MANSANAS - Torus
(2019. EREL Records)
Elég sok dolgot be fogok vallani, majd ennek a posztnak az írása közben. Először is, hogy erről az anyagról már írtam egy bejegyzést a megjelenés évében, de véletlenül kitöröltem. Mivel sokat vártam arra, hogy kirakhassam bekeveredett más jegyeztek közzé és töröltem. Azt hiszem az jobb poszt volt, mint ez lesz, de mégis szeretem ezt a lemezt.
Jó ajánlás az, ha következőket írom? Ez az egyetlen lemez az elmúlt évben, amit csak egyszer tudtam végig hallgatni, pedig legalább tízszer elkezdtem. Azt hiszem nem annyira, ha nem magyarázom meg. Pedig ez egy jó lemez! Annyira jól eltalált ambient ráadásul egy hangszerrel, profi mikrofonozással és effektekkel, hogy az idegrendszerem teljesen kisimul tőle és folyamatosan belehullok. Pedig még azt sem lehet mondani, hogy unalmas lenne, mert nem az.
Aki ismeri Douglas P. munkásságát az tudja, hogy a The Corn Years hivatalosan 1989-ben jelent meg először. Szóval ez nem egy új DIJ kiadvány. Egyébként 1989-ben sem egy teljesen egy új lemezről volt szó, mert az 1985 - 1987 közötti albumokról (Brown Book, Word That Summer) volt válogatás, kiegészítve néhány újra felvett vagy nagylemezen nem megjelent felvétellel. Persze felmerülhet a kérdés, hogy 30 évvel megjelenés után minek írok róla. Értelemszerűen azért, mert megjelent újra valamivel kicsit több tartalommal, amire a The Corn Years Plus cím is utal.
Végre sikerült valami igazán karcos anyagba bele akadnom. Bár ez nem jó szó, na mindegy! A New - York-i UNIFORM egy két tagú különítmény, amit Michael Berdan (ének, elektronika) és Ben Greenberg (gitár, elektronika) visz a hátán és hozzájuk csatlakozott Mike Sharp dobos. A csapat 2013-ban alakult és a Shame a negyedik lemezük. Ajánlólevélnek annyi, hogy ha megvan a THE BODY, akkor a srácok 2018 óta három közös lemezt is felvettek velük. Szóval biztosan nem véletlenül kooperálnak együtt! Meg egyébként jártak már Budapesten, szóval nem hiszem, hogy mindenkinek újdonság lesz, de ez akkor is egy új lemez.
KENTIN JIVEK egy Párzsban élő, francia multiinstrumentalista szerző, akinek a 2016-os lemezéről az elmúlt év elején írtam annak kapcsán, hogy Magyarországon koncertezett. Sajnos nem tudtam megnézni a debreceni MODEM-ben, de a lemeze nagyon mély benyomást gyakorolt rám. Az elmúlt hetekben megkaptam Tőle a 2020. májusában megjelent El Circo Cubierto című lemezét, ami tavaly ősz és idén tavasz között készült. 
A Kansas City-ben működő ADANDONCY egy elég friss zenekar, mivel 2018-ban alakult. Tavaly kiadtak egy két számos EP-t, szerepeltek egy split lemezen, ideén augusztusban meg kijött a debütáló nagylemez. A zenekar trió felállású, akik: Damian - gitár, ének, Lincoln - basszus, ének és Morgan - dob és ütősök. A lemezen azért besegít egy-két haver, de ez nem annyira hangsúlyos.
Steve Von Till nevét hallva sokan egyből rá is vágják: Neurosis. Természetesen megkerülhetetlen az anya zenekar, de Von Till szóló munkái az igen csak figyelemre méltóak. A saját projektjeiben Ő két vonalon mozog. Egyrészt van a kísérletezőbb, pszichedelikusabb Harvestman, másrészt meg a teljes neve alatt futó szóló munkái, amik inkább közelebb állnak az akusztikus, talán kicsit államokbeli folkos, neo-folkos dolgokhoz. Talán. Az új lemez augusztus elején jött ki, de a beharangozója már korábban elért. A borító is nagyon tetszett és egyből bevillant, hogy én ezt a képet láttam már. Ezután persze rájöttem, hogy Izlandon láttam ezt a folyótorkolatot és le is fotóztam, igaz sokkal magasabbról. Eleve ez is jó ajánlás volt számomra!
Vannak olyan műfajok, amelyek szerintem nagyon magányosak és talán ettől mélyek és jók. A dark - ambient ilyen szerintem, mert valahogy ebben a műfajban alkotni elég nehézkes lehet közös erővel. Elsődlegesen azért, mert az alkotó "képei" jelennek meg hangok formájában, aztán az megint egy másik kérdés, hogy a hallgatóban ez a "teremtett világ" hogyan csapódik le. Az ODVAS, ha jól számolom negyedik kazetta megjelenése a The Haunting Turmoil Of The Stormcorner Soul.
Az improvizatív zenének kicsi, de ugyanakkor nagyon erős rajongó tábora van. Ezt onnan tudom, hogy azon kevés posztjaim, amik a műfaj megjelenésiről írodtak a legolvasottabbak között vannak a blogon. STEPHEN FLINN nevével is egy ilyen kiadvány kapcsán találkoztam először. Ő egy New - Yorkban élő zeneszerző, improvizációs zenei előadó, akinek egyébként a főhangszere a dob. Ebben a műfajban természetesen a dobolás nem a 2/4-et jelenti, meg a durva felső tam köröket. De akkor mit?
Az Ida Andersson-Norrie, Jens Hellman, 
Az ART OF EMPATHY egy egyszemélyes zenekar, ami Jef Janssen-t takarja. A Belgiumban tevékenykedő AOE harmadik nagylemeze az End Of I, pedig 2007 óta működteti hivatalosan. Az utolsó anyaga 2010-ben jelent meg, szóval nem mostanában jelentkezett új szerzeményekkel. Viszont az End Of I-ra szerintem minden rákerült, ami az elmúlt években készülhetett. A lemez egyébként nagyon hosszú, mert jóval több, mint egy óra. Én minden percét élveztem, mert nagyon össze van rakva. Leginkább az olyan hallgatóknak fog tetszeni, aki vevők a "borultabb" dolgokra. Mindjárt ki is fejtem, mire is gondolok. 
Azon kezdtem el gondolkodni, hogy milyen mondatot szerkesszek, hogy a HEADS. neve után ne kelljen egyből pontot tennem. Csak azért, mert így írják, ahogy előzőleg szerepel. A zenekar 2014-ban alakult és amikor belehallgattam először azt gondoltam, hogy egy egyesült államokbeli vagy angol bandáról van szó. Aztán kiderült, hogy nem. A négytagú csapat Berlinben működik és van egy ausztrál tagjai is. A Push az első nagylemezük, de korábban voltak már kiadványaik. A HEADS. tagjai: 