SVALBARD - When I Die, Will I Get Better?
(2020. Holy Roar Records)
A bristoli csapatra nem magamtól találtam rá, hanem az igazán kiváló REACTION nevű magyar hard-core fanzine utolsó számában. Egyből felkeltette az érdeklődésem, mert az interjú bevezetőjéből kiderült, hogy az újság tartalmának egyik valamennyire "kakukktojása" a zenekar stílusa. Meghallgattam a korábbi lemezüket, majd gyorsan elém került, hogy a hamarosan megjelenik az új albumuk is. Vártam, vártam és meg is jelent szeptemberben. Az új album már előre elárulhatom, nekem nem okozott csalódást! Azt azért sajnálom megint csak, hogy élőben nem láttam amikor Magyarországon jártak.
A zenekar 2011-ben alakult és négy tagja van: Serena Cherry – gitár, ének, szövegek, Mark Lilley – dob, Alex Heffernan – basszus és Liam Phelan – gitár ének. A When I Die, Will I Get Better? a harmadik teljes stúdió anyaguk.
Néha még nekem is furcsa, hogy az angol CRISIS megjelenéseiről írok. Mivel azt hittem, hogy ez a zenekar elveszik a legendáriumban és a 40 év ködében. Meg azt is hittem, hogy az újjáalakulás után, a korábbi anyagok újra kiadásaival és néhány koncerttel lezárják a történet. De úgy tűnik, hogy az eredeti tagok Tony Wakeford és Clive Giblin tényleg nem egy nosztalgia zenekart akartak csinálni. Bevallom, nem nagyon hittem benne inkább abban, hogy a post-punk hullámra akarnak felülni. Ehhez képest, itt egy új négy számos EP. (Aki fel akarja venni a fonalat, rakok 
Tisztában vagyok vele, hogy az eredeti megjelenése a COIL lemezének nem 2019, hanem 1992. Ebből kitalálható, hogy a tavalyi egy újra kiadása az albumnak. Majd 30 évvel később kiadni valamit elég nagy bátorság. Bár ennél a duónál nem annyira, mert ez a lemez szerintem egy elektronikus zenei mérföldkő és valahogy még mindig friss, még ha megosztó is. A COLD SPRING RECORDS valahogy rá állt az újra kiadásokra, mert az elmúlt években kiadta pl. újra többek között az SPK, Psychic TV néhány lemezét is. Ez az album megjelenés azért fontos, mert annak idején szinte beszerezhetetlen volt itthon vagy ha beszerezhető volt, akkor nagyon drágán. Nekem egy TDK kazettán volt meg, mert volt egy barátom akinek én hoztam külföldről a '90-es évek közepén. Csak nekem épp nem volt rá pénzem, ezért átvettük kazira.
Elég sok dolgot be fogok vallani, majd ennek a posztnak az írása közben. Először is, hogy erről az anyagról már írtam egy bejegyzést a megjelenés évében, de véletlenül kitöröltem. Mivel sokat vártam arra, hogy kirakhassam bekeveredett más jegyeztek közzé és töröltem. Azt hiszem az jobb poszt volt, mint ez lesz, de mégis szeretem ezt a lemezt.
Aki ismeri Douglas P. munkásságát az tudja, hogy a The Corn Years hivatalosan 1989-ben jelent meg először. Szóval ez nem egy új DIJ kiadvány. Egyébként 1989-ben sem egy teljesen egy új lemezről volt szó, mert az 1985 - 1987 közötti albumokról (Brown Book, Word That Summer) volt válogatás, kiegészítve néhány újra felvett vagy nagylemezen nem megjelent felvétellel. Persze felmerülhet a kérdés, hogy 30 évvel megjelenés után minek írok róla. Értelemszerűen azért, mert megjelent újra valamivel kicsit több tartalommal, amire a The Corn Years Plus cím is utal.
Végre sikerült valami igazán karcos anyagba bele akadnom. Bár ez nem jó szó, na mindegy! A New - York-i UNIFORM egy két tagú különítmény, amit Michael Berdan (ének, elektronika) és Ben Greenberg (gitár, elektronika) visz a hátán és hozzájuk csatlakozott Mike Sharp dobos. A csapat 2013-ban alakult és a Shame a negyedik lemezük. Ajánlólevélnek annyi, hogy ha megvan a THE BODY, akkor a srácok 2018 óta három közös lemezt is felvettek velük. Szóval biztosan nem véletlenül kooperálnak együtt! Meg egyébként jártak már Budapesten, szóval nem hiszem, hogy mindenkinek újdonság lesz, de ez akkor is egy új lemez.
KENTIN JIVEK egy Párzsban élő, francia multiinstrumentalista szerző, akinek a 2016-os lemezéről az elmúlt év elején írtam annak kapcsán, hogy Magyarországon koncertezett. Sajnos nem tudtam megnézni a debreceni MODEM-ben, de a lemeze nagyon mély benyomást gyakorolt rám. Az elmúlt hetekben megkaptam Tőle a 2020. májusában megjelent El Circo Cubierto című lemezét, ami tavaly ősz és idén tavasz között készült. 
A Kansas City-ben működő ADANDONCY egy elég friss zenekar, mivel 2018-ban alakult. Tavaly kiadtak egy két számos EP-t, szerepeltek egy split lemezen, ideén augusztusban meg kijött a debütáló nagylemez. A zenekar trió felállású, akik: Damian - gitár, ének, Lincoln - basszus, ének és Morgan - dob és ütősök. A lemezen azért besegít egy-két haver, de ez nem annyira hangsúlyos.
Steve Von Till nevét hallva sokan egyből rá is vágják: Neurosis. Természetesen megkerülhetetlen az anya zenekar, de Von Till szóló munkái az igen csak figyelemre méltóak. A saját projektjeiben Ő két vonalon mozog. Egyrészt van a kísérletezőbb, pszichedelikusabb Harvestman, másrészt meg a teljes neve alatt futó szóló munkái, amik inkább közelebb állnak az akusztikus, talán kicsit államokbeli folkos, neo-folkos dolgokhoz. Talán. Az új lemez augusztus elején jött ki, de a beharangozója már korábban elért. A borító is nagyon tetszett és egyből bevillant, hogy én ezt a képet láttam már. Ezután persze rájöttem, hogy Izlandon láttam ezt a folyótorkolatot és le is fotóztam, igaz sokkal magasabbról. Eleve ez is jó ajánlás volt számomra!
Vannak olyan műfajok, amelyek szerintem nagyon magányosak és talán ettől mélyek és jók. A dark - ambient ilyen szerintem, mert valahogy ebben a műfajban alkotni elég nehézkes lehet közös erővel. Elsődlegesen azért, mert az alkotó "képei" jelennek meg hangok formájában, aztán az megint egy másik kérdés, hogy a hallgatóban ez a "teremtett világ" hogyan csapódik le. Az ODVAS, ha jól számolom negyedik kazetta megjelenése a The Haunting Turmoil Of The Stormcorner Soul.
Az improvizatív zenének kicsi, de ugyanakkor nagyon erős rajongó tábora van. Ezt onnan tudom, hogy azon kevés posztjaim, amik a műfaj megjelenésiről írodtak a legolvasottabbak között vannak a blogon. STEPHEN FLINN nevével is egy ilyen kiadvány kapcsán találkoztam először. Ő egy New - Yorkban élő zeneszerző, improvizációs zenei előadó, akinek egyébként a főhangszere a dob. Ebben a műfajban természetesen a dobolás nem a 2/4-et jelenti, meg a durva felső tam köröket. De akkor mit?
Az Ida Andersson-Norrie, Jens Hellman,