„Szóval nem bírok öregedni. Így van. Saját korosztályomra idegenként tekintek. Legtöbbjük ráadásul felnőtt. Olyan felnőtt, amilyen én sosem leszek. Egyrészt, mert nem akarok, másrészt és ez a valódi ok, az akaratomnál erősebb ok: nem is tudok.” – A botcsinálta zenész énképe

Sajnos mostanában olyan produkciókat is hajlamosak vagyunk hanyagolni, amelyek többet érdemelnének. Jönnek az új zenék és velük együtt az új nemzedék. Talán ezért lenne fontos, hogy ne feledkezzünk meg olyan csoportokról, zenekarokról, amelyekről  méltatlanul keveset hallunk, de a múlt század utolsó negyedében jelentős dolgokat adtak az underground(?) zenei kultúrának. Az egyik ilyen vonulat az akkor ipari zenének nevezett stílus volt.   E stílus egyik legjelentősebb zenekara és ipari-performance csapata az angol TEST DEPARTMENT volt. Amelyik 2014-ban újra adott egy koncertet a wales-i bányász sztrájk 30. évfordulóján és kiadványokat is megjelentetett.

(2015, Flemish Eye/Jagjaguwar)

Persze erről a névről sem egy zenekar ugrik be nekem – gondolom másnak sem!  Pedig ez egy kanadai banda Calgaryból, amelynek a debütáló nagylemeze a Viet Cong. A zenekar 2012-ben alakult, a korábban Women nevű art-rock, indie-rock csapat romjain, amelyek gitárosa elhunyt, így a basszusgitáros Flegel új bandát alapított Viet Cong néven.

(2015, Trottel Records)

Személy szerint én régóta várom, hogy legyen valamilyen felvétele a PaprikaPaprikának. Ugyan élőben csak kétszer láttam, de az első 5 perc után már járt a lábam a ritmusoktól, mindkét alkalommal. Amikor a lemezjátszómba helyeztem most megjelent, hét számos mini albumukat  vártam a hatást nagy kíváncsisággal.