Nem hiszem, hogy a Ian Mackaye vezette FUGAZI nagy bemutatásra szorulna. Igaz, 2002-ben beszüntették tevékenységüket, de legendának megmaradtak és mai napig nagy kedvenc maradt sok mindenkinél. Természetesen nálam is! A korábban kiadott Live Series sorozat után, ami archív koncert felvételek gyűjteménye volt, most megosztottak egy több mint, egy órás koncertfelvétel válogatást.

Érdemes belenézni! (Videó a posztban.)

Szeptember 28-én jelenik meg Scott Kelly (Neurosis és Sanford Parker (Buried At Sea, ex- Minks, Correction House, stb.) közös projetcjének második lemeze. Az albumon 8 szerzemény lesz, leginkább elektronikus alapokra épülő, néhol súlyos gitárokkal megtépett, elég ködös hangulattal borított zenével. A beharangozó videó elég beleszakadósra  sikeredett. (Videó a posztban.)

(2018. Sun Terrace Rocords)

A hétvégi esős, nekem kicsit depis délutánhoz kerestem valami merengéshez valót. Így találtam meg a Remy Veselis és Emilee Miller post-punk, dream-pop keverék stílusú duóját a Lovesick-et, melynek debütáló négyszámos anyaga az An Introduction.

(2018. Self Released)

Nagyon jönnek vissza a '80-as évek post-punk, dark-wave cuccai. Mivel nekem nagy kedvenceim voltak a stílusból meghatározó zenekarok, olyanok mint, a Bauhaus, The Sisters Of Mercy, a korai Christian Death, nagyjából havonta rácsúszok egy-egy új bandára ebből a vonalból is néhány meghallgatásra. A spanyol MY OWN BURIAL is ezek közé  a rácsúszások közzé tartozik, még akkor is, ha tudom mostani aktív zenekarhoz  is kötni Fernando R. Sendon  szerzeményeit.

(2018. Antena Krzyku)

A lengyel Antena Krzyku kiadót a katowicei OFF Fesztiválról ismerem. Minden évben vettem tőlük lemezeket, tavaly főleg lengyel zenekarokét. (Érdemes a katalógusukba belenézni, ha rendelne tőlük valaki, szóljon nekem is.) Idén már úgy mentem, hogy megnéztem milyen friss kiadványuk jön ki. A kanadai Alpha Strategy lemezébe futottam bele, amiről egy számot meghallgattam a bandcampen és tudtam, hogy ezt biztosan megveszem. Így is lett. A hivatalos megjelenés előtt - augusztus 31. - már a birtokomban volt a 2018-as nagylemezük. Ismerős volt a név, aztán egy beszélgetésből beugrott, hogy 2016-ban játszottak Budapesten és Szegeden is. Na, akkor nem láttam őket! A zenekar négy tagú: Rory Hinchey - ének, szövegmondás ilyesmi, James McAdams - gitár, Evan Sidawi - dob és Dan Edwards -basszusgitár.

Lazulós napnak idén ezt a vasárnapot szántam. Nem jött be a terv. (Előre is bocsánat a rossz képekért!)

Elég hamar sikerült kiérni, így négy órakor már a lengyel DANIEL SPALENIAK koncertjét néztük. Nagyon fiatal, 24 éves zenész, dalszerző, aki már túl van két nagylemezen és lengyelek egyik legnagyobb tehetségnek tartják. Kifejezetten tetszett a kicsit new-wave-es, alternatív, post-punk keverék zenéje a zenekarral felálló énekes - gitárosnak. Néha Joy Division, néha pici The Cure, csipetnyi Bad Seeds, néha valami egész más hatás köszönt be a dalokba. Olyan kis fekvős, merengős és élvezhető art-pop volt. Bír

 A második napon próbáltunk kicsit korábban kimenni. Az első koncert amit megnéztem a lengyel LONKER SEE volt. A zenekar először kéttagú volt Bartosz Borowski gitáros és Joanna Kucharska projetjének indult. A katowicei City Of Music Stage-en, már kiegészültek Tomasz Gadescki szaxofonos, billentyűssel és Michal Gos dobossal.

Lassan a szokásos éves programnak mondható a lengyelországi Katowicében megrendezett OFF Fesztivál meglátogatása részünkről. Azért többes szám, mert lassan ugyanazzal a társasággal vágunk neki a "kalandnak" minden évben. Persze, már időben vettünk jegyet, olyan tavaly decemberben akkori árfolyamon 13.000 ft-ért a három napra. Gőzünk nem volt kik lépnek fel, de a fesztivál eddig mindig adott annyi élményt, hogy megérje kockáztatni. Szállással, utazással, kajával, jeggyel együtt, kb. két Sziget Fesztivál napijegyből kijön az egész 4 napos túra. Persze, a bónusz ajándék és lemezvásárlást nem számolva. Ja, hogy milyen koncertek voltak? Na, ezek jönnek ezután!

 (2018. Auerbach Tonträger) 

Kicsit megkésve, mert ez a lemez már márciusban megjelent, bár mentségemre szóljon, hogy a Sol Invictus lemezeinek meghallgatásához és feldolgozásához nekem hangulat és idő kell. Ráadásul, bármelyik aktuálisan új lemezét hallgatom a zenekarnak, utánuk újra a lemezjátszómban landolnak az In The Rain és a Trees In Winter című lemezeik, amelyik kicsit mindig be is kavarnak nekem, pl. egy ilyen recenzió írásánál. A Sol Invictus neofolk műfaj meghatározó, egyik stílusalapító zenekara, amely balladisztikus, mély, a kelta, északi mitológiai  hagyományokkal, témákkal és Tony Wakeford belső, érzelmi történéseiről írt dalaira épül. A személye körül változó zenekar, több mint 30 éves történettel bír. Számomra a neofolkban nagyon fontos zenekar, igazán jó albumokkal, még ha nem is tökéletes mindegyik. A kezdeti minimalista akusztikus gitár és dob kíséretből építkező felvételek,  lemezről - lemezre bővültek egyéb hangszerekkel, ezzel a műfajhoz és a zenekar hangulatához is adva jelentős pluszt.  A zenekar vezetője  szerint, az utolsó ezen a néven megjelent albumuk címe a  NECROPOLIS. Az egyik indoka a befejezésnek, hogy a CRISIS nevű, 1980-ban kimúlt és az elmúlt években felélesztett zenekarával szeretne többet foglalkozni.  Van másik indok? Nem  tudom. Az biztos, hogy a neofolkból az angol zenekar már szinte mindent "kijátszott", amit lehetett és megmarad legendának az biztos.

 (2016. Silver Rocket)

Akkor legyen egy újabb Silver Rocket kiadvány, ami ugyan nem friss, mert 2016-ban jelent meg, de annál ütősebb. Ez is egy olyan lemez, amit bátran ajánlok és baromira örülök, hogy a lemezjátszómba került.  Ők sem könnyítették meg a dolgom infó ügyileg, meg ugye a nyelvvel sem. Amit összekapartam róluk, hogy ez az első LP-n megjelent anyaguk és azt, hogy az első kazettán 2009-ben megjelent Perplex B című anyagukhoz, szinte semmi köze sincs, ami egy kísérletezős lemez volt. Egyébként a zenekar, egy Michal Milko nevű figura kvázi szóló cucca, zenekari köntösbe bújtatva. Ezt az albumot trió felállásban vették fel, ahol - ha a gugli transléter nem téved - a dobos poszton voltak változások. Nagyjából ennyi! De, amúgy sem ez a lényeg, hanem a tartalom.

(2018. Edition Friforma)

Elég régen írtam már improvizatív zenékről, aminek az oka az, hogy kevés ilyet van időm hallgatni, mert ezek a kiadványok nagyon rétegzenék és nagyon leülősök is. Egyáltalán nem utcai hallgatásra vagy csupán háttérzenének valók. Nem könnyű befogadni őket és van olyan zenehallgató, akinek már nem is a zene kategóriába tartoznak.  Pedig az, vastagon! Az Inexhaustible Editions Ljubjanában működő, de szegedi gyökerekkel rendelkező kiadó  ismét meglepett lemezekkel. Most a kiadó ljubjanai és egyéb helyszíneken szervezet koncertjeikhez kapcsolható alkiadójának, az Edition Friforma-nak egyik kiadványáról fogok írni.  Ez pedig, a Markus Krispel / Matija Schellander / Szilveszter Miklós trió,  Put című lemeze. A tagok hangszer felosztása a következő: Markus Krispel - alt szaxofon és bariton szaxofon, Matika Schellander - nagybőgő és Miklós Szilveszter - dobok.

(2018. Silver Rocket)

Piszok nehéz írni egy olyan zenekarról, amit ismerek már egy ideje, de különösebben semmi infóm sincsen róla. Azon kívül, hogy a hallottam már korábbi lemezüket, meg az, hogy valahol a noise-rock környékén egyensúlyoznak, mert ezért nekem kicsit más is, de erről majd később. Valahogy most az internet sem a barátom, mert alig találok róluk valamit. Pedig a LYSSA-t elég régóta ismerem és igaz, írtam már korábban az endhits.hu-n is Silver Rocket kiadványokról, de fizikai valójában nem birtokoltam egyiket sem.   Ahogy ezt az albumot sem, úgyhogy bocsánat a zenekartól.

A SNAPCASE nekem az egyik kedvenc egyesült államokbeli hard-core bandám volt. Pontosabban most is az! Igaz, hogy új lemezt nem sikerült már jó régen összekalapálni. Persze a számos tagcsere sem tett jót nekik, de ettől függetlenül még, adnak néha egy-két koncertet.  Nem mai gyerekek már, bár a dobos és a gitáros sem a régi tagok közül való, ennek ellenére ez az idén májusi koncert videó elég élvezetesre és energikusra sikerült. Amennyiben nézni nem akarod, csak hallgatni úgyis is frankó. Átjön a banda lényege. Én bírom!

Videó a posztban!

(2018. Self Released)

Megint ráakadtam valami érdekes energia és noise-rock bombára!  A Cutty's Gym egy glasgow-i négyes fogat, amely nem ma kezdett együtt muzsikálni, mert ha jól kerestem rájuk, akkor Lunch címen 2014-ben megjelentettek már egy EP-t és néhány koncertet is már maguk mögött hagytak az elmúlt években. Ezen kívül, sok érdemi infót nem találtam róluk, de az biztos, hogy a Zante a 2018-as EP-jük.

(2018. Hummus Records)

Néhány lemezt meghallgattam már idén, de a Svájcban működő H E X debütáló lemeze volt az első, amibe 15 másodperc belehallgatás után tudtam, hogy tetszeni fog. Volt benne egy kis elektronika, kicsit "fura" gitár hangzások, még furább ének és valami eszméletlen atmoszféra. A genfi ötösfogat, három gitár, dob, ének és elektronikus hangszerek felállással teker. Teker valami nagyon frankót az  industrial rock határán...