DISCORDENSE - Normandie and five other songs
(2021. P.O.G.O. Records)
Folyamatosan követem a belga P.O.G.O. Records megjelenéseit, így annyira nem meglepő, hogy ismét valami nekem valóba akadtam bele náluk. Ez pedig a francia DISCORDENSE hat számos EP-je. Ami egyébként a hossza miatt, már majdnem nem is EP kategória. A trió felállásról nem sok infóm van. Az biztos, hogy egy basszusgitárosból, egy gitárosból és egy dobgép, sampler "kezelőből" álló brigádot takar a név. Azt gyanítom valamikor 2019 körül alakulhattak, mert az bemutatkozó két számuk 2020 januárjában jelent meg. Egyébként ez a bemutatkozó két darab is helyett kapott a Normandie and five other songs-on, újra masterelve.
Vannak remek dolgok amik annyira az orrunk előtt vannak, hogy nem vesszük észre csak jóval később, mint már lehetett volna. Nálam pont ilyen volt a szegedi LUCY DREAMIN' októberben megjelent lemeze. Csak most jutottam odáig, hogy meghallgassam. Pedig többször belefutottam a névbe, meg egy - egy posztba velük kapcsolatban. Valahogy mindig átsiklottam felettük. Gondoltam majd jól belehallgatok, aztán valamiért el is felejtettem. A napokban mégis csak előkerült egy koncert keresése miatt a név, gondoltam akkor most. Így a többszöri meghallgatás után hihetetlenül örülök neki, hogy most nem léptem tovább. A lemezen négy dal van, a játékidő egy nagylemez hosszúságát adja ki a maga 40 percével. A trió tagjai: Lengyel Zoltán - basszus, ének, portugál gitár, zongora, Tikvicki Tamás - basszus, gitár, Moog minitaur (basszus szintetizátor), és Vázsonyi Ákos dob. Egyből szokatlan lehet, hogy két basszusgitár is van benne, amiről már előre leírom, hogy piszkosul nem tűnik fel elsőre. Csak az halljuk, hogy van benne valami szokatlan megszólalás, ami ennek (is) köszönhető. Persze azért, nem ennyire egyszerű megfejtésű ez a lemez! Szerencsére.
A szicíliai Palmeróban működő JuJu, az idei nyár legnagyobb felfedezése volt számomra. Pedig a Fuzz Club Records miatt, többször belefutottam a nevükbe. Meg bele is hallgattam a korábbi anyagaikba. Igazán viszont az idei Fekete Zaj Fesztiválon tekeredtem bele a zenéjükbe. Meglepett amikor megláttam, hogy új lemezzel jelentkeztek. Mondjuk azt nem tudom miért, mert az utolsó lemezük 2018-ban jött ki. Persze örültem neki, főleg a nyári koncert élmény után nem sokkal jött ez az újdonság. Aztán még jobban örültem, amikor belehallgattam.
Gyanítom, hogy sok mindenkihez eljutott ennek a könyvnek a megjelenése. Sőt, sokan olvasták is, mert a nyáron már kapható volt. Mivel elolvastam én is, gondoltam mégis csak írok róla valamiféle saját benyomást. A Botrányt akarunk! nem egy "CPg könyv", hanem a zenekarral kapcsolatos sajtó megjelenések és bírósági ügyükön keresztül mutatja be a '80-as évek szocialista Magyarországának a szubkulturális műfajokhoz való hozzáállását. Főleg a sajtóét és az Állambiztonságét. Azon belül is leginkább a punk zenéhez, a magyar punk zenekarokhoz , punkok - akik egy nem nagy létszámú közösség voltak akkor - megjelenéséről, figyeltetéséről és az általuk kiváltott reakciókból szemléz. Persze becsúsznak az új hullámos zenekarok is a megfigyeltek közzé. Azt gondoltam, hogy több az Állambiztonság iratiból való fotókópia is lesz benne. Nincsenek benne, ami annak fényében érthető, hogy ezek korábbi kötetekben megjelentek már.
A francia VARSOVIE lemeze is egy olyan, album, ami már korábban megjelent, de adós voltam magamnak a megírással. Most, hogy újra a lemezjátszómba került, kaptam az alkalmon és még időm is volt rá. Szóval, most írok is róluk egy "szösszenetet". A francia duó tagjai 
A francia kiadó kiadványairól is írtam már néhány recenziót. Viszont ez az első lemez, ami teljesen levett az elsőtől az utolsó hangig a lábamról. Még nem döntöttem el, hogy mit fogok pontosan írni erről a lemezről. Mégpedig azért nem, mert az egész egy varázslat. Tudom, be kell gyömöszöljem valami stílusba, de ami meglepő, hogy nem volt nehéz. Teljesen egyértelmű, hogy hova sorolandó stílusban. Igaz szerintem sokan hallottunk hasonlót, de ez a XXI. századi gyönyörűsége és hasonlósága a '80-as éveknek. Annak is egy nem elfelejthető zenei világának. Az dublini duó egy nagyon igényes, anyagot rakott össze. Megérintő, értelmezhető, érezhető, nem felületes és fejhallgatóhoz bilincselő. Remélem már érdekel, hogy milyen is!
Nagyon kedvelem a Forbidden Palace Records kiadó megjelenéseit, mert sohasem lehet tudni, hogy stílusban milyen anyagra lehet tőlük majd számítani. Olyan kiadvánnyal kevésszer találkoztam még, ami valamilyen ponton ne lett volna érdekes számomra. Az október elején kirakott MOMS NEW HOBBY Seawitch EP-je is egy ilyen érdekesség. Sok mindent nem találtam róla, de azért néhány apró megfejtést hozzá igen. Nagyon érdekes anyag lett, pedig semmi kényelmetlen, nehezen hallgatható rész nincs a hat számos EP-n. (Ezt csak azért írom, mert már többször mondták nekem olvasók, hogy amikről írtam nehéz vagy "befordítós".)
Pontosan 20 éve, hogy a Kim Larsen vezette dán, OF THE WAND AND THE MOON megjelentette az első nagylemezét. Ami nem lenne olyan fontos információ, ha most nem rakott volna le az asztalra egy hihetetlenül jó nagylemezt. Nincs 20 év után megkopottság, és "csak a szokásos dalok" lemezre "karcolása". Az album elkészítésében segítségére voltak: Sarah Hepburn - ének, Mikkel Elzer - akusztikus gitár, ütősök, szintetizátor, Tim Ellegaard - basszusgitár, 
Leginkább más stílusú zenéket hallgatok, de néha jól jön egy kis hard-core, mert a kellő helyzetekben arra is rátudok csavarodni. Ebben némileg segítségemre van az Izomerőszakpogo Distro "vezére" Viktor. Leginkább punk, HC zenékből rendel lemezeket, amikből a hozzám hasonló "bolondoknak" is jut. Persze vettem már Tőle frankó post-punkokat is. Meg is lepődött, amikor ráírtam, hogy a SLANT lemezére befizetnék. Mondta is: "Oké, de ez nem olyan, mint miket szoktál kérni. Meg is lepődtem." Ez igaz, de ez egy marhára bejövős lemez nekem, még ha legtöbbször nem is ebben a stílusban hallgatok cuccokat.
Nem is tudom honnan kezdjem, mert ez a lemez digitális formában már az év elején megjelent. Sokat kellett várni a vinyl elkészülésére. A megjelenéskor belehallgattam, de vártam a fizikai formátumot, meg el is felejtkeztem róla. Aztán a Független Lemezkiadók vásárán a magyar blindblindblind kiadó asztalán ott volt, így gyorsan vettem is egyet. A lemez dupla vinyl kiadvány, amely borítója nagyon sötét, de valamiért emiatt nagyon szép is. A közepén a szövegekkel van egy bootleg, ami igazán ötletes. A név Daniel Hedin svéd alkotót takarja, aki 15 szerzeményt pakolt az albumra. A lemez nem rövid, mert közel 70 perc a teljes játékideje, de nagyon - nagyon különleges és igazán komoly művészi produkció. Szóval, nagyjából erről fog szólni ez a poszt.
Folyamatosan az történik velem, hogy a darkfolk, neofolk - a két elnevezés, nagyjából ugyanazt a műfajt takarja - stílusú zenekarokat elkezdem temetni. Egyrészt, mert nagyon hasonlóak mind, és a régebbiek szintjét ha meg is ütik az újak, akkor is nagyon - nagyon hasonlítanak a régebbi csoportokra. Másrészt meg elég sok köztük a nagyon maníros, erőltetett anyag. Ezután, mint mindig majdnem véletlenül belefutok valamibe, ami levesz a lábamról. Ilyen "lábról levevős" lett a Massachusettsben működő CRADLE OF JUDAH debütáló anyaga is.
Idén már a második teljes anyaga jön ki a MOUTHBREATHE(R)-nek, az elsőről is írtam egy rövidet. Most meg erről a másodikról is fogok. mert ez is elég izmos lett. A zenekarról azóta sem tudtam semmit kideríteni, azon kívül, hogy ausztrál és a Sydney/Salt Lake City tengelyen van valami összefüggés. A Damien, Corey,