(Weird Beard Records)

A szicíliai Palmeróban működő JuJu, az idei nyár legnagyobb felfedezése volt számomra. Pedig a Fuzz Club Records miatt, többször belefutottam a nevükbe. Meg bele is hallgattam a korábbi anyagaikba. Igazán viszont az idei Fekete Zaj Fesztiválon tekeredtem bele a zenéjükbe. Meglepett amikor megláttam, hogy új lemezzel jelentkeztek. Mondjuk azt nem tudom miért, mert az utolsó lemezük 2018-ban jött ki. Persze örültem neki, főleg a nyári koncert élmény után nem sokkal jött ez az újdonság. Aztán még jobban örültem, amikor belehallgattam.

(2021.Jaffa Kiadó)

Gyanítom, hogy sok mindenkihez eljutott ennek a könyvnek a megjelenése. Sőt, sokan olvasták is, mert a nyáron már kapható volt. Mivel elolvastam én is,  gondoltam mégis csak írok róla valamiféle saját benyomást. A Botrányt akarunk! nem egy "CPg könyv", hanem a zenekarral kapcsolatos sajtó megjelenések és bírósági ügyükön keresztül mutatja be a '80-as évek szocialista Magyarországának  a szubkulturális műfajokhoz való hozzáállását. Főleg a sajtóét és az Állambiztonságét. Azon belül is leginkább a punk zenéhez, a magyar punk zenekarokhoz , punkok - akik egy nem nagy létszámú közösség voltak akkor -  megjelenéséről, figyeltetéséről és az általuk kiváltott reakciókból szemléz. Persze becsúsznak az új hullámos zenekarok is a megfigyeltek közzé. Azt gondoltam, hogy több az Állambiztonság iratiból való fotókópia is lesz benne. Nincsenek benne, ami annak fényében érthető, hogy ezek korábbi kötetekben megjelentek már.

(2021. Icy Cold Records)

A francia VARSOVIE lemeze is egy olyan, album, ami már korábban megjelent, de adós voltam magamnak a megírással. Most, hogy újra a lemezjátszómba került, kaptam az alkalmon és még időm is volt rá. Szóval, most írok is róluk egy "szösszenetet". A francia duó tagjai Arnault Destal dobok, szövegek és Grégory Catherine ének, gitár. A zenekar egyébként 2005-ben alakult, így van mémi rutin a hátuk mögött. Ennek ellenére a L'Ombre et la Nuit a negyedik teljes lemezük, ami nem azt mutatja, hogy nagyon kapkodnának a felvételek megjelentetésével. Mondjuk nem is baj, mert ez a lemez is azért rendesen össze van pakolva a stílusuknak megfelelően.

(2021. Icy Cold Records)

A francia kiadó kiadványairól is írtam már néhány recenziót. Viszont ez az első lemez, ami teljesen levett az elsőtől az utolsó hangig a lábamról. Még nem döntöttem el, hogy mit fogok pontosan írni erről a lemezről. Mégpedig azért nem, mert az egész egy varázslat. Tudom, be kell gyömöszöljem valami stílusba, de ami meglepő, hogy nem volt nehéz. Teljesen egyértelmű, hogy hova sorolandó stílusban. Igaz szerintem sokan hallottunk hasonlót, de ez a XXI. századi gyönyörűsége és hasonlósága a '80-as éveknek. Annak is egy nem elfelejthető zenei világának. Az dublini duó egy nagyon igényes, anyagot rakott össze. Megérintő, értelmezhető, érezhető, nem felületes és fejhallgatóhoz bilincselő.  Remélem már érdekel, hogy milyen is!

(2021. Forbidden Palace Records)

Nagyon kedvelem a Forbidden Palace Records kiadó megjelenéseit, mert sohasem lehet tudni, hogy stílusban milyen anyagra lehet tőlük majd számítani. Olyan kiadvánnyal kevésszer találkoztam még, ami  valamilyen ponton ne lett volna érdekes számomra. Az október elején kirakott MOMS NEW HOBBY Seawitch EP-je is egy ilyen érdekesség. Sok mindent nem találtam róla, de azért néhány apró megfejtést hozzá igen. Nagyon érdekes anyag lett, pedig semmi kényelmetlen, nehezen hallgatható rész nincs a hat számos EP-n. (Ezt csak azért írom, mert már többször mondták nekem olvasók, hogy amikről írtam nehéz vagy "befordítós".)

(2021. Heidrunar Myrkrunar)

Pontosan 20 éve, hogy a Kim Larsen vezette dán, OF THE WAND AND THE MOON megjelentette az első nagylemezét. Ami nem lenne olyan fontos információ, ha most nem rakott volna le az asztalra egy hihetetlenül jó nagylemezt. Nincs 20 év után megkopottság, és "csak a szokásos dalok" lemezre "karcolása". Az album elkészítésében segítségére voltak: Sarah Hepburn - ének, Mikkel Elzer - akusztikus gitár, ütősök, szintetizátor, Tim Ellegaard - basszusgitár, Matthew Moller - dob. Persze a zenekar atyja, Kim Larsen  is kézbe vesz néhány hangszert szintetizátor, ének, ütősök, mandolin, akusztikus gitár. Ráadásul a neofolk/darkfolk vonalról nem letérve, de egy kicsit billegve egy nagyszerű albumot hoztak össze.

(2021. Self Released)

Nem véletlenül írtam az új-zélandi duó nevét kisbetűvel, mivel Ők is így használják. Totál véletlenül akadtam bele a bandcamp profiljukba, aztán jól rá is csúsztam, mert annyira más mint amiket hallgatni szoktam. Azt hiszem az ilyesmit hívták a '90-es években "alternatív" zenének, később meg hálószoba popnak. A hibái ellenére imádni való anyag számomra, azt meg jól megírom mindjárt miért.

(2021. Iron Lung Records)

Leginkább más stílusú zenéket hallgatok, de néha jól jön egy kis hard-core, mert a kellő helyzetekben arra is rátudok csavarodni. Ebben némileg segítségemre van az Izomerőszakpogo Distro "vezére" Viktor. Leginkább punk, HC zenékből rendel lemezeket, amikből a hozzám hasonló "bolondoknak" is jut. Persze vettem már Tőle frankó post-punkokat is. Meg is lepődött, amikor ráírtam, hogy a SLANT lemezére befizetnék. Mondta is: "Oké, de ez nem olyan, mint   miket szoktál kérni. Meg is lepődtem." Ez igaz, de ez egy marhára bejövős lemez nekem, még ha legtöbbször nem is ebben a stílusban hallgatok cuccokat.

Végre egy beszámolót tudok írni, ráadásul egy nagyon jó kis estéről.  A Hradby Samoty egy igazán izgalmas Szlovákiában megrendezett nyári fesztivál, ahol experimental, noise, dark, elektronikus, különleges zenei formációk és audio-vizuális cuccok vannak. Persze abból is a sötétebb és az underground felé húzó része.  Sajnos az elmúlt években nem sikerült eljutnom a  fő fesztiválra, de az október elejére szervezett pozsonyi esemény már felkeltette az érdeklődésem. Aztán le is tettem róla, mert gondoltam úgysem jön el velem senki. Lassan el is felejtkeztem róla, de a  koncert előtt egy héttel "Entrópiás" Csaba barátom rám csörgött. A kérdése az volt, hogy  nem lenne-e kedvem menni Tábor Radosti-ra Pozsonyba, mert senki sem akar és eszébe jutottam, mint lehetséges útitárs. Annyira meglepett, hogy mondtam hétfőre megmondom, persze két óra múlva már írtam, hogy menjünk. Az igen csak barátságos 10 Euro-s belépő meg szintén hívogató volt, úgyhogy a következő pénteken munka után el is indultunk. 

(2021. blindblindblind)

Nem is tudom honnan kezdjem, mert ez a lemez digitális formában már az év elején megjelent. Sokat kellett várni a vinyl elkészülésére. A megjelenéskor belehallgattam, de vártam a fizikai formátumot, meg el is felejtkeztem róla. Aztán a Független Lemezkiadók vásárán a magyar blindblindblind kiadó asztalán ott volt, így gyorsan vettem is egyet. A lemez dupla vinyl kiadvány, amely borítója nagyon sötét, de valamiért emiatt nagyon szép is. A közepén a szövegekkel van egy bootleg, ami igazán ötletes. A név  Daniel Hedin svéd alkotót takarja, aki 15 szerzeményt pakolt az albumra. A lemez nem rövid, mert közel 70 perc a teljes játékideje, de nagyon - nagyon különleges és igazán komoly művészi produkció. Szóval, nagyjából erről fog szólni ez a poszt.

(2021. Icy Cold Records)

Vannak elmaradásaim néhány lemezzel kapcsolatban, amiből most egyet pótolok is. Az első ilyen a Krakkóban tevékenykedő MEKONG lemeze lett, ami idén májusban került ki. A fizikai formátum a francia Icy Cold Records-nál jelent meg, amelynek a kiadványait követem egy ideje. Így találtam rá erre a lemezre. Aki képben van a kiadó dolgaival, szerintem sejti, hogy milyen stílust takar a lengyel egy személyes projekt zenéje.

(2021. Self Released)

Folyamatosan az történik velem, hogy a darkfolk, neofolk - a két elnevezés, nagyjából ugyanazt a műfajt takarja -  stílusú zenekarokat elkezdem temetni. Egyrészt, mert nagyon hasonlóak mind, és a régebbiek szintjét ha meg is ütik az újak, akkor is nagyon - nagyon hasonlítanak a régebbi csoportokra. Másrészt meg elég sok köztük a nagyon maníros, erőltetett anyag. Ezután, mint mindig majdnem véletlenül belefutok valamibe, ami levesz a lábamról. Ilyen "lábról levevős" lett a Massachusettsben működő CRADLE OF JUDAH debütáló anyaga is.

(2021. Self Released)

Idén már a második teljes anyaga jön ki a MOUTHBREATHE(R)-nek, az elsőről is írtam egy rövidet. Most meg erről a másodikról is fogok. mert ez is elég izmos lett. A zenekarról azóta sem tudtam semmit kideríteni, azon kívül, hogy ausztrál és a Sydney/Salt Lake City tengelyen van valami összefüggés. A Damien, Corey, Lachla, Logan négyes fogat megint csak odaver a hallgatóknak ezzel a kilenc számmal. Lövésem sincs hogyan csinálták, hogy ennyivel a debütáló album után, megint egy ilyen erős cuccot pattintottak össze.

A negyedik napot eleve már valamiféle levezető napnak gondoltam. Persze egyértelmű volt, hogy ez lesz a főnap. Már abból a szempontból is, hogy egy igazi kuriózum fellépés volt a főattrakció. A Fekete Zaj szervező brigádja összehozta azt, amire senki sem gondolt.  A Kátai Tamás jegyezte  Thy Catafalque dalainak élő előadást közel harminc zenész közreműködésével, aminek az eredményeként, kilehetett tenni először a fesztivál történetében a megtelt táblát. Bár nekem nem miattuk lett emlékezetes a zárás, de hát mint minden eddig napnál, most is ezt majd a végén.

Előre tudtam, hogy számomra ez lesz a legtöményebb nap. Még akkor is, ha a végét kicsit el is szúrtam, de erről majd később. Ez volt az egyetlen nap, amikor már az első koncertet célba vettük az Osztálykirándulás színpadon. A kezdő zenekar pedig a SOVIET MONDAY volt. Semmi infóm nem volt róluk egyébként, csak a név fogott meg.