LUCY DREAMIN' - Inhale. Purge. Elevate
(2023. Self Released)
A szegedi LUCY DREAMIN' két év után új lemezzel jelentkezett. Nekem az előző teljes lemezük is tetszett, sőt kifejezetten élveztem a két basszusgitáros felállást, ami itt is megmaradt. Aki nem hallotta még őket annak nem kell arra gondolni, hogy a két mélyre hangolt hangszer a földbe döngöli a hallgatót. Nem döngöli, sőt néha eszembe sem jutott, hogy két basszusgitár van benne. Ahogy az új szerzeményeknél is simán le lehet tőle vonatkoztatni. A trió tagsága nem változott, Lengyel Zoltán – basszus, ének, Tikvicki Tamás – basszus, indiai harmonium és Vázsonyi Ákos - dob,
Amikor megkaptam az amszterdami székhelyű LABASHEEDA új lemezének linkjét és sajtó anyagát, hirtelen nem tudtam "merre is induljak" velük. Még pedig azért nem, mert a holland trió 2004 óta létezik és én semmit sem tudtam róluk eddig. Aztán jött a címke, hogy "art-rock" ami szintén nem könnyítette meg a dolgom. Néhány napig tologattam is magam előtt a lemez meghallgatását, aztán jött egy megfelelő alkalom és elkezdtem. Milyen jól tettem, mert ha nem jutok el odáig, akkor nincs ez a poszt. Meg értelemszerűen akkor sincs, ha valami nem igazán nekem pont nem tetsző album lenne. De a Blueprints megfogott, meg szerintem mást is meg fog!
Az a szokatlan helyzet állt elő, hogy ez a poszt a lemez megjelenése előtt fog kikerülni. Ugyanis az a megtiszteltetés ért, hogy a RAIN TO RUST török dark-wave/post-punk duótól megkaptam az új lemezüket meghallgatásra a megjelenés előtt. Korábban írtam már a lemezükről, ami akkor nagyon tetszett. Kíváncsian vártam a második teljes lemezanyag meghallgatását. Az szerintem egyre egyértelműbb, hogy a török dark/post-punk színtér abszolút felkerült a műfaj térképére. Nálam például a szintén a kiadóhoz tartozó, és szintén török Ductape a 2022-es évben talán a műfaj egyik legjobb lemezét rakta le az asztalra. Gondoltam nézzük meg, hogy a 2023-as év és a RAIN TO RUST tartogat-e meglepetést.
A magyar BlackWeald egyik korábbi lemezéről írtam már. A mostani megjelenés kapcsán láttam, hogy azóta is jelentetett meg anyagokat. Viszont azok kimaradtak nekem. Az új lemez sem lett egyszerűbb annál, mint amit régebben hallottam. Viszont ez a megjelenés azért lehet furcsa még nekem is, mert egyszerűen idő hiányában nem tudtam végig hallgatni rendesen. Pontosabban darabokban igen, de az valahogy még sem olyan. Gondolom ez a felvezetés is érdekes lehet. Időhiány? Darabok?
Korábbi posztban írtam, hogy valami elektronika mentesebb dolgot akartam keresni. Az igazsághoz hozzá tartozik az is, hogy valami mást is, amit egyébként is szoktam hallgatni. Végül nem kellet keresni, hanem "bekopogtatott" a postaládámba a The Thunder Corpses Szerbiából. Azt hiszem magamtól sohasem találtam volna meg a szerb triót, mert a stílus megjelölésük nem piszkált volna fel. Pontosabban eddig azt gondoltam hogy, nem szeretem a surf-rock-ot. Lehet nem is szeretem, de ami ezen a debütáló lemezen hallható, annak minden perce nagyon oké volt. Pedig tényleg tök másféle zenéket szoktam hallgatni, Azt hiszem. Vagy mégsem?
RUNT lemez nem most jelent meg, hanem márciusban. A napokban viszont megjelenik kazettán, majd vinylen is. Így került elém újra a nevük. A megjelenéskor valahogy elsiklottam felette. Most viszont nem! Azt el nem tudom mondani mennyire örültem neki, hogy "beakadtak" nálam. Pont kezdtem a sok elektronikus cuccot félre rakni. Gondoltam jól jönne valami "karcos - harcos" dolog. Aztán a szívás része az, hogy ebben is van elektronika. Persze igazából nem szívás, mert baromi jó cucc ez. Meg karcos is, meg elektronikus is picit, meg zajos, meg talán néhol hard-core(?), meg ki tudja. Akkor most állj, mert ha mindent lelövök, akkor mi marad a posztra. Az biztos, hogy ismét nekem való "lapot húzott" a Forbidden Place Records független kiadó megint ezzel a kiadvánnyal is. 
A címből gyorsan kitalálható, hogy nagyjából milyen stílusú zenéket is fed le ez a 17 számos válogatás. Igaz, hogy szeptember elején jött ki, de a hosszúság, meg igazából a változatosság miatt, elég sok idő volt mire rendesen végig tudtam hallgatni többször. Alapvetően én nem szeretem a válogatás lemezeket. Legalábbis eddig nem szerettem. Még pedig azért, mert mindig volt amit tovább hallgattam volna. Viszont most volt bennem egy nagy fokú érdeklődés. Leginkább azért, mert az elektronikus zenei szubkultúrán belül itthon nagyon kevés megjelenés van ami el is ér hallgatóként, a kicsit sötétebb elektronikában alkotók közül meg valamiért kevesebb. Meg ugye a mainstreambe való belépésük sem annyira jellemző ezeknek a produkcióknak. Ez a lemez nem az, amit elég egyszer meghallgatni. Legalábbis szerintem. Miért?
A DSM-V egy ausztrál duó, amelynek a tagjai 
Valahogy nálam a Ryan Peterson vezette FOTOCRIME nem tud mellé lőni. Itt az új nagylemez és megint nagyon egyben és rendben van. Olyan dark-wave, dark-popot pakoltak össze megint, hogy élvezet volt hallgatni mind a 10 számot. Néhányszor láttam élőben és soha sem okozott csalódást. Szerencsére így a COVID után talált két társat az ötletei formába öntésére újra Nick Thieneman gitáros és Will Allard basszusgitáros személyében. Pontosabban nem talált, mert már játszottak korábban is együtt csak most fixálódott a zenekari tagság. Az utóbbi két úr, ahogy a zenekar vezetője is több hangszeren is játszik az albumon. Ez a lemez is marha jól szól és olyan dark-wave-t játszanak, ami nem nehéz, de nagyon üdítő. Attól az, hogy nagyon jól van mindenféle elektronikus hangokkal színezve és mégsem másolata valaminek a '80-as évekből egyértelműen, de "rákacsintanak" rendesen arra az időszakra is.
Az orosz Maha Pralaya egy orosz duó, amiről nem sokat tudok. Viszont többször beléjük futottam már. Valamikor hónapokkal ezelőtt egy Zazen Sound Kiadós válogatáson, majd egy ambienttel fogalkozó csoportban. Most meg egy újabb lemezbe. Újabb lemezébe? Igen, mert 2020 óta elég aktívak. Sok lemezük jelent meg, bár nem feltétlenül dalok írására kell gondolni. Még pedig ezért nem mert a Maha Pralaya egy erősen ritual-ambinet, drone, noise vonalon mozogó alakulat. Az album címek alapján főleg a keleti rituálék tartják mozgásban őket. Leginkább a buddhista, hindu vagy sámánizmussal kapcsolatos dolgokból merítenek inspirációt. Tényleg elég sok anyagot adtak ki, de a Hum of the Earth volt a első, amit meghallgattam teljes egészében többször is. 
Nem tudom, hogy az angol SLOWDIVE-ot be kellene-e mutatni. Az 1992-be alakult angol zenekar egy alapzenekara annak a műfajnak, amit ma shoegaze/dreampop/indeirock-nak hívnak. A zenekar három kiváló elszállós lemez után 1995-ben beszüntette a tevékenységet, majd hosszú csend, rengeteg hivatkozás rájuk másoktól hatásként, erre 2014-ben újra aktiválták magukat a semmiből. Amely eredményeként 2017-ben megjelent egy visszatérő lemez, ami nekem akkor kimaradt. A napokban pedig megjelent az ötödik nagylemezük, ami viszont már nem. Ráadásul egy hónappal a megjelenés előtt sikerült őket élőben is "megtapasztalni". Ami igen csak örömteli volt számomra, jól meg is fogott a koncert és nem feltétlenül a nosztalgia jegyében. Persze volt az is, de a most megjelent albumról is játszottak és már akkor is megérintett egy - két dal. Ezért is vártam ezt a megjelenést!
A NIHIL IMPVLSE egy olasz zenei projekt, ami Francesco di Stasio-t takarja. A júliusban megjelent Anabasis a harmadik megjelent anyaga. Azt sem lehet mondani, hogy nagyon termékeny lenne, mert az első és a második album között 10 éve telt el. A mostani CD albumra is 3 évet kellett várni. A lemez hat szerzeményt tartalmaz, amik nem "könnyedek" és egyszerűnek sem nevezném. Bennem viszont hagyott nyomokat, ezért is írok róla. A legegyszerűbb az lenne, ha dark-ambient-nek címkézném. Ami meg is állhatná a helyét. Vagy mégsem?