Ennél szebb lemezt idén még nem hallottam. Igen, szép. Egyrészt a hangszerelés, másrészt a hangulata és kompozíciók felépítése miatt is. Az Ô Lake egy francia project, amit Sylvian Taxier francia zenész alapított 2017-ben. Nem is tudom hogyan fogalmazzam meg, hogy mi is hallható a lemezen. Annak ellenére, hogy nem nehezen megfogható a stílusa számomra, a szépsége mégis mindent visz. Nem is érdemes kategórizálni. Neoclassical, kortárs komoly zene? Legyen az első, mert az utóbbihoz kicsit könnyedebb. A szerzőt Alphonse de Lamartine (1790 – 1869) a francia romantika egyik legmeghatározóbb költője inspirálta, ami gyönyörűen átjön a zenén keresztül. A lemezt nem a napokban kaptam, de időzítés, hely és a megfelelő környezet kellett, hogy meghallgassam többször is. Mindjárt le is írom miért, miután az újra belehallgatások utána, a melengető érzéseim elmúltak.

A Still egy kilenc számos gyűjtemény, ami nagyon egységes és nagyon jól megkomponált anyag. Alapvetően zongora adja a dalok alapjait, erre épül rá a vonószenekari támogatás, ami eleve a szívem csücske és ezzel együtt olyan hangulata van, hogy minden benne van, amit az életről, a szerelemről, csalódásról romantikáról el lehet mondani ezen a „nyelven”. Az első szerzeményben már elkapott a merengés azon, hogy ez nagyon egyben van és minden ami abban a pillanatban körülöttem van, a legjobb jó értelemben megállt. A második Night Movies egy drámai film végső kockáinak kísérete is lehetne. Gyönyörű előre jövő vonósokkal, hihetetlenül telített hangzással. Már itt éreztem, hogy valami fura lágy érintések lesznek bennem a zenétől. Nagyon megérintett. Aztán egy zongoradarab jön, amit többször is újra hallgattam annyira megfogott. Minden szépség, megélt szomorúság a helyére került bennem és távolról visszanézni tudtam rájuk.

A negyedik Avalanche-ban visszatérnek a vonósok és szépen lassan építkezik. Kicsit olyan, mint ahogyan a köd a víz felett a napfelkeltével kezd eloszlani. A háttérben megjelenik egy dobszerűhang, majd a kiállás után berobbannak a dobok, a zongora szép köröket játszik. Ezután leállnak a dobok, a háttérben megjelenik egy szintetizátor, majd újra visszaerősödik ez egész, de a szintetizátor marad. A zongora „fegyelmezetteb” lesz és szépen lassan „eloszlik” a köd. A folytatásban ismét a vonósok jutnak főszerephez, nekem a December 30th, a lemez közepén egy megnyugvást hozott. Nagyon sok benne a hegedű. Viszont a végén gyönyörű a minimalista zongora lezárás. A folytatásban jön a beszédes című Funeral, amitől teljesen kész lettem. Egy zongorára írva hallatszik, ahogy a billentyűk lágyan kopognak. Az első hallgatásnál kellett is egy kis szünet, hogy amit felhozott bennem érzés szinten azt visszatoljam magamba.

Szerencsére ezután a Here jön, ami szintén zongorára épül, de a nagyjából a felétől bejönnek ütősök és egy kis ritmus, így könnyedebb lesz az egész. Itt éreztem egyedül a neoclassical meghatározás létjogosultságát. ettől függetlenül ez is egy szépen összerakott darab. AZ utolsó két szerzemény a Distance és a Motions alatt, csak bámultam kifelé az ablakon. Mindkettőt még jó darabig eltudtam volna hallgatni és átadni magam a jelen pillanat jó érzéseinek. Remek kerek lezárás.

Az Ô LAKE lemez egy nagyon szépen hangszerelt, nagyon pozitív és érzelmes album. Engem nagyon megfogott többször is. Visszaolvasva a posztot, azt hiszem ennyire személyes lemezbemutatót nem írta még, pedig semmi konkrét történetem nincs benne. Nagyon ajánlom, mert nem sötét, nem nehéz, de mégis tele van érzelemmel. Zeneileg is valahogy nekem minden a helyén van benne. Ez az a lemezt nagyon meg kellene rendelni, csak a posta majdnem a lemez árával vetekszik sajnos. A blog tartalmait követve azt gondolhatjátok, hogy a Still nem az én érzéseimre rezeg. Pedig, de…

Meghallgatás, rendelés itt: https://olakemusic.bandcamp.com/

Fbook: https://www.facebook.com/olakemusic

Offical:www.olakemusic.com