DEATH CULT - Paradise Now
(2024. Beggars Banquet Records)
Azt hiszem jó sok mindenkinek megvan az angol The Cult, a viszont nem biztos, hogy az előd zenekarok, mint a DEATH CULT vagy Southern Death Cult is beugrik. Akinek igen, attól elnézést! Az viszont 100%, hogy a goth-rock vonalon mozgók nagyon is tudják ezt az infót. Nagyon jó dalokat írtak és színpadi showkat csináltak. Legalábbis én mindig imádtam az utóbbi két felállást (is). Sőt, leginkább mindig is azt. A DEATH CULT végül is a The Cult-ban együtt mozgó páros Bill Duffy és Ian Astbury első közös munkája volt. Csak félve jegyzem meg, hogy a magyar ismertebb dark-wave zenekarokra, mint az F.O.System jelentős hatást gyakorolt a két korai formáció (is), meg csapjuk ide azért a The Cult Dreamtime-ját is. Gondolom furcsa ez a nosztalgiázás, de végül is nem csak nosztalgiázás, de mégis csak. A lényeg!
Elég nehéz a Hideg Roncsról elfogultság nélkül írnom. Egyrészt, mert Broder Ferenc és Rácz Mihály duóját a '90-es évek eleje óta ismerem. Az Ő ambient, zaj, drone, experimental, elektronikus - néha, sokszor nem elektronikus - zenéjének szokatlansága és mélysége, már akkor megfogott. Plusz kevesen tudják, de ebben a műfajban, az akkor eléggé nagy nevű drone kiadónál, a német Drone Records-nál megjelent egy 7 inches vinyljük is A vihar címen 1994-ben. Másodsorban meg hosszú csend után újra elkezdtek zenélni, így volt lehetőségem velük egy színpadon állni. Ami számomra megtisztelő volt, a többi kapcsolódási pontot meg nem vázolnám fel, mert túl hosszú lenne. Mindenesetre az simán leírhatom, hogy a sorolt műfajok egyik leghangsúlyosabb létrehozói voltak itthon. Ez a lemez egy gyűjtemény, ami úgy Hideg Roncs lemez, hogy nem teljesen az.
Néhányan, akik rendszeresen olvassák a blogot már tapasztalhatták, hogy a lengyel zenei színtérén mindig találok valami érdekességet. Viszont ezt most nem én találtam, hanem kaptam egy emailt a SAM-től. Először azt szúrtam ki, hogy bluedrone stílus. Az meg mi? Persze, hogy elkezdett érdekleni, hogy mi is lehet ez az anyag. A háromszámos lemez játékideje a 40 perchez közelít, ami elve meglepett. Igazán viszont az sokkal jobban amit hallottam, mert megfogott elsőre. Pedig nem mindig szokott a "ilyesmi" egyből bejönni nálam. Jöhet a kérdés: Mi az az ilyesmi?
Sok éve figyelem Steve von Till alkotói munkáját, persze a Neurosis-sal és a Tribes Of Neurot-tal kezdve. Szerintem sokan tudják, hogy a saját neve alatt futó szóló anyagai inkább egyfajta folk hatású, gitáros - énekes balladisztikus zenei élmények, míg a HARVESTMAN egy sokkal tágabb zenei merítésből építkezik. Valahogy hozzám utóbbi sokkal közelebb áll, mert volt velük több olyan megélésem, ami meghatározó volt számomra. A leghangsúlyosabb "közös tapasztalás" 2017-ben megjelent Music for Megaliths megjelenésekor volt. A barátaimhoz utaztam Londonba, amikor a repülőn meghallgattam a lemezt és az egész valahogy körbe fogott. Aztán este újra meghallgattam, majd másnap reggel a barátaim megkérdezték, hogy láttam-e már az egyik leghíresebb megalitikus építményt a Stonehenge-t. Nem láttam, megleptek, elvittek, aminek nagyon örültem, mert nem is beszélem a lemezről egy szót sem nekik. Nem a véletlennel tulajdonítom azóta sem a zene és helyzet alakulását. No, de visszatérve a az új anyagra:a Triptych: Part One a címből kitalálhatóan egy három lemezes egység első fejezete. 
Tudom kevés magyar anyagról írok, de ennek nem az az oka, hogy nem érdekelnek, csak nem sok jut el hozzám. Persze a LanternI-al más a helyzet, mert velük így vagy úgy, de kapcsolatban vagyok. Szóval annyira nem lepett meg, hogy új nagylemezt jelentetnek meg. Az viszont igen, hogy az előző 5 évvel ezelőtt jött ki. A Budapesten működő négyes Frontier című albuma öt felvételt tartalmaz. No, de azt bő 45 percben! Plusz pozitívum még, az is hogy a 
Gyanítom, hogy nem csak én kaptam fel a fejem a két név olvasásán. Főleg, hogy még együtt is csináltak egy lemezt. Mindkét előadót elég régóta ismerem. A MEAT BEAT MANIFESTO 1992-es Satirycon című lemez az egyik első elektronikus zenei lemez volt, ami a kedvencem lett. Jack Dangers vezette angol csoport a breakbeat, a techno, dub, és számos elektronikus leagázásban tevékenykedik, tevékenykedett, ezek miatt (is) az underground elektronikus zenében is jelentős alkotónak tartom. A MBM ugyan zenekarként van jegyezve, de Dangers az egyetlen állandó tag hosszú ideje már. A japán MERZBOW Masami Akita egy személyes noise, hars-noise, experimental - noise, stb., elektronikus "kinyilatkoztatása", aki nagyon súlyos, zajos, sok mindent keverő lemezeket jelentett meg. Ráadásul 1979 óta dolgozik az anyagain. No, de szerintem van aki képben van velük, aki meg nem az nézzen utána, mert sok anyag van fenn a neten róluk. Ez a két Úr "követte el" az április 26-án megjelenő Extinct című lemezt. Persze ez a fizikai formátumokra értendő, mert a digitális verzió a kiadó bandcamp oldalán már fent van.
Gondolom kitalálható a címből, hogy van Conditions is, így értelemszerűen az írországi Belfastban működő CHALK második EP-je a Conditions II. Persze az elsőt is meghallgattam, ami tavaly májusban jelent meg, de mivel ez a friss EP most erről írok. A zenekar amit ők nem hívnak annak, hanem inkább projektnek igazán izgalmas anyagot rakott össze. Mondjuk nekem, minden eddig megjelent felvételük az. A trió tagjai: Ross Cullen - ének, gitár, basszus, szintetizátor és elektronikus hátterek, Benedict Hardie-Goddard - gitár, 
A Pohorony Druzej - csak aki nem tud cirilt olvasni - , a név Barátok temetését jelenti. A friss orosz zenekar zenéjéről a név azt hiszem sugall valamit. A debütáló lemez címe Kardioszklep, amit fogalma sincs mit jelent. A trió tagjai: Vika - ének, Nick - gitár és Vadim basszus, amiből kitalálható, hogy az alapot programozott dobok adják. Azt hiszem a stílus meghatározáshoz ez még tovább visz. Ami elég egyszerűen nekem post - punk/dark - wave keverék. Ugyan a számok nem túl hosszúak, de biztató kezdést pakoltak össze a későbbi folytatáshoz.
A kiadóról hallottam már, de egyik kiadványát sem ismertem. Engem nem fogott volna meg a "zenekar" név - ami nem is egy zenekar, hanem egy személyes projekt - , így magamtól nem biztos hogy belehallgattam volna. Szerencsére megkaptam a linket a szerzőtől Kovács Balázstól. Elsőre belefülelgettem csak és nem értettem, mert úgy nem is állt össze, de a Légbegyökerezve teljes meghallgatása adott egy nagyon izgalmas majdnem 40 percet. Ez olyan zene, amit érdemes előtte megpróbálni értelmezni és a szerző iránymutatásai alapján, gondolkodni róla. Ez a poszt jó sokáig készült, mert többször visszatértem valamiért, egy hangért, egy hangulatért a hallgatására. Hogy miért? Megpróbáltam valahogy összefoglalni. Remélem sikerült! De azt már most jelzem, hogy nagyon szubjektív lesz.
Borzalmasan hosszú bevezetőt lehetne írni a LUSTMORD-ról, ami annak is köszönhető, hogy a dark-ambientben ez a név egy alapkő. Aki ismeri Brian Williams aka. Lustmord munkáit, annak semmi újdonságot nem jelentene. Viszont az nem biztos, hogy mindenki hallott róla vagy ismeri a korábbi dolgait. Ezért úgy döntöttem, hogy a lemez recenzió előtt csak írok róla néhány információt. Azért is, mert nekem Ő egy olyan alkotó, aki megkerülhetetlen több szempontból is. Az elektronikus dark-ambientben mindenképpen, de vizuális és hangművészként is jelentős előadónak tartom. Ráadásul a pályafutás több mint 40 éve kezdődött, ami az első kísérletezős és érlelődési folyamata után, egy igen csak központi helyet foglal el a zenei paletta fenti említett szegmensében (is).
Mindig öröm számomra, ha magyar előadóról írhatok. Főleg akkor, ha még ráadásul számomra érdekesnek is tűnik a megjelenő album. Gyanítom ezzel jó sok mindent előre vetítettem. Vagy nem. Porteleki Áront én a Dorota zenekar dobosaként ismertem eddig. Nagyon meglepett, amikor megtudtam hogy szóló dolgai is vannak. Nem voltam képben arról, hogy más irányokba is alkot. Azt azért már korábban hallottam, hogy színházi darabokhoz is készített zenéket. Ez is meglepett meg az is, hogy a népzenéshez is elég erős kötödése van családi vonalról, és Ő maga is játszik brácsán. Nem voltak prekoncepcióim a Smearing-hez, ezért valami nagy nyugalommal kezdetem el hallgatni a lemezt. Utána ez a nyugalmam alább hagyott. Ez jelenthet jót és rosszat is.
Aki követi a blogot valószínűleg olvasott már tőlem Alexey Tegin vezette PHUPHA anyagairól. Így ez nem lesz egy hosszú ajánló. Számos kiadványuk jelent már meg eddig is, de most itt az új "ceremónia". Sok változás nincs, de tőlük nem is kell várni, mert ez egy tejesen más út mint amúgy általában a zenekarok követnek. Minden anyag egyfajta szellemidézés. Ugyan azon az ősi tibeti BÖN vonalon, ami korábban is jellemezte őket. A címből kikövetkeztethető, hogy a Yan - Drub Ceremony egy sorozat harmadik állomása. Ami nem lett könnyedebb és nem lett teljesen más, mint az ezt megelőzőek. Viszont erősnek nagyon is erős és hozza azt, amiért szeretek elmélyülni a csoport dolgaiban.
A blogomnál nagyobb látogatottságú csoportban is megjelent a török duó lemezének bemutatója. Ennek ellenére semmiképpen sem akartam kihagyni, hogy a DUCTAPE új anyagáról ne írjak. Az ok, pedig nagyon egyszerű. A kezdetektől követem az anyagaikat, emiatt egyértelműen közel állnak szívemhez. Főleg, hogy az első magyar koncertjükön is részt vettem. Egyébként meg vicces, hogy török barátaink minden évben adnak nekem valami "feladatot". Ami nem baj, nem csak feltétlenül a Ductap-re gondolok, hanem úgy a török dark-wave színtérre, ahol egyébként mindenki összeér szerintem valahol. No, de nézzük 
A Kollektíva facebook-os közösséggel nehéz lépést tartani, mert ők már jó régen lehozták ezt a lemez megjelenést. Én csak most jutottam odáig, hogy végig hallgassam. Egyébként nem annyira szeretem a feldolgozás lemezeket. Ja, mer hogy ez a lemez az! A német BLEIB MODERN-t először egy véletlen folytán láttam, hallottam először. Egy régi gyerekkori barátom kérdezte meg, hogy nem nézném-e meg és írnék-e róla. Megbeszéltük, hogy megnézem, de ha nem jön be nem írok róla. Írtam! Sőt, szinte minden anyagukat be is gyűjtöttem. Csak ennyire kedveltem meg a srácok post-punkját. Elsőre tökre örültem, hogy 2021 után egy új nagylemez érkezik, erre kiderült, hogy A 2 Afraid 2 Leave egy feldolgozás album. A tulajdonképpen az Afraid To Leave nagylemez dalai egy részének újra gondolása más előadók által. .