WHITE STAINS - Dream Shall Flash (redux)
(2024. Zoharum)
Akkor gyorsan kezdésnek tisztázom is, hogy a Dream Shall Flesh nem új lemeze a svéd White Stains-nek, mivel az több okból is lehetetlen. Egyrészt a mert már egyszer 1991-ben megjelent, másrészt meg az egyik alapító tag 2022-ben elhunyt, így Ő nem vehetett volna részt az elkészítésében. A posztot azért írom, mert lehetséges van még itthon olyan "őrült" - egyet már tudok - , aki szívesen begyűjtené a zenekar felvételeit. Az első archiv anyaga '80-as években kiadott EP-kkel, single-kel tavaly megjelent a kiadó gondozásában és íme a folytatás. Viszont ennek a kiadásnak az eredeti 1991-eshez képest van egy kis érdekessége. Pontosabban kettő is. A zene meg nem olyan, mint a néhány évvel korábban felvett számok. Mik is ezek, ahhoz kénytelen leszel rá kattintani a tovább olvasására.
Régen írtam a már a Kentin Jivek anyagairól. Pedig a francia zeneszerző, énekes folyamatosan dolgozik valamin. Valamiért úgy alakult, hogy az elmúlt évben lemaradtam a megjelenésiről. A most elkészült lemezét viszont elküldte nekem, aminek nagyon örültem. Miután meghallgattam, meg még inkább annak is, hogy fizikai formátumban a polcomra került. Nem mindig szoktam komolyan venni azokat az ajánlásokat, hogy fejhallgatóval hallgassak meg valamit. Ezt most komolyan vettem és nagyon jól tettem. Gondolhatja néhány olvasó, hogy: "na akkor ez valami ambient lemez lesz." Rosszul gondolja, mert az is meg nem is, meg más is. Talán kicsit más is, mint a korábbi anyagai. Miben más? Milyen benyomásaim vannak a L'Ange Des Six Eaux-ról? Értelemszerűen ez lesz a lenti írás témája.
Egyértelműen én vagyok tudatlan, de az 1991 óta működő horvát 
A Berlinben működő GOLDEN APES-ről szerintem nyugodtan leírhatom, hogy egy "intézmény". Leginkább azért, mert a zenekar 1998-ban alakult, az első lemezük 2000-ben jelent meg, a Our Ashes At The End Of The Day pedig a sokadik albumuk. Az első pár lemezüket hallottam a 2000-es években, utána nem igazán "jöttek velem szembe". Persze ez nem jelenti azt, hogy nem történtek tagcserék vagy változás a zenekarban, de még élnek. Most viszont a francia ICY COLD RECORDS-nál megjelent az új 8 számos nagylemezük. A kiadóból kitalálható, hogy eleve valami sötét hullámba tartozó bandáról van szó. Nem lesz nagy megfejtés a posztban, de ha nem tetszene nem írnék róla. Miért olvasd el és hallgass is bele? Csak.
Azt hiszem ilyen hosszú című lemezről még nem is írtam. A MILA CLOUD egy Varsóban tevékenykedő egy személyles projekt. Igazából sohasem érzek késztetést arra, hogy megfejtsem ki van ez ilyen albumok mögött. Nem is annyira számít, meg Ők, Ő sem gondolom hogy ezt tartja fontosnak. A Long Way Back From..., ha jól számoltam az ötödik lemez, ami ezen a néven felkerült a bandcampre. Az ismeretségünk ezzel a lemezzel kezdődik. A stílus meghatározásban nagyon tetszett a dronegaze/cloudgaze meghatározás. Akkor nézzük, meg hogy nálam mi jött át. Mert átjött, egyébként nem csapkodnám most a billentyűket.
Nagyon bírom a lengyel zenei színteret, mert mindig találok valami igazán izgalmas anyagot. Nekem pont ilyen a SCHRÖTTERSBURG decemberben megjelent lemeze is. Ami egyébként ha jól számoltam már a hatodik, de én korábban nem hallottam róluk. Szerencsére a lengyel kiadó kiadványait követem, így akadtam rájuk. Ez a lemez nagyon betalált, mert igazán erős és színes lemez. A színességet meg nem úgy kell érteni, hogy elkápráztatnak a hangszeres tekeréssel, hanem felépítenek egy világot, ami ötvöz nekem sok igazán tetsző dolgokat. Az első hallgatásnál még úgy voltam vele, hogy fogalmam nincs mit is írjak róla. Igazából sem a tagokról, sem egyéb körítésről nem tudok. A facebook profil alapján jelenleg négyen vannak, ami hangszerelésben gitárt, basszust, énekeket, dobokat, olajoshordót, vasakat és elektronikát takar. Eszeveszett jó anyag!
Valahogy minden év végén felé belebotlok valami olyan lemezbe, ami igazán magával ragad. Pedig nem az általam a blogon megjelenő stílusú zenék közzé tartozik feltétlenül. Aminek én örülök, mert érdekel engem azért más is! Most ez a lemez az olasz SAN LEO novemberben megjelent ötödik albuma lett. A zenekar 2013 óta jelentet meg felvételeket, de én igazából most ismerkedtem meg velük. Sok minden van a szerzeményekben, ami igazán oda ragasztja a fejhallgatóhoz az embert. Egyébként mind a négy felvétel kicsit más. A borítóról azt hiszem lehet némi ötletet meríteni, hogy merrefelé "kalandoznak".
Akkor gyorsan rakjunk rendbe egy - két dolgot, ami nekem sem volt egyértelmű. A TOJO YAMAMOTO nem egy személy, hanem egy zenekar. Akkor ki az a Tojo Yamamoto? Mivel nálunk nem annyira ismertek a pankrátorok - kivéve a rajongókat -, az említett Úr egy Hawaii-n született pankrátor volt, aki a '60-as évektől volt jelen a műfajban, egészen az 1992-ben bekövetkezett haláig. A zenekar tagjai számára egy ikon volt gyerekkorukban ha jól értettem egy intejúból, ezért kapta a banda ezt a nevet. A második, hogy ez a lemez szeptemberben jelent meg, de csak most sikerült rendesen rácsússzak, ezért írok róla most. De most nem is akárhogy! Szóval milyen a zene? Na, az lesz a posztban.
A németországi Kölnben tevékenykedő TV CULT debütáló nagylemeze, a november végén megjelent Colony. Nekem a lemezcímről egyből a Joy Division szám ugrott be. A zenekar neve meg szimplán tetszett, így egyben a kettő volt "meghívás" arra, hogy a 10 számos lemezt meghallgassam. Pedig esküszöm, fogalmam sem volt róla, hogy milyen zenét játszanak. Amiből végül nem egy meghallgatás lett. Ebből kitalálható, hogy találtam benne valamit, ami megfogott. Végül is nem csak valamit, hanem jó sok mindent. Persze elég gyorsan ellehetne intézni azzal, hogy post-punk, ami igaz is. De én nem szeretném, mert ez a lemez nálam ennél többet érdemel. Mégpedig azért, mert egy dolog teljesen biztos, hogy ebben a lemezben semmilyen görcs, erőlködés nincs, ezt azért jelentem ki, mert megszólalt és simán "végig gyalogolt" rajtam. Ráadásul jó a post-punk gyűjtőfogalom, de nem pontos. Erre a lemezre sem!
Valahogy úgy tűnik, hogy egyre bővül a dark/gothic vonalon felvételeket készítő magyar zenekarok száma. Én ennek igazán örülök, mert egyrészt szeretem a stílust, meg a sokból mindig egyszerűbb olyat találni, ami nekem teszik. A VÉNA bemutatkozó négy számos anyaga egy ilyen, nekem tetsző megjelenés. A duó 2017-ben alakult, ahhoz képest meglepő hogy csak most jelent meg az első anyaguk. De nincs ezzel semmi probléma, mert legalább itt van. Meg hátráltató tényezők mindig lehetnek.
Vannak olyan zenei stílusok amikkel többet foglalkozom, meg többet is hallgatok mostanában, de ez nem azt jelenti hogy nem érdekel más is. Ezt leginkább úgy értem, hogy vannak régi kedvenceim amikből kevés vagy inkább, igazán kevés nekem tetsző jelenik meg manapság. A seattle-i HEADSTONE BRIGADE olyan stílusban jelentette meg az új anyagát (is), amit én régen sokkal jobban figyelemmel kísértem. Ez pedig a dark-folk/neofolk/apocalyptic-folk címkével jegyzet műfaj. Persze tudom, hogy ebben nehéz újat alkotni, viszont minősségit lehet. Ahogy ez a lemez is mutatja, még mindig sikerül jót alkotni ebben a műfajban is.
Lövésem sincs, hogy került elém ez a lemez, de belehallgattam és úgy éreztem ez menni fog. Mivel ez egy debütáló nagy lemez és is csodálkoztam, hogy mennyire érett, energikus és kerek mind a 12 dala. Gondoltam akkor utána is nézek a csapatnak, és ekkor jött a meglepetés. Még pedig az a része, hogy ezt azért nem egy tapasztalatlan brigád rakta ezt össze. Plusz a chicagó-i hármassal kapcsolatban felvillant egy - két olyan zenekar név, ami azért elég pozitív nosztalgiával töltött el. Szóval a GHOST FOREST három igazi "szakemberből" áll, akiknek a korábbi zenekarai is figyelemre méltóak ebben a műfajban. Kik a hármas tagjai és miben játszottak? A következők: James Kimball (Laughing Hyenas, Mule) - dob, Scott 'Gub' Conway (Gauge, Even in Blackouts) - gitár, ének és Brant McCrea (Chicago Rot/Streetwisemen) - ének, basszus. Azt hiszem ezekből a bandákból a Laughing Hyena a legismertebb, mondjuk nekem nagy kedvencem volt a '90-es években.
A szegedi LUCY DREAMIN' két év után új lemezzel jelentkezett. Nekem az előző teljes lemezük is tetszett, sőt kifejezetten élveztem a két basszusgitáros felállást, ami itt is megmaradt. Aki nem hallotta még őket annak nem kell arra gondolni, hogy a két mélyre hangolt hangszer a földbe döngöli a hallgatót. Nem döngöli, sőt néha eszembe sem jutott, hogy két basszusgitár van benne. Ahogy az új szerzeményeknél is simán le lehet tőle vonatkoztatni. A trió tagsága nem változott, Lengyel Zoltán – basszus, ének, Tikvicki Tamás – basszus, indiai harmonium és Vázsonyi Ákos - dob,
Amikor megkaptam az amszterdami székhelyű LABASHEEDA új lemezének linkjét és sajtó anyagát, hirtelen nem tudtam "merre is induljak" velük. Még pedig azért nem, mert a holland trió 2004 óta létezik és én semmit sem tudtam róluk eddig. Aztán jött a címke, hogy "art-rock" ami szintén nem könnyítette meg a dolgom. Néhány napig tologattam is magam előtt a lemez meghallgatását, aztán jött egy megfelelő alkalom és elkezdtem. Milyen jól tettem, mert ha nem jutok el odáig, akkor nincs ez a poszt. Meg értelemszerűen akkor sincs, ha valami nem igazán nekem pont nem tetsző album lenne. De a Blueprints megfogott, meg szerintem mást is meg fog!
Az a szokatlan helyzet állt elő, hogy ez a poszt a lemez megjelenése előtt fog kikerülni. Ugyanis az a megtiszteltetés ért, hogy a RAIN TO RUST török dark-wave/post-punk duótól megkaptam az új lemezüket meghallgatásra a megjelenés előtt. Korábban írtam már a lemezükről, ami akkor nagyon tetszett. Kíváncsian vártam a második teljes lemezanyag meghallgatását. Az szerintem egyre egyértelműbb, hogy a török dark/post-punk színtér abszolút felkerült a műfaj térképére. Nálam például a szintén a kiadóhoz tartozó, és szintén török Ductape a 2022-es évben talán a műfaj egyik legjobb lemezét rakta le az asztalra. Gondoltam nézzük meg, hogy a 2023-as év és a RAIN TO RUST tartogat-e meglepetést.