetemben, mert a mindenféle zajosabb és elektronikai kíséretezgetésbe, összhangzásba keményen sikerült beleszakadni. Remélem még láthatom őket!

A SQIUD-ot feldolgozni se nagyon tudtuk, mert a Peralge Nagyszínpadon kezdett az angol RIDE. Az 1988-ban alakult együttes a shoegauze, post-rock egyik alap bandája és bevallom fogalmam sem volt, hogy még léteznek. Ami a legszebb volt benne, hogy az 1990-ben megjelent "alaplemezüket" a Nowhere-t játszották, az elsőtől a utolsó számig. Időutazás volt, mert nem nyúltak bele az eredeti számokba. Persze annyi különbség azért volt, hogy a megszólalás a mai technikai körülmények segítségével nagyon kerek volt.  Nagyon régen hallottam ezt a lemezt, ezért szinte semmire nem emlékeztem belőle, amíg el nem kezdődött. Aztán szépen lassan jöttek elő az emlékek. Egyébként nem is elől hallgattuk, hanem jó hátulról, de úgy is betudtunk kapcsolódni az elszállós gitározásba. Ráadásul nekem lassan lassan jöttek vissza a benyomások a lemezről, amikor még friss volt és alig lehetett ilyesmi zenét hallani a '90-es években. Nagyon örültem és hálás vagyok a szervezőknek, hogy láthattam és hallhattam őket. Egyáltalán nem érződött, hogy ez egy 32 éves lemez és egy nem mai zenekar. Egyébként a lecsengése, meg  az örömérzet jóval a koncert után jött fel bennem igazán. Érdemes meghallgatni a Nowhere lemezt, annak aki nem ismeri a lemezt és bírja ezt a műfajt.

 Megint csak nem volt  idő pihenni, mert Rossmann Nagyszínpadon a washingtobi BIKINI KILL-re sprinteltünk. Ami megint csak más stílus, mint az előzőek. Nem nagyon hiszem, hogy be kellene mutatni  a női punk bandák egyik legismertebbjét. A zenekar 1990-ben alakul és 1997-ig működött folyamatosan. Ezután nagy csend, majd 2017-ben visszatért az alapító hármas Kathleen Hanna (ének, basszus) , Kathi Wilcox (basszus, vokál és Tobi Vail (dob, ének), az alapító gitáros Billy Karen nélkül. Helyette Erica Dawn Lyle gitározik.  Az egy órás műsor kicsit hosszú volt egy punk zenekarnak, de így belefért szinte a teljes repertoár amire vágytam. Nagyon élveztem a nyers hangzást, az olyan dalokat, mint a Rebel Girl, a Jagsaw Youth, For Only, This is Not Test. Ráadásul a hölgyek bőven 50 éve felett vannak, de ebből nem látszott semmi és nekem még hiteles is volt. Néha megborzongtam tőle, hogy az Államokbeli punk a maga idejében '80-as évek végén, '90-es elején mekkora energiákat, valódi véleményeket engedett útjára és engedett meg magának. Meglepődtem rajta, hogy nem kezdtem el egyszer sem unni és nem azért, mert "pfffuuu, Bikini Kill", hanem mert a mai a steril megszólalású világban egyszerűen frissnek hatott, az ami nem az. Ez nem jelenti azt, hogy nem volt marha jó a megszólalás. Jó volt, ahol  a közönség és szerintem a zenekar is jól érezte magát, meg jó is volt látni őket élőben.

Az első napra nekünk ennyi volt, elég mozgalmas volt, pedig négy fellépőt tudtunk megnézni, de kerek és élvezetes volt mindegyik. Az OFF  Festival szervezői megint nem bíztak semmit a véletlenre. Folyt. köv.