Phurpa - Tibet Moszkvában
Furcsa lehet, hogy nem egy lemezről írok, és talán a cím is érdekes. A végére kiderül, hogy miért választottam ezt a címet. Persze a zene itt is a fő vonal, de számomra egy kicsit többről is van szó; ráadásul nagyon kevés magyar nyelven megjelent utalást találtam a csoportról, ezért fogtam hozzá az íráshoz.

A francia, Marsielleben működő Catalogue második hosszabb anyagát tette közzé a bandcampen. A 2012-ben alakult a trió tagjai: Emma Ameretto – ének, dobprogramok, elektronika, Eric Trolux- gitár és Bruno Yark Zymo basszusgitár.
A svéd Sophia (nem összekeverendő a The God Machine-ből átalakult brit indie zenekarral) nekem eddig kimaradt a zenehallgatásaim sorából. Tudom, hogy a hazai és külföldi körökben eléggé ismert, leginkább, mert az Arcana nevű svéd neo-classical zenekar egyik oldalprojektjeként működik, Peter Bräjgö vezetésével. A stílusa leginkább a martial – industrial vonalon mozog az anyazenekartól eltérően.
Elsőre furcsa volt a zenekar neve számomra, teljesen más stílusú zene ugrott be a névről. A lemez linkjével együtt érkezett egy bemutatkozó levél is, amivel sok mindent nem tudtam kezdeni, mert a tagok korábbi zenekarait nem ismertem. Sem az Octahed-et, sem a szegedi Real Lies-t, de szerintem a Hegy zenekar szempontjából ez lényegtelen is. A zenekar tagjai: Szabó Attila – gitár, Kovács Miklós – basszusgitár és Rókusz András – dob.
Azt hiszem a magnókazetták visszatérése nem csak engem lep meg, de szerencsére én nem hajítottam a szemétdombra a meglévő kazettadecket, így tudok azt is hallgatni. Persze, a Tongue Party bemutatkozó kazettáját nem azon hallgattam, mert a digitális verzió is elérhető. Ez a lemez, kazettán jelent meg 2015 áprilisában, ebben a formátumban rendelhető.
Az egyik kedvenc kortárs magyar regényemben, a Folyamistenben megismert fantomzenekar, az Anarchitecture ismét életre kelt, és nem csak a könyv lapjain. A project továbbra is a regény írójának, Lanczkor Gábornak a munkája elsődlegesen.
Nehéz elkezdeni az írást egy olyan zenekar anyagáról, amely működését folyamatosan követem. Egy kis elfogultság mindig belekerülhet az ilyen recenzióba, bármennyire is próbálom elkerülni. Viszont, ha azt veszem, hogy arról írhatok, ami nekem tetszik és szeretném, ha többen megismernék ezeket az előadókat, akkor megéri, hogy elkezdjem. A mostani nehéz kezdésem tárgya a Győrből induló, majd a székhelyét Budapestre áthelyező Pozvakowski zenekar hatodik nagy lemeze lesz. Nem kevés a négy év, amit várni kellett rá, ezért nem kis izgalom volt bennem, hogy meghallgathassam.
Őket is biztosan sokan ismerik, de nekem kimaradt eddig ez a zenekar. A kanadai Metz Torontóban működik és egy nagyon figyelemre méltó zenekar, ahogy elnézem, elég jelentős rajongótáborral. A Metz trió felállása: Alex Edkins - gitár, ének, Chris Slorach - basszusgitár és Hayden Menzies - dob.


Számomra az egyik legerősebb és legjobb sludge – post - metal zenekar Európában a svéd Cult Of Luna. Ők is az egyik olyan zenekar, amelynek minden lemezét szeretem. Többnyire azért, mert lemezről lemezre mélyebbek az albumaik. Egy ideje már hallottam róla, hogy a Made Out Of Babies énekesnőjével Julie Christmassal készítenek nagy lemezt, akinek régi zenekarának első két lemezét nagyon szerettem, így kíváncsian vártam, mi lesz az összefogás eredménye.
Néhány hónap múlva, 2016. 06. 17-én megjelenik a Swans -The Glowing Man című új lemeze, amely háromféle verzióban lesz kapható. Infókhoz tovább...