CATALOGUE – Modern Delusion
(2023. Crapoulet Rds.)
Korábban írtam már a CATALOGUE-ról, mert egy erős kis anyagot adtak ki tavaly, ami az esszenciája az eddig dolgaiknak. Ugyan tudtam, hogy meg fog jelenni egy új lemez, meg azt is, hogy januárban ki is jött. Viszont sajnos csak most jutottam el odáig, hogy meghallgassam. Éreztem, hogy ez nagyon befog jönni nekem. Telibe is talált. A marseille-i trió egy nagyon jó ki lemezt pakolt össze. Címkének post-punk lehetne, de a posztban mindjárt jól leírom, hogy nem feltétlenül az, lehet hogy nem is az..
Alex Kelman orosz származású. Pozsonyban élő zenész, akinek az Ilusia a második teljes nagylemeze a saját nevén. Igen kitalálható, hogy egyéb projectjei is voltak. Ráadásul nem is rosszak! Az új album a 2020 - 2022 közötti szerzemények gyűjteménye. Volt szerencsém hallani a lemezbemutató koncerten élőben, tetszett. Lemezen hallgatva valahogy meg még jobban. Két közös érzése volt a koncert megnézése és a lemez meghallgatása után bennem. Mindkettőnél úgy éreztem, hogy nagyon hamar véget ért. Mégpedig azért mert eléggé vitt magával. Természetesen beszereztem az albumot és a koncert pozitív élménye után, kaptam még egy pozitív kicsit több mint félórát. Függetlenül attól, hogy nagyon is populáris lemez, ami tele van elektronikával engem mégis megfogott.
Honnan kezdjem? A SERMON-ra magamtól sohasem találtam volna rá. Leginkább azért, mert valahogy a zene amit Ők játszanak nem kerül a látókörömbe. Kicsit furcsáltam, hogy a doom zenekar küld nekem levelet, mert nem szoktam hasonlókról írni. Aztán elkezdett érdekelni, mert török black/doom zenekarba meg végképp nem szoktam belefutni. Ugyan nem az én stílusom, bár a ’90-es években volt néhány amit kedveltem, mégis meghallgattam és nem bántam meg. Egyébként ez a zenekar bemutatkozó anyaga, amiről ha nem tudom rohadtul nem gondoltam volna azt.
Írtam már többször az orosz PHURPA lemezeiről, meg azt hiszem előadásukról is. A ZaZen Sound kiadó eleve dark – ambinet, ritual – ambient, ambientt és kicsit sötétebb dolgokkal foglalkozik, szóval nem meglepő, hogy az Alexey Tegin vezette csoport náluk jelentette meg az új lemezeit. Lemezeit? Merülhet fel valakiben. Igen, mert hogy ez két lemez ami egy napon, de külön – külön jelent meg. A két album borítója sem egyezik. Viszont a tartalomban nincs semmi változás. Pontosabban van, csak a rituális vonala ugyanaz. Aki ismeri a PHURPA-t, az már „skippeli” is a posztot. Nem írom, hogy nem kéne, mert semmi olyan nem lesz benne, amit nem tudnál. Nekem ez a csoport fontos több dolog miatt is, ezért mégis csak írok még róla.
Ennél szebb lemezt idén még nem hallottam. Igen, szép. Egyrészt a hangszerelés, másrészt a hangulata és kompozíciók felépítése miatt is. Az Ô Lake egy francia project, amit Sylvian Taxier francia zenész alapított 2017-ben. Nem is tudom hogyan fogalmazzam meg, hogy mi is hallható a lemezen. Annak ellenére, hogy nem nehezen megfogható a stílusa számomra, a szépsége mégis mindent visz. Nem is érdemes kategórizálni. Neoclassical, kortárs komoly zene? Legyen az első, mert az utóbbihoz kicsit könnyedebb. A szerzőt Alphonse de Lamartine (1790 – 1869) a francia romantika egyik legmeghatározóbb költője inspirálta, ami gyönyörűen átjön a zenén keresztül. A lemezt nem a napokban kaptam, de időzítés, hely és a megfelelő környezet kellett, hogy meghallgassam többször is. Mindjárt le is írom miért, miután az újra belehallgatások utána, a melengető érzéseim elmúltak.
A Romániában működő Sun & Moon kiadóval képben vagyok. Leginkább azért, mert néhány megjelenésüket ismerem, így tudom hogy ambient, experimental, black-metal és egyéb nem mainstream zenék, zenekarok kiadását is bevállalják. A hetekben a kiadótól jött egy promóciós anyag az Erdélyben alkotó KOLDVOID friss megjelenéséről. Bevallom nem ismertem korábban a nevet, így teljesen újdonság volt számomra. A KOLDVOID egyébként egy főböl álló „zenei műhely”, ami már 2008 óta működik. Az utolsó teljes nagylemezét 2012-ben jelentette meg. Ami nem a közelmúltban volt. Onnantól szépen lassan készült és ért össze ez a tíz felvételt tartozó lemez, ami digitális és fizikai formátumban is kiadásra került. Kíváncsi lettem nagyon rá, mert a tíz dal valahogy nem állt nekem össze fejben, játékidőben, hogy hogyan lesz ez ambient lemez. Miért? Mert nem is állhatott, mert nem is az vegytisztán.
Nagyon érdekes és megtisztelő megkeresést kaptam a PAMPLEMOUSSE nevű zenekartól. Mondjuk már elve az, hogy a földrajzi tudásom legutolsó szegletétben is kutatnom kellett, hogy ismerőse a sziget neve ahonnan ők jönnek is megfogott. A sziget neve Reunion Island, aminek bevallom utána kellett nézzek hol van. A földarab Franciaország egyik megyéje, csak éppen Európától jó messze, Magadaszkár mellett és az Indiai Óceán nyaldossa partjait. A megtisztelő pedig az, hogy a március közpén megjelenő teljes nagylemezt meghallgathattam tőlük. Valahogy ráéreztek, hogy valami olyasmit játszanak, ami nekem tetszeni fog. Ez még nem lenne elég, akkor az első európai koncertjüket márciusban, a legendás noise-rock UNSANE-nel nyomják le, majd folytatják a turnét Franciaországban és Spanyolországban. Felvezetőnek ennyi.
Előszó:
Imádom ezt a zenekar nevet, mert ugyan nem túl pozitív emlék számomra, de a mezőgazdasági szakközépiskolai emlékeimet hozza fel. Persze, gondolom náluk nem konkrétan a forgatásos talajművelés a névválasztás motivációja. A szegedi trió bemutatkozó anyagát én már vártam. Két dolog miatt. Az egyik, hogy nagyjából a tavalyi alakulás óta várom mi is lesz ez, a másik hogy a zenekar tagjai az általam kedvelt, megboldogult Testrablók zenekar tagjai is voltak. Amit szintén szerettem. No de, a KULTIVÁTOR nem az, meg nem is olyan zene, hanem kicsit más és még is nekem tetsző. A trió felállás tagjai: Lilla – ének, Ibolya basszusgitár és Szati –gitár, plusz Mr.Boss a dobgép.
Nem tudom, hogy a RAPOON-ról mit kellene írjak. Leginkább azért, mert nagyjából kisebb – nagyobb kihagyásokkal hallgatom a lemezeit. Nekem mondjuk igazából, ’90-es évek eleji anyagai „csípődtek be”. Főleg, hogy az a fajta elektronikus ambient és néhol experimental amit abban az időben hallottam tőle, igazi unikum volt. Ezek leginkább a ’90-es években megjelent sorlemezeire igaz. Ja, hogy kitől? A RAPOON Robin Storey angol zenészt takarja. Akik képben vannak az indusztriál alap zenekaraival, azok teljesen biztos hogy ismerik a nevét. Még pedig azért, mert a ’70-es évek végén, a ZOVIET FRANCE nevű különítmény tagja volt. Onnan vált le – majd később azért csináltak ezen a néven ezt –azt -, majd elkezdte a saját projektjét a fenti néven. Megszámlálhatatlan lemezt adott ki az elmúlt évtizedekben, ehhez jönnek a válogatások, meg az együttműködésekkel készült anyagok. Sokat hallottam közülük, de jó sok ki is maradt. Persze nem egységes erősségűek ezek sem. Plusz ő azért vizuális művészet szintjén is eléggé nagy név. Érdemes utána nézni a munkáinak. Akkor a lemezről.
Természetesen ez nem egy új PSYCHIC TV lemez, mert ugye Genesis P-Orridge halála miatt ez nem is lehetséges. Viszont azt gondolom, hogy az indusztriálban meg még elég sok mindenben egy megkerülhetetlen csoport volt. Az angol Cold Spring Records pedig szerencsére sorra adja ki újra a korai anyagokat. A régi PTV rajongóknak nem lesz újdonság ez az album, de azért nekem fontos, hogy az újrakiadásról szó legyen a blogon.
A francia LISIEUX 2019 után jelentette meg harmadik nagylemezét. Ami megint csak egy igen jóra sikerült album lett. Jelenleg négyen alkotják a csoportot: Cindy – ének, akusztikus gitár, szintetizátor, Hugo - basszus, szintetizátor, keverés, Michaël – elektromos gitár és Christèle – dob. Az Abide! dalai 2019 és 2022 között készültek, ami érződik is rajtuk, mert nagyon össze vannak rakva. Nagyin igényes a hangszerelés, még úgyis hogy elég jól be lehet kategórizálni. Nagyon kellemes hallgatni való, mert mélysége ellenére, nagyon jó hangulata van minden dalnak.
A chicagói IRON YEARS-re az év végén akadtam rá a neten való keresgélés közben. Meghallgattam a lemezt, ami gyorsan „be is akadt” nálam néhány hallgatásra. A Reverie a debütáló nagylemezük, de 2018-ban alakultak. Volt már korábban fenn a neten két beharangozó dal az idén, de most itt a teljes album tíz szerzeménnyel. Az igazság az, hogy nekem az ő zenéjük nagyon populáris zene, de azokban a stílusokban mozog, amiket amúgy is szeretek. Ráadásul jó hangulatú dalokat sikerül írni, amiket jó sokszor sikerült az ünnepek alatt a füleimbe juttatni. Akkor a posztban legyen szó végre arról, hogy végül milyen cucc is ez. Jó lesz, hidd el!
Nem nagyon tudom, hogy miért vártam eddig a bécsi illetőségű MODECENTER új EP-jének a meghallgatásával, de jobb később, mint soha. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy áprilisban azon maroknyi néző egyike voltam, aki a budapesti koncertjüket megnézte. Nem nagyon hiszem, hogy aki ott volt, annak nem égtek volna be az agyába, mert marha jó banda. Nekem tetszett a tavalyi nagylemez is, de élőben meg végképp „ledaráltak”. Novemberben meg kijött a Peace EP. No, de milyen lett?
Talán néhányan felkapják a fejüket a VIDNA OBMANA névre. Aminek három oka lehet. 1. Van új VO lemeze? 2. Ez a blogos csávó hülye? Már régen nem készülnek ilyen felvételek. 3. Hogy kerül ez ide 2022-es kiadványként? Akkor jöjjenek a válaszok. Ez nem új lemez sajnos, másnéven készül valami másféle, ez pedig egy újra kiadás a lengyel Zoharum Kiadótól. Miért írok róla? Azért, mert ebben a fajta ambient-ben nekem a mai napig az 1984 és 2007 között működött projekt, az egyik legfontosabb „műhely”.