BANANACH - Panoptic Litter
(2022. Self Released)
A BANANACH-ra úgy akadtam rá, hogy belefutottam egy hirdetésbe, ami a indonéz zenekar németországi turnéját reklámozta. Meg az is szimpatikus volt, hogy a négyesben három női tag is van. Nem tudom mikor alakultak, de 2018-ban már megosztottak egy felvételt a bandcamp-en. Mindenesetre a Panoptic Litter a 2022-es öt számos EP-jük, ami nekem bejött. A zenekart a következő négyes alkotja: Karina - ének, Mojann - gitár, vokál, Fay - dob és Java basszusgitár. Akkor röviden a lemezről.
A Ráday Klubra biztosan csak néhányan kapják fel a fejüket. Főleg arra, hogy 2022-ben hogy jön képbe ez a helyszín. A DAS KAPITAL csoportra meg még kevesebben emlékezhetnek. (Persze ez a zenekar nem az a német, dán jazz zenekarral, ami most ezen a néven működik.) Ez a zenekar magyar volt és a '80-as évek közepén működött, sajnos nagyon kevés ideig. Mégpedig az "ős" ipari, zaj zene nyomvonalán. Olyanokat követve, mint az akkori Test Dept vagy a korai SPK. Nagyon kevésszer említik itthon, de pl. Szőnyei Tamás Rock a vasfüggyöny mögött című könyvében konkrétan nevesíti a szerző őket, mint az ipari zene magyar követőit. A digitalizáció egyik izgalma, hogy elő kerülnek felvételek vagy valamiféle dokumentumok a régi időkből. Ez is egy ilyen felvétel, igaz nem az eredeti koncert anyag, hanem egy remix. Pontosabban kettő, amit a svéd Fasaan Records vinylen kiadott tavaly. A posztban nem feltétlenül erről lesz szó, hanem némi infó a csoportról, meg képek is, meg persze az említett hanganyagról szövegelés, mert ezért kezdtem el írni a posztot.
Ez az a lemez, amire a zenekar neve miatt szerintem soha sem kattintottam volna. Valahogy nem volt szimpatikus, de mivel a kiadó dolgait időnként megnézem, gondoltam csak belehallgatok. Aztán a belehallgatásból végig hallgatás lett. Nem is egy. A kiadót ismerve stílus ügyileg nagyjából sejtettem mire vállalkozom, ami nekem nem is okozott csalódást. Ez a duó felállás kezd már ebben a post-punk, goth stílusban egyre elfogadottabb lenni, mert kapásból tudnék mondani még négy - öt ilyen felállású csapatot. Most a The Doctors, szintén duó második nagylemezéről lesz szó, azért mert csak.
A szokatlan nevű svéd Agressive Soccer Moms viszonylag új zenekar, mert 2017-ben alakult. Bár azt gondolom, hogy a duó korábban is zenélhetett itt - ott, mert nem úgy tűnik, mintha ma kezdték volna a zenélést. Jól kihasználták a pandémiás időszakot, mert összepattintottak eddig három nagylemeznyi anyagot, a Deviation a negyedik teljes albumuk. Igaz májusban már egy új dalt is kiraktak a bandcamp oldalukra. Ennek ellenér én most a április elején megjelent lemezről fogok írni egy szösszenetet.
Ez egy bemutatkozó anyag, de van benne valaki, aki több mindenben játszott, játszik, amikről korábban már írtam itt. Még pedig Michael Jacobs dobos, aki a POrch és a The Tunnel zenekarok dobosa is. Így került hozzám ennek a négy számos cuccnak a hanganyaga. Ami persze nem az jelenti, hogy ugyanazt csinálnák, mint a nevezett zenekarok. Ami tökre nem is baj, mert pont ettől izgalmas ez az egész blogolós történet, meg a lemez is. Úgyhogy most gyorsan, röviden be is avatlak benneteket, miről is van szó. Meg természetesen jól meg is hallgathatjátok, ha szeretnétek. 
Gondolom a lemez címe, a régi - értsd: '80-as évek vége - SWANS rajongóknak bevillanhat. Nem feltétlenül az anya zenekar miatt, bár azért is. Szóval aki képben van tudja, hogy World Of Skin néven Michael Gira és Jarboe készített ezen a néven három lemezt is. Ebből a Skin Blood Women Roses volt az első. Pontosabban a Blood, Women, Roses volt az eredeti címe, a "Skin" utalás a projectre az új kiadáson.. Azt hiszem a felvezetőből kiderült, hogy ez az album nem egy új JARBOE lemez, hanem az 1987-ben megjelent korong újra kiadása. Miért volt erre szükség? Ráadásul egy belga kiadó gondozásában? A válaszok elég egyszerűek.
Jó két évvel ezelőtt írtam a Wisconsinban működő CONVERT bemutatkozó koncert anyagáról. Nagyon bizalom gerjesztő volt. Még azt is írtam, hogy kíváncsi leszek a nagylemezre. Két év után, most meg elém került a 2022-es nagylemez. Amire azt hiszem megérte várni. A bemutatkozó anyag is nagyon tetszett, de erre aztán piszkosul rátudtam tekeredni, mert igencsak össze érett a srácok hangzása és zenéje is. Plusz a 11 szám, ami a lemezen van egy feszültség, hangulat és sokszor energia bomba, meg irgalmatlan profi több szempontból is. Mellesleg az előző írásomhoz képest, sikerült pár infót is összeszedni, ami ugyan nem sok, de mégis több annál mint ami korábban volt. 
Megint csak valami olyasmire találtam, ami nekem nagyon bejön. A Marseille-ben működő CATALOGUE megint csak egy ilyen csapat. A trió felállás tagjai Emma Amaretto ének, gitár, programok, Eric Trolux gitár, Bruno Yark-Zymo basszus az 1-ől 7-es trackig és a 12-es, illetve 
A 2015-ban alakult lengyel BASTARD DISCO-nak a harmadik nagylemeze a Satelity. Elintézhetném ennyivel, de nem fogom. Azért sem, mert a korábbi két lemezük annyira tetszett, hogy írtam is róluk, sőt vinylen is megvettem az OFF Fesztiválon, Lengyelországban. Ráadásul még élőben is láttam őket. A zenekar dobosa Marek írt rám az új lemez megjelenésével kapcsolatban. Nagyon örültem neki, a promó anyagnak is, meg hát még annak ami a lemezen megszólal. Annak nagyon. Plusz külön öröm, hogy a zenekari tagság az elmúlt hat évben nem változott. Akkor most jöjjenek az én benyomásaim.
Soha sem írtam még klasszikus gitár zenei lemezről. Valahogy mindig kimaradt a látókörömből. Ezen segített Anatol Rivero spanyol klasszikus gitáros, szerző, aki egy üzenetben elküldte nekem az áprilisban megjelent Nocturne című albumát. Igazán meglepett, mert tényleg nem írtam még hasonló lemezről sem. Kaptam hozzá egy kis segítséget is, mert tényleg nem vagyok képben a klasszikus gitározás zeneszerzőiről és a előadóiról sem. Az Ő írását, majd jól fel is használom, idézőjelekkel persze. Először csak belehallgattam a lemezbe, de csak később sikerült végig fülelnem. Megbántam-e? Nem. Izgalmas és különleges is volt számomra? Igen. Hogy milyen is egy jó klasszikus gitárra írt lemez, azt most meg is osztom veletek.
Tudom, hogy erről a lemezről már sok infó kijött, ennek ellenére írok róla. Azon ok miatt, hogy semmiképpen sem szerettem volna, hogy hozzám ne kerüljön ki róla semmi. Meg nekem azért idő kellett feldolgozni ezt a lemezt. A sokadik hallgatás után leírhatom simán, hogy meg kellett érnie bennem, mert ez a sludge-metal, mindenféle keverék öt szerzemény nagyon odavert. Nem csak a füleimnek, hanem a agyamnak is. Mondjuk az együttműködő személyek nevei elve nem is feltételeztek könnyű dolgot. Aki nem tudja még Ők kik - amit kétlek - , akkor úgyis leírom.
A magyar Senkrecht Records egy igazán vegyes és érdekes válogatás anyagot jelentett meg. Nagyon jó kis merítés leginkább minimal-synth-wave, dark-wave, post-punk és ezen stílusok keverésével összerakott cuccokból. Attól is érdekes, hogy nem csak magyar előadók vannak rajta, hanem eléggé nemzetközi felhozatal lett. Ki lehetne emelni zenekarokat, mert vannak közöttük a műfajban viszonylag ismert csapatok is. De nem fogok! Azt már előre elárulom, hogy így egyben nekem tetszett ez a válogatás. Pedig igazán nem vagyok nagy szerelmese a válogatás lemezeknek. Mivel kaptam jó kis segédanyagot is hozzá a kiadótól, ezért néhány infót megosztok a zenekarokról is, ami nem az én munkám. Ezeket dőlt betűkkel szedtem.
Azt hiszem néhány jó cuccról írtam már eddig is az idén, de a leedsi NAPE NECK néhányat háttérbe szorított nálam. Ebben a stílusban meg aztán végképp, mert valahogy nagyon össze állt. Úgy idézi meg a '80-as évek végét a '90-es évek elejét, hogy végig totál lelkes voltam akárhányszor is hallgattam meg. A három tagú banda tagjai: Claire Adams - basszus, Bobby Glew - gitár,