(2021. Heidrunar Myrkrunar)

Pontosan 20 éve, hogy a Kim Larsen vezette dán, OF THE WAND AND THE MOON megjelentette az első nagylemezét. Ami nem lenne olyan fontos információ, ha most nem rakott volna le az asztalra egy hihetetlenül jó nagylemezt. Nincs 20 év után megkopottság, és "csak a szokásos dalok" lemezre "karcolása". Az album elkészítésében segítségére voltak: Sarah Hepburn - ének, Mikkel Elzer - akusztikus gitár, ütősök, szintetizátor, Tim Ellegaard - basszusgitár, Matthew Moller - dob. Persze a zenekar atyja, Kim Larsen  is kézbe vesz néhány hangszert szintetizátor, ének, ütősök, mandolin, akusztikus gitár. Ráadásul a neofolk/darkfolk vonalról nem letérve, de egy kicsit billegve egy nagyszerű albumot hoztak össze.

(2021. Self Released)

Nem véletlenül írtam az új-zélandi duó nevét kisbetűvel, mivel Ők is így használják. Totál véletlenül akadtam bele a bandcamp profiljukba, aztán jól rá is csúsztam, mert annyira más mint amiket hallgatni szoktam. Azt hiszem az ilyesmit hívták a '90-es években "alternatív" zenének, később meg hálószoba popnak. A hibái ellenére imádni való anyag számomra, azt meg jól megírom mindjárt miért.

(2021. Iron Lung Records)

Leginkább más stílusú zenéket hallgatok, de néha jól jön egy kis hard-core, mert a kellő helyzetekben arra is rátudok csavarodni. Ebben némileg segítségemre van az Izomerőszakpogo Distro "vezére" Viktor. Leginkább punk, HC zenékből rendel lemezeket, amikből a hozzám hasonló "bolondoknak" is jut. Persze vettem már Tőle frankó post-punkokat is. Meg is lepődött, amikor ráírtam, hogy a SLANT lemezére befizetnék. Mondta is: "Oké, de ez nem olyan, mint   miket szoktál kérni. Meg is lepődtem." Ez igaz, de ez egy marhára bejövős lemez nekem, még ha legtöbbször nem is ebben a stílusban hallgatok cuccokat.

Végre egy beszámolót tudok írni, ráadásul egy nagyon jó kis estéről.  A Hradby Samoty egy igazán izgalmas Szlovákiában megrendezett nyári fesztivál, ahol experimental, noise, dark, elektronikus, különleges zenei formációk és audio-vizuális cuccok vannak. Persze abból is a sötétebb és az underground felé húzó része.  Sajnos az elmúlt években nem sikerült eljutnom a  fő fesztiválra, de az október elejére szervezett pozsonyi esemény már felkeltette az érdeklődésem. Aztán le is tettem róla, mert gondoltam úgysem jön el velem senki. Lassan el is felejtkeztem róla, de a  koncert előtt egy héttel "Entrópiás" Csaba barátom rám csörgött. A kérdése az volt, hogy  nem lenne-e kedvem menni Tábor Radosti-ra Pozsonyba, mert senki sem akar és eszébe jutottam, mint lehetséges útitárs. Annyira meglepett, hogy mondtam hétfőre megmondom, persze két óra múlva már írtam, hogy menjünk. Az igen csak barátságos 10 Euro-s belépő meg szintén hívogató volt, úgyhogy a következő pénteken munka után el is indultunk. 

(2021. blindblindblind)

Nem is tudom honnan kezdjem, mert ez a lemez digitális formában már az év elején megjelent. Sokat kellett várni a vinyl elkészülésére. A megjelenéskor belehallgattam, de vártam a fizikai formátumot, meg el is felejtkeztem róla. Aztán a Független Lemezkiadók vásárán a magyar blindblindblind kiadó asztalán ott volt, így gyorsan vettem is egyet. A lemez dupla vinyl kiadvány, amely borítója nagyon sötét, de valamiért emiatt nagyon szép is. A közepén a szövegekkel van egy bootleg, ami igazán ötletes. A név  Daniel Hedin svéd alkotót takarja, aki 15 szerzeményt pakolt az albumra. A lemez nem rövid, mert közel 70 perc a teljes játékideje, de nagyon - nagyon különleges és igazán komoly művészi produkció. Szóval, nagyjából erről fog szólni ez a poszt.

(2021. Icy Cold Records)

Vannak elmaradásaim néhány lemezzel kapcsolatban, amiből most egyet pótolok is. Az első ilyen a Krakkóban tevékenykedő MEKONG lemeze lett, ami idén májusban került ki. A fizikai formátum a francia Icy Cold Records-nál jelent meg, amelynek a kiadványait követem egy ideje. Így találtam rá erre a lemezre. Aki képben van a kiadó dolgaival, szerintem sejti, hogy milyen stílust takar a lengyel egy személyes projekt zenéje.

(2021. Self Released)

Folyamatosan az történik velem, hogy a darkfolk, neofolk - a két elnevezés, nagyjából ugyanazt a műfajt takarja -  stílusú zenekarokat elkezdem temetni. Egyrészt, mert nagyon hasonlóak mind, és a régebbiek szintjét ha meg is ütik az újak, akkor is nagyon - nagyon hasonlítanak a régebbi csoportokra. Másrészt meg elég sok köztük a nagyon maníros, erőltetett anyag. Ezután, mint mindig majdnem véletlenül belefutok valamibe, ami levesz a lábamról. Ilyen "lábról levevős" lett a Massachusettsben működő CRADLE OF JUDAH debütáló anyaga is.

(2021. Self Released)

Idén már a második teljes anyaga jön ki a MOUTHBREATHE(R)-nek, az elsőről is írtam egy rövidet. Most meg erről a másodikról is fogok. mert ez is elég izmos lett. A zenekarról azóta sem tudtam semmit kideríteni, azon kívül, hogy ausztrál és a Sydney/Salt Lake City tengelyen van valami összefüggés. A Damien, Corey, Lachla, Logan négyes fogat megint csak odaver a hallgatóknak ezzel a kilenc számmal. Lövésem sincs hogyan csinálták, hogy ennyivel a debütáló album után, megint egy ilyen erős cuccot pattintottak össze.

A negyedik napot eleve már valamiféle levezető napnak gondoltam. Persze egyértelmű volt, hogy ez lesz a főnap. Már abból a szempontból is, hogy egy igazi kuriózum fellépés volt a főattrakció. A Fekete Zaj szervező brigádja összehozta azt, amire senki sem gondolt.  A Kátai Tamás jegyezte  Thy Catafalque dalainak élő előadást közel harminc zenész közreműködésével, aminek az eredményeként, kilehetett tenni először a fesztivál történetében a megtelt táblát. Bár nekem nem miattuk lett emlékezetes a zárás, de hát mint minden eddig napnál, most is ezt majd a végén.

Előre tudtam, hogy számomra ez lesz a legtöményebb nap. Még akkor is, ha a végét kicsit el is szúrtam, de erről majd később. Ez volt az egyetlen nap, amikor már az első koncertet célba vettük az Osztálykirándulás színpadon. A kezdő zenekar pedig a SOVIET MONDAY volt. Semmi infóm nem volt róluk egyébként, csak a név fogott meg.

Ugyan nem terveztük, de talán ez volt a leglazább napunk. Egyrészt mert a techno party-ra nem voltunk felkészülve hajnal fél 5-ig, másrészt meg némi torokfájás is hátráltatott.

Fotók: Sándor László

Eléggé ínséges idők járnak a járvány miatt, a koncertek szempontjából is. Ennek ellenére titkon reméltem, hogy legalább a FEKETE ZAJ FESZTIVÁL megrendezésre kerül. A remény beteljesedett, amiért hatalmas köszönet az egész szervező gárdának és a lebonyolító stábnak is. Nagyjából a magyar vonalra számítottam a fellépőknél, de szerencsére sikerült néhány külföldi produkciót is elhozni. Nem kis örömömre.

(2021. Self Released)

A New Yorkban élő és alkotó Deidra Skye nevű hölgyről semmit sem tudtam meg eddig. Ráadásul ezzel az anyaggal együtt, csak öt dala került ki a bandcamp-re. Az augusztusban publikált három számos EP mindegyike talán külön stílusú is, és igen csak jók. Nem tudom, hogy ez út keresés-e, de nagyon - nagyon ígéretes. Ezért is írok róla. A három szerzeményt otthon rakta össze a kisasszony és nagyon jól sikerült. Pedig több stílus is keveredik bennük.

(2021. Self Released)

Nem olyan régen kaptam meg a SUMMITEER  zenekar a bemutatkozó lemezét. Legalábbis elsőre azt hittem, hogy zenekar, de nem is zenekar, hanem egy személyes projekt, ami Szecsődi Tamás gitárost, zeneszerzőt takarja. A megvalósításban  a szerző segítségére volt Oláh Marcell  az ének nagyobb részében, a masterelésben és a keverésben. Két dalban basszuson Papp Domonkos, Szűcs Dávid  a 3. szám énektémájában, Kelemen Gábor pedig 4-ben dobon. A hét számos Wisdom Teeth igen csak kerekre sikeredett. Még úgyis, hogy nem feltétlenül az én vonalam a lemez anyaga. A számok első vázlatai elég régóta a fiókban hevertek, majd 2015 után Tamás elkezdte ezekből felépíteni a dalokat. Lassan, 2018-ig rakosgatott össze, rögzített részeket, dalokat. Majd egy éves megszakítás után, 2020-ban porolta le újra és Oláh Marcellal (ex-Border Of Byzantium) kiegészülve 2020 decemberében kezdték el felvenni ezt a hét számot. A zenei koncepcióban a '90-es évek végi, 2000-es évek elei post-rock/post-grunge vonal hangzásaink modern, 2021-es megjelenítésén volt a hangsúly. Na nézzük, hogyan sikerült!

(2021. Forbidden Palace Records)

Ez a lemez nagyon "beköszönt hozzám", mert pont valami ilyesmi csemegére vágytam. Írtam már több Forbidden Palace Records-os kiadványairól és megint nem csalódtam a ráérzésükben. Az EATERS OF THE SOIL, egy 2020 decemberében alakult holland trió, aminek tagjai: Rutger van Driel – pozán (harsona), Stef Brans – gitár, Niels Achtereekte – basszus, szintetizátorok és zeneszerzés. Ez a négyszámos EP meg a bemutatkozó anyaguk, ami szerintük doom/noise/improv/jazz, ami teljesen igaz, meg nem is, de kicsit mégis. Ezt majd a posztban jól ki is fejtem.