(2022. Self Relased)

Akkor folytatódjon az év megint egy olyan bandával, amiről semmit sem tudtam kinyomozni. Azon kívül, hogy Texasban működik a LastWord nevű zenekar. Elméletileg a zenekar négytagú: dob, basszus, gitár, ének. Aztán ezen kívül semmi infó. Az sem könnyíti meg a keresést, hogy azért előfordul több stílusban ugynailyen nevű zenekar. Őket is az új megjelenések között találtam a napokban. Tipikusan az a megszólalás, ami számomra érdekes volt egyből. 

(2022. Self Released)

A lengyel Dead Factory-t a Wroclawi Indusztriál Fesztivál videójából ismertem meg. Nagyon bejött amit ott élőben csináltak. Aztán kiderült, hogy a név a katowicei Maciej Mutwill-t takarja, aki hosszú éve óta készít dark-ambient, industrial, industrial ambient dolgokat. Ez a lemez egy kollaboráció a MOAN-al, ami pedig Rafał Sądej-t takarja. Ő is nagyon régen mozog az underground sorolt szegmensében. Sőt a '90-es években egyéb zenekarokban is megfordult. Igaz, az utóbbi időben csak a saját dolgaival foglakozik és jelentet meg felvételeket.

(2022.HauRuck! SPQR))

Az olasz TOURDEFORCE-t Christian Ryder (producer, szerző) és  Ivory Priss (ének) duója alkotja ezen a lemezen, Akik egyébként nem ma kezdték az elektronikus zenével való foglalatosságot. Abból is inkább a synth-wave és az electro-pop közzé lőhető be, amit csinálnak. Egész pontosan 2004 óta jelentetnek meg lemezeket. Igazából én ennek a lemeznek a promó videója alapján "fordultam rájuk". Miért? Azért, mert ez egy Death In June dal feldolgozása volt. A klip elég extrémre sikerült, annyira nekem nem jött be, de a feldolgozás igen. Erre kiderül, hogy az egész EP a Death In June dalainak az újra értelmezése. Oké, csinált már ilyet például a Ladytron a Little Black Angel című számmal, de  ennyi hasonló stílusú feldolgozást nem hallottam még egyben.

(2021. Self Released)

Igen ez egy tavalyi megjelenés, de a telóm lejátszója újra feldobta. Gyorsan eszembe is jutott, hogy erről is szerettem volna írni. Még pedig azért, mert csak érdekességek vannak a körítésben velük kapcsolatban. Ami nem is annyira körítés, hanem inkább tények, ami felvetnek kérdéseket. Persze nekem nincsenek rá válaszaim. Már elve a saját stílus meghatározásuk is okozott nálam némi zavart, meg még egy két dolog. A zene jó, de a felvezetőbe nem írom le milyen, mert akkor senki sem olvasná végig ezt a szösszenetet. Legalábbis én nem biztos.

(2022. Maxiecore Records)

Gondoltam keresek valami nyugis cuccot. Megtaláltam. Igaz elsőre nem feküdtem ki tőle, sőt másodjára már bejött. Azért még ezután párszor meghallgattam.  A  texasi TIDES egy trió felállású, synth- wave - post - punk csapat. Mivel jó sok ilyen nevű zenekar van, ezért nem nagyon másztam a részletek után. A SWIM LIKE GOD a zenekar bemutatkozó EP-je. Januárban kijött már egy beharangozó daluk, emiatt kerestem vissza rájuk a napokban a bandcampen.. Ezzel a dallal együtt ez az ötszámos bemutatkozó anyaguk.

Nagyon úgy tűnik, hogy reaktiválódott C.M.C. folyamatos munkában van. Ennek egyik bizonyítéka a napokban felkerült új videó. Ebben Allen Ginsberg A leples bitang című versét dolgozták bele a saját zenei világukba. Az én korlátolt fejemben mindig az volt. hogy ez a mű csak egyfajta "hipszter, blues jelmezbe öltöztethető". Most kiderült, hogy nem. Nagyon nem és nagyon más hatása is van. Nekem  a régi, mások által készített verziók nem jöttek be, viszont a "Cmcések" nagyon megkeverték a dolgot. Nagyon jó, új zenei értelmezése lett úgy, hogy szervesen épül össze a szöveg és a zene. Az egész pulzálása és a játékossága baromi jó lett. Vannak benne kis zene meglepetések, mint például egy bekúszó zongorahang. Nagyon nem szeretném lelőni az összes zenei "poént", mert marha érdekes hallgatni. Nekem a vers is teljesen más egy erősebb, hatásosabb közegbe került. Megint sikerült a kollektívának egy "lécet átvinni" nálam! Hajrá

Videó kattintás után a posztban.

(2022. Self Released)

A Drivel nevű pennysilvaniai duó egyideje már működhet, mert 2020-ban raktak ki először felvételeket a bandcamp-re. Eleve egy hat számos anyaggal indítottak, ami már érdekes volt, aztán folytatták. A most megjelent CNTRL egy három szerzeményes EP. Mondjuk az EP játékideje alatt egy kicsivel. A zenekart Sam W. Levine (Mt. Billions-ből) és Joe Decarolis (Psychic Teens-ből) alkotja, hogy ki, min játszik arról fogalmam sincs. Az idejei kedvenc mondatom: "alig van infóm róluk" megint csak így van. Ami biztos, hogy basszus, gitár, meg programozott alapok vannak benne.

(2022. Self Released)

A magyar PLANETDAMAGE "munkáit", én igazán a 2020-as Relapse Protocol nagylemezén keresztül ismertem meg. Bari Máriusz akkori lemeze visszavezetett az EBM, a cyber-punk és nagyon profi analóg, mégis modern hangzások világába. Nagyon tetszett az egész audió - vizuális része is.  A most megjelent, nagyjából 20 perces szerzemény, meg annyira jólesett egyéb tevékenységeim mellett, hogy alig vártam, hogy újra meghallgassam. Mi az ami nekem bejött ennyire? 

(2022. Self Released)

Olyan mintha ebben az évben, csak olyan előadókba botlanék bele, akikről semmilyen infót sem találok. Az atlantai KAIJU KING is ilyen. A bandcampes fotó szerint, egy duó. Itt meg is állt nálam a tudomány! Semmit sem találtam róluk és kezdem elfogadni, hogy nem is ez a lényeg, hanem  a zene. Ami nem túl hosszú, a megjelenés dátumának kinevezett című "lemezen". Két szám, amelyek ugyanúgy 2 perc 22 másodpercesek darabonként. Ami elég rövidke, viszont tartalmilag nagyon izgalmas. Még akkor is, ha ez a nem egészen öt perc hagyott bennem egy kis hiányérzetet. No de, a két felvételről röviden. Mondjuk máshogy nem is lehet, mert rövidek!

(2022. Icy Cold Records)

Lassan semmi meglepő nem lesz abban nekem, hogy az ICY COLD  egy olyan albumot jelentet meg, ami nekem nagyon bejön. A svéd STELLA SLEEPS debütáló nagylemeze megint egy jó választás volt részükről. Igaz, hogy semmit sem tudok róluk, róla, de azt gyanítom, hogy ez egy személyes "zenekar". Ami így persze nem zenekar. A borítóból azt hiszem már kicsit kitalálható, hogy stílus ügyileg merre tapogatózzon az olvasó. Oké, már a kiadóból elindulva is jöhet a megfejtés. Szóval az Anemic City a bemutatkozó nagylemeze az északi projektnek.

(2022. Forbidden Palace Records)

Tavaly augusztusban sokat hallgattam a holland Eaters Of The Soil bemutatkozó EP-jét. Meg persze írtam is róla (itt), mert nagyon megfogott a holland trió világa, meg bátorsága. Elég sok zenét hallgatok minden évben, de az Ő EP-jük nekem a kísérletezés, meg a stílus keveréssel és azok egyensúlyozásával maradandó lett. A felállás ugyanaz maradt, mint a bemutatkozó anyagon: Rutger van Driel – pozán (harsona), Stef Brans – gitár, Niels Achtereekte – basszus, szintetizátorok és zeneszerzés. A címből kitalálható, hogy az új EP a tavalyi folytatása. Milyen lett? Ez fog kiderülni rövidesen a posztból.

Először meglepett a név, mert valahogy olyan nyers és nem túl jó dolgokat hívott elő belőlem. Meg persze ez a promóciós kép sem dobott fel. Ez egy egy személyes projekt, ami egy éve készülget. Elméletileg tavaszra áll össze egy 5 - 6 számos demó anyag, amiből teljesebb képet kapunk a koncepcióról. Akkor mi van a posztban, ha nincs is demó? Folytasd.

(2022. Forbidden Palace Records, Reptilian Records)

Ez a kansasi négyes sem ma kezdte, mert ez a sokadig lemezük, de én sohasem hallottam róluk. Szerencse, hogy vannak olyan kiadók, mint Forbidden Palace akiket követek és így került hozzám a 2022-es lemezük. A CANYONS egy négyes fogat, aminek a tagjai: Dylan Pyles - basszus, ének, Morgan Mabrey - gitár, Bobby Johnson - ének és Lucio Oquendo dobok és egyéb hangok. A zene meg nem könnyű, hanem igen csak vastagra sikeredet.

(2022. Swiss Dark Night)

A tavalyi évben dark-wave vonalon az egyik abszolút kedvencem a török DUCTAPE bemutatkozó anyaga a Labirent volt. Annyira bejött, hogy a Live At Radyo Modyan lemezüket meg is rendeltem a kiadójuktól.  Szinte pontosan egy évre a debütáló lemeztől, megjelent a második lemezük a RUH (a török szó, magyarul azt jelenti lélek). Amennyiben ez nem lett volna elég, ráadásul még a napokban élőben is elkaptam Őket Budapesten a Gólyában. Elmondhatom, hogy ez az év is a török duóval indult nálam! A koncert előtt direkt nem hallgattam meg az új lemezt, mert kíváncsi voltam, hogy mennyire fognak meg élőben az új számok. Elkaptak, de kicsit máshogy, mint az első anyagon. 

(2022. Self Released)

Már megint sikerül kifogni egy olyan bandát, amiről nulla infó van. Azt gyanítom, hogy a RAT SPHINX egy "személyes" zenekar lehet. Mondjuk a hangzásról bizotsan nem ez jutott az eszembe, mert elég vastag, karcos és lendületes. Aztán persze totál benne van, hogy nem az. A bandcamp profilon kívül tényleg semmit, de semmit sem lehet találni róla/róluk. Annyi meg van, hogy az egyesült államokbeli Portlandben működik és "odacsap a falhoz" rendesen.