XIX. Wroclaw Industrial Festival 2020. 11. 06 - 08.
Sajnos a Wroclawi Indusztriál Fesztiválnak is betett a járványhelyzet, de nézők nélkül és leginkább lengyel előadókkal online, mégis csak tető alá hozták az eseményt a szervezők.
Korábbi írásaimban már jeleztem, hogy a lengyel zenei színtér eléggé változatos, izgalmas és figyelemre méltó sok stílusban. A wroclawi fesztivál, ami lassan 20 éves múltra tekint vissza is elég erős felhozatalt szokott hozni lengyel és nemzetközi előadókból is. Elektronikus, ipari és egyéb ezekhez a stílusokhoz köthető fellépőkből. Valahogy lengyel zenészek, zenekarok a "nagy nevek" miatt nem kerülnek annyira fókuszba. Erre itt van az online fesztivál és csak füleltem és néztem, hogy mennyire jó produkciók vannak a fesztivál profiljába tartozó zenékből Lengyelországban.
Jobb dolgom nem lévén, legtöbbjét végig néztem élőben!
Nagyon köszönöm a lehetőséget a szervezőknek, hogy így nem maradtam le róluk!
Ez a poszt egy szubjektív ajánló, de a többi koncert is megnézhető az oldalon. Bár, ahogy most nézem, nagyjából mindet ajánlanám valamiért. Bocs!
A BRUNSTEN egy dán trió, ami egy noise-rock alapú "darálót" üzemeltet, bár túl egyszerű így kategorizálni őket, mert ez még sem igaz teljesen. Még pedig azért, mert vannak benne finomságok. Ahogy mondják: "amikor a kevesebb, több". Az 1500 című lemezt 2018 őszén vettek fel, mennyiben a keverés miatt csúszott, akkor megérte a zenekarnak is várni az idén októberi megjelenéssel. Elképesztőn jól szól mind a tíz szám a lemezen. 
A Párizsban működő SUBZERO FUN 2015-ben alakult zenekar és elég aktívak is. A tavalyi év májusa és 2020 májusa között négy anyagot is kidobtak a bandcamp-re. A zenekar tagjai, jelentsenek bármit is a rövidítések: 
A Black Magnet egy Oklahoma City-ben működő egy személyes projekt, aminek az "agya" James Hammontree. A szóló munka egyébként meghallgatva a 24 perces lemezt piszkosul nem jön le, mert annyira telt az egész hangzása. Nekem amíg utána nem néztem eszembe se jutott. Azt gondoltam, hogy ez minimum egy duó formáció. Egyébként eddig, 2018-ban egy EP-t jelent meg tőle és ez az első teljes lemez anyaga. Ami azért valljuk be, csak egy kicsit hosszabb egy átlagos EP-nél.
Vettél már úgy lemezt, hogy bele se hallgattál? Amennyiben igen, akkor tudod hogy miért. Amennyiben nem, akkor én megválaszolom a saját válaszomat erre a kérdésre, a fenti lemezzel kapcsolatban. Egész pontosan azért, mert hosszú idő után ez az első lemez, amit így vettem meg. A LivingTotem-ről a budapesti Test Dept koncerten hallottam először, sőt zenét is akkor hallottam Tőle először. Néhányan rá is csodálkoztak, hogy nem ismerem Gulyás András "dolgait", mert mint DJ (DJ KRAAK) és mint előadó is ismert volt több ismerősöm előtt is. Szóval, a koncerten olyan LiveAct-et nyomott, hogy teljesen felidézte előttem azt a hangzást, azt az elektronikus zenélést, amiért a '90-es években szerettem ezt a műfajt. Egyszerűen minden hangját élveztem a műsorának. A koncert után megvettem az előző Raw Effort 
A bristoli csapatra nem magamtól találtam rá, hanem az igazán kiváló REACTION nevű magyar hard-core fanzine utolsó számában. Egyből felkeltette az érdeklődésem, mert az interjú bevezetőjéből kiderült, hogy az újság tartalmának egyik valamennyire "kakukktojása" a zenekar stílusa. Meghallgattam a korábbi lemezüket, majd gyorsan elém került, hogy a hamarosan megjelenik az új albumuk is. Vártam, vártam és meg is jelent szeptemberben. Az új album már előre elárulhatom, nekem nem okozott csalódást! Azt azért sajnálom megint csak, hogy élőben nem láttam amikor Magyarországon jártak.
Néha még nekem is furcsa, hogy az angol CRISIS megjelenéseiről írok. Mivel azt hittem, hogy ez a zenekar elveszik a legendáriumban és a 40 év ködében. Meg azt is hittem, hogy az újjáalakulás után, a korábbi anyagok újra kiadásaival és néhány koncerttel lezárják a történet. De úgy tűnik, hogy az eredeti tagok Tony Wakeford és Clive Giblin tényleg nem egy nosztalgia zenekart akartak csinálni. Bevallom, nem nagyon hittem benne inkább abban, hogy a post-punk hullámra akarnak felülni. Ehhez képest, itt egy új négy számos EP. (Aki fel akarja venni a fonalat, rakok 
Tisztában vagyok vele, hogy az eredeti megjelenése a COIL lemezének nem 2019, hanem 1992. Ebből kitalálható, hogy a tavalyi egy újra kiadása az albumnak. Majd 30 évvel később kiadni valamit elég nagy bátorság. Bár ennél a duónál nem annyira, mert ez a lemez szerintem egy elektronikus zenei mérföldkő és valahogy még mindig friss, még ha megosztó is. A COLD SPRING RECORDS valahogy rá állt az újra kiadásokra, mert az elmúlt években kiadta pl. újra többek között az SPK, Psychic TV néhány lemezét is. Ez az album megjelenés azért fontos, mert annak idején szinte beszerezhetetlen volt itthon vagy ha beszerezhető volt, akkor nagyon drágán. Nekem egy TDK kazettán volt meg, mert volt egy barátom akinek én hoztam külföldről a '90-es évek közepén. Csak nekem épp nem volt rá pénzem, ezért átvettük kazira.
Elég sok dolgot be fogok vallani, majd ennek a posztnak az írása közben. Először is, hogy erről az anyagról már írtam egy bejegyzést a megjelenés évében, de véletlenül kitöröltem. Mivel sokat vártam arra, hogy kirakhassam bekeveredett más jegyeztek közzé és töröltem. Azt hiszem az jobb poszt volt, mint ez lesz, de mégis szeretem ezt a lemezt.
Aki ismeri Douglas P. munkásságát az tudja, hogy a The Corn Years hivatalosan 1989-ben jelent meg először. Szóval ez nem egy új DIJ kiadvány. Egyébként 1989-ben sem egy teljesen egy új lemezről volt szó, mert az 1985 - 1987 közötti albumokról (Brown Book, Word That Summer) volt válogatás, kiegészítve néhány újra felvett vagy nagylemezen nem megjelent felvétellel. Persze felmerülhet a kérdés, hogy 30 évvel megjelenés után minek írok róla. Értelemszerűen azért, mert megjelent újra valamivel kicsit több tartalommal, amire a The Corn Years Plus cím is utal.
Végre sikerült valami igazán karcos anyagba bele akadnom. Bár ez nem jó szó, na mindegy! A New - York-i UNIFORM egy két tagú különítmény, amit Michael Berdan (ének, elektronika) és Ben Greenberg (gitár, elektronika) visz a hátán és hozzájuk csatlakozott Mike Sharp dobos. A csapat 2013-ban alakult és a Shame a negyedik lemezük. Ajánlólevélnek annyi, hogy ha megvan a THE BODY, akkor a srácok 2018 óta három közös lemezt is felvettek velük. Szóval biztosan nem véletlenül kooperálnak együtt! Meg egyébként jártak már Budapesten, szóval nem hiszem, hogy mindenkinek újdonság lesz, de ez akkor is egy új lemez.